Vampire Diaries oneshots [KÉRÉST ELFOGADOK!]

💄Rebekah #4💄

fanni_29 kérésére és ötlete alapján írtam.

Idő: 1001/jelen

T/N = te neved

A de Martelék által szervezett bálra messziről is érkeztek vendégek, így a gróf a szolgálóit küldte eléjük.

– Lucien, majd én megyek helyetted – mosolyogtam a legjobb barátomra. – Van elég dolgod. Nem is értem, hogy a gróf miért téged küldött.

– Biztos? – kérdezte. – Nem kerülsz bajba?

– Akkor lenne baj, ha senki nem menne eléjük. Na, csináld csak a dolgod, én megyek! – mondtam, és már ott sem voltam.

Megtaláltam a vendégeinket, de mikor megtámadtak minket, elbújtam egy ládába, és próbáltam csendben maradni. Vártam, hogy a támadók elmennek, és megúszom, de mikor felnyitották a láda tetejét, ijedten ugrottam fel.

– Nicsak, maradt még nasink – vigyorgott rám a legfiatalabbnak tűnő féri, vértől maszatos arccal.

– Kérem, ne! Én... én segíthetek. Amiben csak akarjátok.

– El tudsz vinni minket oda, ahová ők készültek? – kérdezte reménykedve a szőke hajú lány.

– Rebekah, tudod a szabályt! – szólt rá egyikük.

– Senki nem láthat meg minket – mondták egyszerre.

– Kérem! Ne öljenek meg! Én segítek. Akármiben, amiben szeretnék!

– Azt mondom, bocsássuk szavazásra a sorsát – mondta a szőke hajú férfi. – Ki szavaz arra, hogy életben hagyjuk?

Rebekah, illetve az egyik fivére felemelte a kezét, és nagyon megrémültem, mert így biztos meghalok.

– És ki szeretné, ha végeznénk vele?

Ismét csak ketten szavaztak. A szőke hajú egyáltalán nem.

– Nik, hogyan döntesz? – kérdezte a fiatalabb testvére.

Félve, könyörgőn néztem rá.

– Hagyjuk életben...

Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, majd segítettem átöltözni, miközben mesélni kezdtem nekik.

– Csodásan áll a ruha – mosolyogtam Rebekah-ra, bár közben feltűnt, hogy mellkasban kicsit szűk a ruha.

– Köszönöm szépen – nézett rám mosollyal az arcán.

***

A Mikaelson testvérek egészen beleszoktak az úri szerepbe, de ugyanúgy kedvesek voltak hozzám, főleg, ha senki nem látott minket.

Egy reggel Rebekah hívatott a szobájába. Kissé durcásan ült az ágyán.

– Kisasszony, miben segíthetek? – tudakoltam.

– Unom a kádat. Nem tudsz valami természetes vizet, ahol lehet fürdeni?

– Nos, van egy melegvizes tó, kis vízesésekkel, de azt csak szolgálók használják. Urak nem fürdenek egymás előtt.

– Nem baj. T/N, vigyél oda! – jelentette ki, majd halvánan elmosolyodott. – Jól csináltam? – suttogta, mire mosolyogva bólintottam.

– Jöjjön! Mutatom az utat.

Mosolyogva vezettem Rebekah-t a tóhoz.

– Itt is lennénk. Segítsek a ruhával? – kérdeztem, de nem válaszolt rögtön, ugyanis ahogy közelebb értünk, megláttunk eddig két, takarásban lévő szolgálólány kényeztette egymást a vízben.

– Ők mit... mit csinálnak? – kérdezte elkerekedett szemekkel.

– Nem látott még ilyet? – mosolyogtam.

– Nem...

– Vannak lányok, akik más lányok karjaiban érzik jól magukat, és ugyanez a férfiakra is igaz. Némelyik nemesre is – léptem közelebb hozzá. – Csak nem vallják be, mert azonnal megégetnék őket.

Elpirulva nézett engem.

– Én...

– Segítsek a ruhával?

Végül némán bólintott egy aprót, és megfordult. Könnyen kioldottam a ruhája hátát, majd a sajátomat.

– Ajánlott lenne levennie az alsóneműjét. Különben ha vizesen veszi rá a ruhát, az még a végén tönkremegy – mondtam, ahogy az enyémből bújtam ki.

Piros arccal nézett rám, de szigorúan csak az arcomat figyelte, nem mert elkalandozni a tekintete.

– Jöjjön! – fogtam meg a kezét, és a vízbe húztam.

Kicsit megszeppent, így az egyik gyenge vízesés mögé húztam.

– Itt nem lát senki – cirógattam az arcát. – Gyönyörű vagy.

Nagyot nyelt, és láthatóan zavarban volt.

– Ne félj! Majd én irányítok – mosolyogtam, és megcsókoltam.

Erre megdermedt, és már épp elhúzódtam volna, mikor felbátorodott, és viszonozta. Én elmosolyodtam, majd egyre lejjebb csókolgattam. Még csak a nyakánál jártam, mikor az első kis nyögés elhagyta a száját. Mosolyogva néztem fel rá.

– Látod? Semmi rossz nincs ebben. Na, de térjünk az izgalmasabb részre – mosolyogtam, és a melleit kezdtem csókolgatni.

***

A jelenben

Végig Bekah-ékkal tartottam, akárhányszor menekülniük kellett. Amint engedélyezték az Államokban, összeházasodtunk, és még egy kislányt is örökbe fogadtunk.

Anyák napja reggelén mosolyogva néztünk össze, ahogy felébredtünk.

– Boldog anyák napját! – súgtuk egymásnak egyszerre, mosolyogva.

Ám, mikor hallottuk, hogy nyílik az ajtó, gyorsan alvást tettettünk. A kislányunk szapora léptekkel mászott az ágyba, majd az arcomat kezdte bökdösni. Mosolyogva húztam szorosan magamhoz, és kinyitottam a szemeimet.

– Szia, hercegnő! – pusziltam meg az arcát, és Bekah is hozzánk bújt.

– Boldog anyák napját! – nézett ránk a lányunk, és hozzánk bújt.