Időtlen Kötelék I.: A nevek rabjai

41. fejezet

Bár Caleb állóképessége sokat javult, hosszabb sétákra még nem igen vállalkozott. Hamar kifáradt, és rengeteget aludt. Noha megígérte Salinae-nek, hogy megvárja, valahogy mégis elnyomta az álom.

Egyedül maradt a lakosztályukban és nem látta azt a nesztelenül, bizonytalan léptekkel közlekedő alakot, aki benyitott a hálószobába. Mezítláb ment, egyre közelebb és közelebb haladva a herceg felé. Azonban, a fiú Segítője észrevette őt, azonnal riadóztatva a herceget. A fiú hallotta őt, ám mikor felébredt, azonnal magához tért.

Egy nő állt az ágya mellett, ridegen bámulva őt. Szőke haja különös fényt kapott, a háta mögül érkező fény szokatlan aurával vértezte fel külsejét. Ridegen, élettelen pillantással bámulta Calebet. A fiú kissé ügyetlenül, minden mozdulatát megfontolva kimászott az ágyából és olyan messzire ment tőle, amennyire csak tudott.

- Szervusz, Caleb! - üdvözölte suttogva.

- Maga mit keres itt? Tűnjön a szobámból!

- Vigyázz úrfi, üveg van nála - figyelmeztette Wickham.

Ekkor vette észre a látogató kezében tartott törött üvegre, olyan alakja volt, mint egy lombik, vagy üvegcse. Valami csöpögött is belőle.

- Nem látogathatom meg a lányom barátját? - kérdezte Rosetta. - Tudod ki vagyok?

- Maga Salinae anyja.

- Így van. Rosetta Gordon - pukedlizett kissé ügyetlenül. - Szervusz, úrfi!

Egy íze sem kívánta, hogy csevegjen barátnője holdkóros édesanyjával, aki miután meghajolt előtte úgy vihogott akár egy eszelős. Ijesztő látványt nyújtott a zilált hajával, a szakadt klepetusában, akár egy gótikus regény halott hősnője. Caleb pedig csak örülni tudott, hogy Gregor egykori asszonya nem hallotta a szíve rémült zakatolását.

Rosetta elindult felé, ő pedig egészen addig hátrált, míg a combja egy közeli bútornak ütközött. Ahogy a nőt figyelte, arra gondolt, hogy semmi sem mutatja azt, hogy a nőnek bármi kapcsolata lenne a külvilággal. Inkább keltette egy eszelős benyomását, mint egy aggódó szerető anyának. Nem látta benne azt a nőt, akiről Salinae mesélt róla. Sápadt, a szeme alatt sötét karikák lapultak és túl sovány volt.

- Milyen csinos pofid van - mutatott a kezében lévő üveggel rá. - Pont olyan vagy, mint az apád.

- Lady Gordon, adja ide azt az üveget - nyúlt feléje - Még megsérül. Egyáltalán, hogy került az magához? - mosolyodott el zavarában.

- Meglátogatttam a királynét - mondta halkan. - Fáradt volt, hát segítettem rajta. - nevetett. - Segítettem neki.

- Mi? - motyogta Caleb aggódva. - Anya!

Már nem érdekelte Rosetta, sem az eszelős halandzsája. Azonnal látni akarta az anyját, ám amint megindult a nő egy hirtelen mozdulattal nekiszegezte a "fegyverét"

- Nem mész sehová! - mordult rá.

- Jól van, higgadjunk le szépen - emelte fel kezét Caleb. - Először is mondja meg, mit csinált az anyámmal.

- Anya? - lépett a szobába Salinae döbbenten.

Lassan odasétált és úgy helyezkedett, hogy megvédhesse Calebet, valamint lecsillapíthatta Rosettát.

- Anya, mit csinálsz?

- Csak beszélgetek a barátoddal. Mire ő rám támadt - vicsorított dühödten az előtte álló nő.

- Ugye ezt te sem hiszed el, Linae? Ő volt az, aki megjelent itt és azt mondta csinált valamit az anyámmal.

- Te nyomorult senkiházi! - üvöltött rá, magából kikelve Rosetta.

Salinae ekkor ijedt meg tőle. Rémülten bújt Calebhez, mert nem ismerte fel a nőt, aki előtte állt. Az a Rosetta, akit ismert sosem szólt durván. Nem kiabált, most mégis eszelősként üvöltözött velük. Az ő szobájuk előtt nem állt őr, csak magukra számíthattak.

- Linae, maradj mögöttem - súgta a lánynak Caleb.

- Egy átverés vagy - mondta Rosetta neki címezve. - Csak egy csaló, itt az alkalom! Vallj színt! - tárta szét a kezét. - Mondd meg a lányomnak az igazat.

