Időtlen Kötelék I.: A nevek rabjai

36. fejezet

A közös vacsorára készülve, Salinae az egyik legszebb ruháját vette fel. Noha csak Caleb és Imelda voltak az asztaltársai, ő örömmel csinosította ki magát. A tükör előtt állva a füle mögé húzott egy-egy tincset, majd apró ezüst karikákat akasztott a fülébe.

Hercegnő volt, de sosem viselt sok ékszert vagy drága holmikat. Megőrizte egyszerű stílusát, mert az undor kerülgette, ha aranyat látott és az emberek azt kérdezgették, milyen szépítő rutinja van? Számára ez épp olyan idegen világ volt, mint az alefeknek Domenico. Sosem használt nagy praktikákat, úgy gondolta, a szépség az egyszerűségben rejlik.

Ha volt valami, amit sosem hagyott ki, az a fekete rózsaolaj, a parfümje használata. Szerette a virág illatát, igaz, nehéz volt hozzájutni a szirmaiból készült olajat. Általában Korát kérte meg, hogy hozzon neki a fekete piacról. Borsos árat fizetett érte, de talán ennyit még megengedhetett magának.

– Na? – nézett Caleb tükörképére ahogy ott állt mögötte. – Mit szólsz? Jó leszek így?

A herceg mosolyogva karolta át a derekát, hátulról, mire ő elégedetten sóhajtott fel és ölelte magához a fiú karját.

– Gyönyörű vagy – dicsérte meg kedveskedve. – És az illatod – szagolta meg bőrét a nyakánál – Vadító.

Ajkával finoman megérintette a lány kulcscsontját, majd elindult a válla felé.

– Caleb – sóhajtotta erőtlenül barátnője. – Erre nincs időnk. Bárki bejöhet.

A trónörökös csak mosolygott erőtlen ellenkezését hallva, hümmögött válaszként, folytatva, amit elkezdett. Kezével finoman megérintette a lány testét, lassan kínzó vággyal simogatta, hallgatta kedvese elakadó lélegzetét. A sóhajai olyanok voltak, mint egy tökéletesen megkomponált szimfónia. A vágy visszhangjai.

Sokszor eljutottak már eddig a pontig, de még nem volt alkalmuk megtenni azt a bizonyos lépést. Pedig kívánta őt. Az illatát, a bőrét, a csókjait és azt, hogy az övé legyen. Amikor éjszaka, szobájuk sötétjében felfedezték egymás testét, volt, hogy Salinae kezdeményezett. Megismerte milyen őrjítő egy nő érintése a csókja szinte függővé tette, miközben a testét simogatta. Persze, ő sem tétlenkedett.

Ismerte kedvese testét, tudta, mi a gyengéje, az ajka a keze bebarangolta minden porcikáját, és akadt, hogy munkájának eredményeként Salinae úgy nyögte a nevét, akár egy imádságot. Nehezen állta meg, hogy ne adjon hangot annak, ami benne zajlott. Ez pedig némiképp imponált a fiúnak.

– Hagyd abba, hallod? – ellenkezett gyengén újra, kacéran nevetve.

Míg a keze a lány hasát, melleit érintette, addig Salinae gyengéden végigsimított a combján, az ágyékán. Ez csak olaj volt a tűzre. A tükörbe pillantva látta a cinkos mosolyt, mellyel barátnője kényeztette. Akaratlanul is morgás hagyta el a torkát, de ez nem mérges volt, sokkal inkább a vágy motoszkált benne.

Megfordította Salinae-t és ránézett. Mondani akart valamit, de nem bírt beszélni. Ahogy kedvese felnézett rá, szempillái alól, egy ravasz mosoly ült ki ajkára. Rabul ejtette a szívét, a gondolatait és a vágyait.

Szótlanul levetkőztette, hogy megérintse. Hideg volt a keze, ujjai nőiesen vékonykák, körme finoman karcolta Caleb bőrét. Nehezen állta meg, hogy ne adjon hangot gyönyörének, amikor Salinae kezét felváltotta a szája. Pontról-pontra haladt, miközben benne csak gyúlt a feszültség, míg végül a lány nevét nyögte. Erre Salinae egy csókkal hallgattatta el.

Mielőtt azonban jobban belemelegedhettek volna a dolgokba, kopogás zavarta meg a lopott pillanatot, mire ijedten szétváltak. A királyné fiatalabbik udvarhölgye értesítette őket, hogy megérkezett a vacsora és várnak rájuk. Szerencsére a fiatal lány nem nyitott rájuk, mert bizony igencsak megbotránkozott volna a látványon ahogy a birodalom újdonsült hercege, szét nyitott ingben csókolja az ellensége lányát. A szerelmesek csak egymásra néztek, mire a herceg várt néhány másodpercet, majd mikor újra beszélni tudott, válaszolt a küldöncnek.