Időtlen Kötelék I.: A nevek rabjai

26. fejezet

Másnap reggel, Caleb egyedül ébredt az ágyában. Ahogy felült, rögtön Salinae-t kereste, ám a lány nem csak, hogy nem feküdt mellette, de még a szobában sem látta. Hirtelen arra gondolt, hogy az egész vallomást és mindent, ami utána következett, csak álmodott.

– Linae? – kereste barátnőjét, de nem kapott választ. – Álmodtam volna? Nem, az nem lehet. Itt aludt mellettem, éreztem.

– Gyakran diskurálsz magadban? – hallotta a boszorkány kuncogó hangját.

Olyan gyorsan pördült meg tengelye körül, hogy csaknem elesett, de szerencsére egy apró egyensúly vesztésen kívül nem történt nagyobb baj. Az ajtóban ott áltt barátnője, aki karba tette kezét, összekötötte haját és mosolyogva figyelte őt. Vidámnak tűnt.

– Azt hittem elmentél – jegyezte meg zavartan.

– Ümm – fintorgott Salinae, majd lassan, mustráló pillantással végigmérte őt – Ahhoz pár csóknál több kell!

– Gyere ide, te égetni való kis boszorka és megadom! – csalogatta magához mutató ujjával.

Salinae megemelte hosszú szoknyáját és odalépett hozzá. Kész szerencse volt, hogy Caleb szobájának mélyén, egy rejtett fiókban akadt néhány ruhája, így nem kellett az előző napi gönceit hordania.

Amikor a herceg megcsókolta, ajkai hűvösek voltak, de nyelve azonnal utat talált a szájába. Ám mielőtt jobban belemelegedtek volna a dolgokba, a boszorkány ereje ismét megcsípte őt.

– Basszus! – morogta Caleb, száját fogva.

– Mi a baj? – aggódott Salinae. – Megharaptalak?

– Nem, a varázserőd megcsípett.

– Mit csinált? – nevetett barátnője.

– A mágiád megcsípett. Már tegnap is éreztem, olyan, mintha megnyaltam volna a villanypásztort. Nem fáj, meg semmi, de szó szerint sokkoló. Jobban véd, mint az erényöv!

Salinae csak nevetett szavain és figyelte, ahogy Caleb megkerüli őt, majd elegáns mozdulattal visszahuppant szegényes ágyára.

– Szóval, – tette át egyik lábát a másikon, kezét összefogva tarkójánál. – Sorolom, mit kérek reggelire.

– Hogy mondod? – pislogott nagyokat a boszorkány.

– Hé! – szólt rá Caleb fontoskodó hangnemben. – Tudd ám, hogy beszélsz velem, kislány. Én vagyok a ház ura!

– Te most nagyon fordítva ülsz azon a bizonyos lovon, fiacskám. De tudod, mit? Ha már így szóba hoztad! – emelte meg szoknyáját és felmászott az ágyra, nyájas hangnemben folytatva mondandóját. – Ha tudni akarod, van egy ötletem, ami tetszeni fog neked.

– Figyelek! – búgta Caleb, a szemébe nézve, csábos mosoly kíséretében.

Salinae csak felnézett hosszú szempillái alól, barna szemével igéző pillantást mérve rá. Már ettől elgyengült az akaratereje, de amikor a lány lassan megcsókolta, tudta, hogy nem fog tudni leállni. Az ajkának puszta érintése kitörölt minden józan gondolatot az agyából. Csak a kettejük között uralkodó vágy létezett.

Engedte, hogy barátnője finoman visszalökje az ágyra és várta, mi fog kisülni ebből az egész érzéki játékból. Élvezte, ahogy Salinae vékony ujjai a testét simogatta, míg a szája a nyakát érintette, amitől akaratlanul is egy nyögés szökött ki a száján. Kedvese ravasz mosollyal nézett fel rá.

– Ha enni akarsz, – suttogta, újra megcsókolva a fiú ajkát. – Akkor emeld fel a királyi hátsód és csináld meg magadnak!

Azzal fogta magát és elengedte. Caleb pedig csak pislogott, hogy mi történt. Vendége eközben, mint aki jól végezte dolgát, elegánsan leszállt az ágyáról és az ajtó felé indult.