Időtlen Kötelék I.: A nevek rabjai

21. fejezet

Az ősz első hónapja, hamar elrohant és Caleb egy percig sem unatkozott új otthonában. A kihallgatás eredményét követően felgyorsult az élet. A lázadók hozzákezdtek a hivatalos kiképzéséhez.

Rengeteg új dolgot tanult, mivel tanítói szerint – sem fizikai, sem mentális értelemben – nem állt készen a feladatára. Először azon kellett dolgoznia, hogy megerősödjön. Épp ezért figyeltek a táplálkozására, a napi mozgásról pedig hol a fiúk, hol az egykori lovagok vezette edzések gondoskodtak.

De sosem volt egyedül.

Eric és Nate vele együtt gyakorolt, dacára annak, hogy nekik nem kellett volna. Este pedig szobájuk társalkodójában beszéltek, vagy hallgatta a beszámolóikat küldetéseikről. Az ott töltött idő alatt kezdte úgy érezni, barátokra lelt. Eric, akárcsak Jay a harca oktatta, ami mellett kész felüdülést jelentettek Nate mágia órái.

Ott nem kellett ugrálnia, éles pengéket kerülgetni, helyette elmerülhettet az ősi nyelv titokzatos világában. Megtanulta, hogyan használja varázslataihoz, vagy melyek azok az elemek, amiket segítségül hívhat egy-egy bűbájhoz vagy átokhoz. Átjárókat nyitott, fegyvereket alkotott, vagy egyszerűen megkönnyítette a mindennapi életet.

Ám rá kellett jönnie, hogy a fizikai és a mágia nagyon is hasonló. Mert ha gyenge volt, nem tudta pontosan ellátni feladatát. Ezt bizonyította az is, hogy nem egy alkalommal elaludt Nate óráján, vagy a gróf könyvtárában, olvasás közben.

Ám mégsem adta fel. Sőt, rátett még egy lapáttal az is, amikor Robert gróf gyámsága alatt csatlakozott az ispotályban dolgozókhoz, Akárcsak Erika, ő is figyelte mindazt, amit a ház ura tett a betegekért. Élvezettel hallgatta a különféle gyógynövények sokrétű felszanálási módjait és igyekezett minden apró mozdulatot megjegyezni.

Néha, amikor Katherine édesapja túl elfoglalt volt, megengedte, hogy az egyszerűbb eseteket ellássa. Ennek köszönhetően pedig nem csak a gyógyítást gyakorolta, de sok új barátra tett szert. Gyakran – hacsak pár szó elejéig is – beszélt a betegekkel, gondoskodott róluk. Az emberek pedig lassacskán megszokták őt, sokan meg is szerették. Már nem csengett furcsán neki a Caleb úrfi megnevezés.

Sőt, megszokta az ottani élet szabályait is. Például a közös étkezéseket, ahol mindig volt egy megbeszélendő téma. Igaz, eleinte furcsának tartotta a házban uralkodó szabályokat. A vacsora szigorúan, pontban este hatkor kezdődött. Kiderült, hogy a gróf meglehetősen rendszerető ember, aki szertartásosan ügyelt az időpontokra és a rendre.

Mindent akkor, és úgy kellett megvalósítani, ahogy ő előírta. Kifogások és halogatás nélkül. Példának okáért, a vacsora végeztével egy szolga az asztalhoz ugrott, hogy eloltsa a viaszrudakat. Még véletlenül sem pazarolhattak akár csak egyetlen másodpercet is annak időtartalmából.

Az asztalon lévő gyertyatartókat és ezüst evőeszközöket minden étkezés után gondosan elmosták, eltörölték, ami közel egy órás folyamat volt. Az azt megelőző vacsorára azonban sosem lehetett egy rossz szava sem.

Az étel finom volt, a társaság kellemes, még úgy is, hogy Eric és Erika gyakran robbantott ki szópárbajt. Nathaniel meg amolyan villámhárítóként szüntette meg köztük a problémát. Jay azonban sosem evett velük, sőt eltekintve az edzésektől, nem is nagyon látta a fiút.

– Caleb úrfi – vette magához a szót egyik vacsorájuk alkalmával Robert. – Holnap lesz egy kisebb utam a fővárosba. Lenne kedved velem jönni?

– Szívesen! – bólintott. – De hová megyünk?

– Jó ötlet ez, Robert? – akadékoskodott Nicholas.