Időtlen Kötelék I.: A nevek rabjai

39. fejezet

Másnap reggel Caleb ébredt elsőnek. Óvatosan mocorgott, nehogy felébressze a mellette alvó szerelmét. A lány édesen szunyókált, haja szétterült a párnáján. Nem ébresztette fel, csak mosolyogva megcsókolta a homlokát és betakarta, hogy ne fázzon. A lehető legnagyobb csendben kimászott mellőle és felöltözött, majd mikor végzett, átment az édesanyja lakosztályába. Ám csak a királyné udvarhölgyét találta ott.

– Jó reggelt, Caleb úrfi! – bólintott mosolyogva a dáma, majd átszúrta tűjét a kezében tartott szöveten. – Milyen korán ébredt ma. Csak nincs valami baj?

– Nem, nincs – felelte kedvesen. – Hogy van az anyám?

– Hjaj, nem túl jól, úrfi – sóhajtotta Lady Roschen. – Nagyon aggódott Önért. Attól félt a király bántotta, ami az ő állapotában nem a legjobb.

– El is felejtettem szólni neki, hogy megjöttem. Kiment a fejemből. Szegény mama. Na, majd kiengesztelem.

– Jót tesz neki, ha vele van – mondta Serena, lassan felállva kezét alázatosan maga előtt tartva. – Az édesanyja különleges nő, de szüksége van arra, hogy maga mellett tudja a fiát. Egy anyának a gyerekei adnak erőt.

– Kegyednek vannak gyermekei? Még sosem kérdeztem.

– Mert még nem is nagyon beszélgettünk, úrfi. De igen, van három fiam. Rudolp, Rowan és Roland. A büszkeségeim, és persze az apjuké is – tette hozzá sietve. – Roland épp annyi idős, mint Ön. Jó barátok lennének, hasonló a természetük. Bár azt hiszem, Eric és Nathaniel úrfi már betöltötték ezt a szerepet. Nem de?

– De ig...álljon meg a falióra ketyegő! – rázta meg a fejét. – Honnan...sose meséltem magának a fiúkról.

– Nagyon szeretik magát – sétált arrébb kezében egy apró parfümös üvegcsét tartva a grófnő és a különös illatból a párnákra csepegtetett. – Folyton Ön után érdeklődnek. Eric úrfit úgy kellett lefognom, mikor elmondtam neki, hogy ki is valójában az áruló.

– Hogy...maga?

– Antoine doktor túl feltűnő volt, a gárdisták tudják, hogy Salinae kisasszony megbízik benne, és hogy magát ápolta. Így én vittem el az üzenetét a nevelőapjának. Engem senki sem mert faggatni. Hisz, a hírem megelőz – mosolygott ravaszul Calebre. – Két arc, Caleb úrfi. Két arc.

– Maga lázadó.

– Csss! – pisszegte le a nő. – Ne ilyen hangosan. Bárki meghallhatja. Azt pedig nem szeretnénk, nem igaz?

– De...hogy? – habogott Caleb.

Lady Roschen, csupán kacagni tudott ezen a kérdésen. A mindig zord, komoly külsőt mutató nő, félelmet keltett az udvarban élők szívében. Amerre járt, az udvarhölgyek hajbókolva, szemlesütve álltak félre az útjából, de vele és Salinae-vel mindig kedves volt, de ő azt hitte csak az anyja miatt.

Szóhoz sem jutott a meglepetéstől. Sosem gondolta volna, hogy a vaskalapos, szigorú nő egyike azoknak, akik kettős szerepet játszanak a király és a lázadók közti sakkjátszmában. A lady megkerülte a társalgó nagy bársony kanapéját és maga mellé ültette őt is.

– A férjem Theodore, a lázadók segítője. Egy kis befolyással elérte, hogy édesanyádnak új udvarhölgy kelljen, miután az előzőt lopáson kapták.

– Ebben mégis mennyi igazság volt? – kérdezte szarkasztikusan.

– Több mint hinnéd – kacarászott a nő – De ahogy mondtam, a férjem segítségével, én lettem az új segítő és így a lázadók mindenről tudnak.