Időtlen Kötelék I.: A nevek rabjai

16. fejezet

Az első éjszaka, alig aludt valamit.

Érkezése után Nathaniel körbevezette a házban, megmutatta, mit, hol talál? Egy darabig Eric is velük tartott és kisegítette szobatársát, ha esetleg elfelejtett valamit.

Ugyanakkor azon volt, hogy minél többet tudjon meg unokatestvéréről. Folyamatosan kérdezgette, mígnem a gróf egyik szolgálója érte nem jött és arra kérte, menjen vele, hogy elvégezhessenek pár dolgot a házban. Fanyalogva bár, de a szőke fiú elbúcsúzott tőlük, hagyva, hogy Nathaniel vezesse körbe. Ő azonban mindent elmesélt neki.

A szabályok értelmében a gróf engedélye nélkül senki sem hagyhatta el a birtokot, és az éjszakai mulatozás, kilógás szigorúan tilos volt. Emellett minden lázadónak edzenie kellett, mind a varázslat, minda harc terén. Barátja megkérdezte, mennyire haladt előre a harci kiképzésben, de lesújtó hírrel szolgált neki. Meg tudta védeni magát, de nem nevezhették volna hívatásos harcosnak. Így Nathaniel úgy vélte, ki fognak jelölni valakit, aki tanítja majd. Ezután megmutatta neki az étkezőt, ahol minden este együtt vacsoráztak. Elvitte a konyhába, ahol egy hatalmas kemence állt, amihez egy olyan széles padkát építettek, hogy azon egy felnőtt is könnyen elfért. Kis időre megpihentek, élvezve a kellemes meleget, ami a helyiségben uralkodott, a finom illatokról már nem is beszélve.

– Tudom, hogy a szobád nem főuri lakosztály, de csak ideiglenes. Amint a Tanács meghallgatott jössz hozzám, meg Erichez lakni. Majd kialakítjuk a lakrészed, de adok egy tippet – mutatott a hátuk mögötti kemencére barátja – Itt mindig jó meleg van. Ha egy kis magányra, vagy nyugalomra vágysz itt megtalálod. Sőt, a könyvtár is jó búvóhely.

– Itt az is van?

– Persze – nevetett Nathaniel. – A gróf tudós, és rengeteg kéziratot őriz. Akármit tanulhatsz! Tény, nem olyan mint a kastélybeli, de vannak földi könyvei is. Majd elviszlek oda, és ha nem tudod, hol keress, a legtöbbször ott vagyok. De ami fontosabb, – emelte át egyik lábát a másikon. – Hogy vagy? Mármint lelkileg.

– Őszintén? A ,,jól vagyok" még az első ötben sincs benne. Úgy értem – helyezkedett el kényelmesen. – annyi minden zajlott le körülöttem, olyan rövid idő alatt. És eddig semmiről sem tudtam, mert Nicholas eltitkolta.

– Nem hibáztathatod azért, mert meg akart védeni, Caleb. Mi ugyan erre fogunk törekedni, csak épp más eszközökkel.

– Igen, tudom. De értsd meg, a túlzott féltéstől besokaltam. Az egész olyan, mintha egy álomban éltem volna, most pedig felébresztettelek belőle.

– Nézd, legalább nem úgy jártál, mint Csipkerózsika. Álmában a perverz herceg megkettyintette és lebabázott.

– Még jó, hogy nálam ez biológiailag lehetetlen – morogta és fintorogva kortyolt egyet a poharából.

Nathaniel válasza csupán egy jóízű nevetés volt, majd értetlenkedő pillantását látva megmagyarázta furcsa viselkedésének okát.

– El sem tudod képzelni, mennyire hiányzott már ez nekem. Te is, és az is, ahogy a szavakat használod. Mintha egy másik korból jöttél volna. Olyan jó hallani a hangod, semmit sem változtál.

– Hát ez az! Most komolyan, Nate! Én?! Mint nagyherceg? Sosem foglalkoztam politikával.

– Majd most fogsz! – kacsintott rá barátja. – Én nem féltelek. Tanult művelt fiú vagy, és ez fontos szempont egy uralkodónál. Ahogy az alázat, a nagylelkűség, és a hazaszeretet. Ezek megvannak benned. Elszöktél, mert törődsz az emberekkel! Ez minden tekintetben nemes lélekre vall.

– Úgy beszélsz, mintha sok királyt ismernél.

– Ó, tundék mesélni neked – kuncogott barátja. – Az utóbbi években rengeteget utaztam, jártam más bolygókon, elképesztő kalandjaim voltak.