Vampire Diaries oneshots [KÉRÉST ELFOGADOK!]

🦇Damon #2🦇🎄

Köszi DorinaVgh, hogy ezt megírhatom neked. ❤️

T/N = te neved
T/B/N = te beceneved

– Ne már T/N! Muszáj? – morgolódott Damon.

– Miért nyafogsz úgy, mint egy öt éves? Persze, hogy muszáj. Miért nem tudnál túlélni egy hülye karácsonyi vacsorát? – kérdeztem idegesen.

– Mert nem tudok! – kiabálta, ami miatt kibújtak a vámpírfogai, és az erek is feltűntek a szeme alatt. Ijedten hátrahőköltem.

– Bocs, de most haza, kell mennem. Megígértem anyának, hogy segítek a főzésben – motyogtam, és sietve indultam a bejárati ajtó felé, ahol Stefanba ütköztem.

– T/N, nem esett bajod? – kérdezte a fiatalabb Salvatore, én pedig nemet intettem a fejemel, majd kirohantam a házból, és mielőtt becsukhattam volna az ajtót, Stefant hallottam, amint kérdőre vonja a bátyját:

– Mivel bántottad meg?

Azonban a választ nem hallgattam meg, mert az ajtó nagy hanggal becsukódott, én pedig bepattantam a kocsimba, és siettem haza.

Otthon gyorsan bemenetem a konyhába, ahol anya már főzött.

– Szia, kicsim, akkor segítesz? – tudakolta.

– Persze – erőltettem mosolyt az arcomra.

***

Az elmúlt órákban többet ártottam, mint segítettem, ugyanis a gondolataim Damon körül jártak.

– Szívem, minden rendben? – kérdezte anya.

– Persze, nincs semmi bajom.

– Biztos? Damonnel összevesztetek?

– Nem, nincs baj, csak fáradt vagyok – csóváltam a fejem.

– Rendben, akkor mi lenne, ha felmennél pihenni egy kicsit?

– Megleszel?

– Igen – ölelt meg, majd utána elindultam a szobámba, és megnéztem jött-e üzenet Damontől, de sajnos nem volt semmi. Így szomorkodva nekiláttam becsomagolni az ajándékát, ami egy könyv volt a már amúgy is nagy könyvtárukba, mivel kellene nekik egy-két modernebb példány is, valamint vettem neki egy üveggel a kedvenc bourbonjéből.

Nem sokkal később kopogást hallottam. Tippem se volt, ki lehet, egészen addig, amíg meg nem hallottam a hangját.

– Szép napot!

Ez Damon volt. Gyorsan elpakoltam az ajándékait, majd összeszorított szemmel hallgattam, ahogy anyukámmal beszél, majd néhány pillanat múlva kopogtak szobám ajtaján.

– T/B/N, én vagyok az. Beengedsz? – hallottam ismét Damont.

– Gyere be – motyogtam, mert tudtam, nem szükséges hangosabban beszélnem, mert úgyis meghallja.

– Szia – nyitott be, majd odajött az, asztalomhoz, ahol ültem, de én továbbra se fordultam felé. – Sajnálom, hogy rádijesztettem, pedig te olyan rendes voltál, hogy meghívtál a karácsonyi vacsorátokra.

Sóhajtottam egyet, felálltam, a székről, és a karjánál fogva odahúztam az ágyamhoz, majd leültünk.

– Őszintén: miért haragudtál ennyire?

– Nem haragudtam, csak ideges lettem, mert még sose volt rendes karácsonyom. Vámpírként sokszor volt kikapcsolva, emberként pedig...

– Ott volt apukád – fejeztem be szomorkásan.

– Pontosan. Sajnálom, hogy rajtad vezettem le az idegességemet.

– Semmi baj – öleltem meg. –  Gyere, menjünk le, segítsünk anyának. Lenyűgözhetnéd a főzőtudományoddal.

– Rendben – puszilta meg a fejem búbját.