Időtlen Kötelék I.: A nevek rabjai

17. fejezet

– Caleb! – dörömböltek hajnalban az ajtaján. – Kelj fel, gyerünk!

Mintha rárobbant volna a tető, úgy visszhangoztak a falak között Eric szava. A hang hallatán azonnal felriadt álmából és zakatoló szívvel ült fel az ágyában. Egyetlen intés és az ajtó nyitva állt ébresztője előtt. Eric energiától kicsattanva lépett a szobába, míg ő azt se tudta, hol áll a feje. Fáradtan felhúzta a lábát és hajába túrva sóhajtott.

– Öltözz! – noszogatta Eric. – Megyünk edzeni.

– Hova? – nyüszített. – Hány óra? – nézett az éjjeliszekrényen álló ketyegőre. – Hajnali öt?! Eszednél vagy?

– Délig akarsz aludni? – kérdezte a szőke fiú, akár egy kiképzőtiszt.

Mi tagadás, szívesen pihent volna még. Unott nyögés kíséretében visszadőlt és fejére húzta a takarót. Új hely, új ágy fogadta a gróf házában, így biztosra vette, hogy nehezen alszik majd. Igaza lett.

– Adj tíz percet és kimegyek, jó? – nyafogta. – Gyorsan felöltözöm.

– Rendben, odakint megvárlak.

– Köszi! – ásított integetve.

Miután egyedül maradt, becsukta az ajtót és nagyot ásítva, szemét dörzsölve a közeli asztalhoz lépett, amin egy mosdótál, szappan és törölköző pihent. Ahogy a hideg víz az arcához ért, úgy érezte éber és tettre kész.

Gyorsan elkészült, majd az ajtón kilépve kiskacsaként követte a keresztapja fiát. Ahogy a küzdőtér felé sétáltak, Eric kikérdezte a fizikai állapotáról, milyen fogásokat tanított neki Nicholas és melyek azok a fegyverek, amelyeket tud használni.

– Tehát az íj kilőve?

– Igen. A szemem nem a legjobb az egyik távolra nem lát jól, a másik közelre. Varázslatot használok, hogy ne kelljen szemüveget hordanom.

– Jó döntés, harc közben nem jó, ha vaksiskodsz. Gondolj csak bele, az ellenfél meglök, te meg nekiállsz tapogatni a küzdőtéren? Nyilván nem – mondta Eric – Viszont ez esetben elsőként az erőléteden kell javítanunk. A mágia rengeteg erőt elvesz, így kicsit kitartóbbá teszünk.

– Vagyis úgy elvered a seggem, hogy menni sem fogok tudni, igaz?

– Áh, az nem én vagyok. A tanárod Jay, na ő már más tészta. Kínzómester becézik a háta mögött.

–Te milyennek mondanád?

– Hm, jó kérdés – dünnyögött Eric. – Hevesnek mondanám, már-már lobbanékonynak. Szeret parancsolgatni és néha királynak hiszi magát. Beképzelt olykor, ja és nagyon féltékeny Erika miatt.

– Nem csodálom, csinos lány – állt meg a küzdőpálya szélén.

Szalma bábuk, céltáblák keresztezték a fákkal körbe ölelt tisztást. Végig nézte az eszközöket és kezdte megérteni, miért szorgalmazta a gróf, hogy kitanulja a valódi fegyverforgatás tudományát. Ami egészen más volt ahhoz képest, amit gyerekként Nicholas-tól tanult, amikor botokat használtak kardot helyett.

Mielőtt bármit is elkezdhettek volna, Eric egy hatalmas hordóhoz lépett. Felgyűrte az ingujját és jó nagyot merített az ott található hideg vízből. Mindkét alkarját megmosta, majd az arcát is.

– Te mit csinálsz? – kérdezte oldalra billentve fejét.

– Tisztelem a küzdőteret– felelte Eric. – Ebben holdvíz van. Az itt élő boszorkányok készítették el, azt mondják csak segíthet nekünk, mert a telihold idején a holdfényben lévő víz rezgésfrekvenciája a legegészségesebb a test számára. Erre pedig szükségünk van, mert itt, akár egyetlen mozdulat is halált hozhat, ezért soha nem lépek ide úgy, hogy piszkos vagyok. Ez az én kis rituálém. Átszellemülök.