- Miféle igazat?

- Hogy csak kihasználod őt! Nem is szereted, csak egy eszköz, hogy megbuktasd a férjem.

- Nagyon téved.

Rosetta csak nevetett rajta. Ez az elnyújtott, rikácsoló kacaj volt az, ami megrémítette a lányát. Salinae azelőtt sosem látta őt ilyennek, ennyire hamisnak és zavarodottnak. Rá sem ismert. Calebbel együtt hallgatta édesanyja okfejtését, hogy a Matthews-ok menyire korrupt és romlott uralkodók voltak, mindent elvettek, amit csak akartak.

A nő tudata percről-percre változott. Az egyik pillanatban még azt hangoztatta, hogy Caleb egy csaló, a másikban pedig már azzal vádolta, hogy elveszi tőle a lányát. Ő pedig legszívesebben elsírta volna magát, mert rá kellett döbbennie a kegyetlen igazságra, Rosetta örökre elveszett, már semmi sem menthette meg a téboly mocsarától.

- Salinae, engedd el az a fiút! - parancsolt rá.

- Nem!

- Bántani fog, hát nem érted? - kérdezte hisztérikus hangnemben Rosetta.

- Ő az egyetlen ezen a világon, aki sose bántana.

- Nézz már rá! Ő egy senki - mutatott Calebre remegő kézzel, majd gyűlölettől izzó szemével a fiúra nézett. - Ha te vagy Imelda fia, gondolod, hogy az Elődök azt akarják, hogy élj?

- Igen - felelte magabiztosan. - Maga miért gyűlöl engem ennyire?

- Ne nézz így rám! Ne bámulj! - üvöltött vele Rosetta, majd fejét fogva elfordult tőlük.

Magában motyogott, görcsbe állt ujjaival szőke tincsei közé túrt. Valami olyasmit motyogott, hogy nem kell neki senki szánalma és, hogy Caleb épp úgy néz rá, mint az anyja, majd nevetni kezdett.

- Kicsi Harry, ez volt a neved igaz? Ó, igen. Imelda így hívott téged. A nagy védelmező, aki hagyta, hogy a férje kitépje a karjából a fiát. És én minden titkát tudtam. - mondta szinte dalolva. - Bizony. Én minden titkát tudtam - kuncogott, akár egy éretlen iskoláslány, szinte már táncolt is.

Salinae közbe akart avatkozni, de Caleb nem engedte a nő közelébe.

- Szánalmas, gyenge kis féreg voltál. Pont, mint az anyád többi fattya.

Ekkor már lávaként öntötte el az ereit a harag, legszívesebben megragadta volna és kihajította volna a nőt a szobából, de tudta, hogy azzal, csak Salinae-nek ártana. Így hát csendben tűrte és inkább ökölbe szorított kézzel hallgatta az egykori hitves badarságait.

- Ha tudnád, hány porontya veszett oda anyádnak, bevallom, pár épp az én kezemtől.

- Tébolyodott némber! - üvöltött rá magából kikelve, beleadva minden fájdalmát, amit a vallomás okozott.
- Gyerekgyilkos boszorka.

- Én? - hüledezett Rosetta. - Olyan vagy, mint az apád. A nagyherceg megölte a kisfiamat, elvette tőlem a férjemet. Ti Matthews-ok mind egyformák vagytok, mert te meg elvennéd tőlem a lányomat. Hát nem! Inkább megölöm én!

Salinae felé ugrott, hogy a nála lévő öveggel megvágja, ám Caleb nem engedte a közelébe. Lefogta a nő karját és minden erejével igyekezte meggátolni, hogy ártson kedvesének. Nem volt könnyű dolga, mert a nő igencsak kitartó volt. Azonban arra az érzésre fókuszált, ami a lelkében égett. Rosetta épp olyan alávaló, gonosz ember volt, mint a férje.

Minden erejével azon volt, hogy eltaszítsa a nőt. Aztán meglökte őt, ám balszerencséjére az üveg elvágta a karját. A dulakodás következtében Rosettának sikerült egy mély vágást ejtenie. A vér pedig mélyvörös patakként folyt a szőnyegre. Caleb döbbenten nézett először a sebre, majd az őt megtámadó nőre. Rosetta remegett, a kezében fegyverként szorongatott üvegre pillantott.

Amint rájött, hogy mit tett, ügyetlenül hanyatt homlok rohant a szobából. Abban a percben Caleb fel sem fogta, hogy mi történt. Hallotta, hogy Linae sír, látta a vért, érezte a szagát. Ám nem tudta, mi lenne a jó lépés. Így csak szomorúan magához ölelte kedvesét.