Időtlen Kötelék I.: A nevek rabjai

42. fejezet

Amíg Antoine ellátta Caleb sebét, Salinae Ksorával maradt, aki valami megérzésnek engedve - vagy inkább azért, mert látta Rosettát - a szobába sietett, hogy aztán azzal a lendülettel sarkon forduljon és elszaladjon segítségért.

- Hercegnő, ennek véget kell vetni - magyarázta Salinae-nek. - Te is láthatod, édesanyád menthetetlen. Képes lett volna végezni veled, csak hogy az úrfival ne legyetek boldogok.

Salinae némasággal felelt neki. Csak karját dörzsölve figyelte az ablakukon kívüli világot. Tudta, hogy Ksorának igaza van. Lopva kinézett az ajtón, épp látta Calebet. Szótlanul viselte orvos barátjuk kezelését. Még akkor sem szólt semmit, mikor Antoine közölte vele, hogy a seb meg fog maradni. Ahogy egymásre néztek, a fiú finoman megcsóválta fejét, jelezve, hogy nem számít, mi történt.

- Az a fiú meghalna érted. - hallotta Ksora szavait.

Először nem felelt, de tudta, hogy igaza van. Caleb ezerszer tanúbizonyságot tett az érzéseiről, de Salinae arra gondolt, elég az ő szerelme a fiúnak?

- Ksora, nem tudok kiigazodni Caleben.

- Mire gondolsz? - nézett a fiúra barátnője.

- Ahogy ott ül, olyan, mint egy kisgyerek, aki elesett.

- Talán mert megvágták?

- Nem csak azért. Vannak pillanatok, amikor annak a fiúnak látom, akit gyerekként megismertem. Gondtalan, vidám. Van, hogy látom benne a vezért, a leendő királyt és olyankor olyan komoly. Ugyanakkor ott van a legjobb barátomként is, mindig meghallgat. És vannak pillanatok, amikor úgy érzem, beleőrülök, ha nem lehet az enyém, ha nem érezhetem magamban azonnal - érintette meg nyakát, mintha a fiú érintését érezné. - Biztos meghülyültem.

- A francokat, kislány - nevetett kárörvendve barátja. - Te szerelmes vagy. És megtaláltad azt, aki egyszere képes kislányt, rendes nőt és szajhát csinálni belőled. Nem hittem volna, hogy ezt is megérem. El ne engedd! Mert életed végéig bánni fogod - tanácsolta, majd lágyan elmosolyodott. - Amúgy cuki.

- Neked mindenki az - nézett rá mosolyogva Salinae.

Visszasétált, mosolyogva ült le barátnője mellé, megölelte, összekulcsolta ujjaikat.

- Bírni fogod nélkülem? - kérdezte Ksorától, a vállára hajtotta fejét, szeme könnyes volt, mégis magához szorította barátnőjét.

- Őszintén? - kérdezett vissza a lány. - Kibaszottul fogsz hiányozni, de tudom, hogy mellette - bökött fejével Caleb felé - Nagyobb biztonságban leszel. És hé, ha maradsz sose leszek nagynéni.

Salinae elnevette magát. Ksora sokkal inkább volt a testvére, mint a húga, Nessa.

- Ha menni akarsz, menj - bíztatta kedvesen. - Én megleszek. És tudod mit? Ha eljön az ideje, összeszedem a cókmókom és bemerészkedek az erdőbe. Úgy hallottam, van ott egy-két cuki lázadó fiú.

- Ksora! - kacagott Salinae.

- Hát a többi zsúrbubi, csak fele olyan jóképű, mint a Kisherceg akkor nem leszek válogatós. De - nézett a szemébe. - Komolyra fordítva a szót. Ha menni akarsz, menj.

- De...én...

- Mi az? Miért habozol, még mindig? - noszogatta barátnője a válasszal. - Szereted Caleb úrfit, nem?

- Persze, hogy szeretem.

- Boldog vagy mellette?

- Igen.
- Akkor? Én a helyedben nem tétováznék - jelentette ki társa. - Ha rám találna az igaz szerelem, a Hollóherceg Birodalmán is átgyalogolnék. Esélyt kaptál a boldogságra; ragadd meg!