Időtlen Kötelék I.: A nevek rabjai

56. fejezet

A kastély felé haladva, Ksora lopva hátranézett a hercegre, aki szótlanul sétált mögötte. Leszegett fejjel lépdelt az ösvényen. Leginkább egy fogolyra hasonlított, akit az utolsó útjára kísérnek, sőt talán még a halálraítéltek is másnak tűnhettek mellette.

– Jól vagy, úrfi? – kérdezte Ksora. – Nem megyek túl gyorsan?

– Nem. Bírom – felelte. – Csak...kavarog a gyomrom.

– Visszaforduljunk?

– Nem, dehogy. Majd elmúlik. Ennél sokkal fontosabb dolgunk van. Főleg most.

Ksora elmosolyodott és tovább sétált az úton. Ám a szíve folyamatosan rossz érzéssel töltötte el. Eszébe jutott, hogy milyen szavakat használt, és bár a jó szándék vezérelte, arra gondolt, hogy talán fájt Calebnek, amit mondott. Kvázi számonkérte a fiút, holott egy ilyen helyzetben bárkinek nehéz lett volna meghozni a jó döntést.

– Úrfi, szeretnék bocsánatot kérni tőled. – vetette fel. – Olyan durván beszéltem veled, azt hiszem, hagytam, hogy a haragom irányítson.

– Semmi baj! – csóválta a fejét. – Megértem a haragod, és valljuk be; a pofont is megérdemeltem. Meg aztán tudom, mennyire szereted Salinae-t.

– Akkor is gonosz voltam veled. Nem kellett volna. Ne haragudj! Nem a te hibád, ami történt. És azt hiszem rajtad vezettem le a frusztrációmat. Mert igazából ti nem vagytok hibások.

– És szerinted ez érdekel bárkit is? Amit érzek az én kis boszorkányom iránt, az nem rossz dolog. De sajnos én is látom, hogy mit gondolnak erről az emberek. Az itteniek szemében egy dolog fontos, melyik oldalon állsz. Matthews, vagy Locket vagy. Pedig...ha csak rajtunk, fiatalokon múlna – nézett a vissza a megtett útra. – Lehetne itt egy jobb világ.

– Szép is lenne! – mosolyodott el Ksora. – Egy világ, ahol együtt élhetnek a varázsvérűek, és az egyszerű emberek. Jól hangzik.

– Ezért fogok dolgozni, Ksora. – biztosította Caleb. – Ígérem! Addig nem nyugszom.

Ksora kezdte megérteni a mellette sétáló fiút. Azért ment vele, mert nem bírt maradni. Mert noha azt mutatta, hogy elhagyta Salinae-t igenis fontos volt neki a lány. Nem érdekelte a lázadók haragja, a pletyka, vagy a büntetés, ami rá várt. Mert a gondolat, hogy kedvesének szüksége van rá, felülírt minden szabályt.

– Egy hülye hazugság miatt, az én Salinae-m szenved – magyarázta a fiú. – Nem hagyhatom. Hidd el, ez nekem épp olyan fájdalmas lesz, mint neki, de amíg nem én irányítom a lázadókat, amíg nem vagyok más csak egy arc, addig Salinae nem lesz biztonságban. Viszont, ha elég befolyást és hatalmat szerzek, akkor elintézhetem, hogy az emberek ne merjék bántani sem őt, sem azokat, akiket a védelmembe veszek.

– Várjál, támadt egy ötletem! – vágott közbe Ksora. – Bocsi, hogy megzavarom a hősies monológod, úrfi. Nyilván begyakoroltad, de furdalja az oldalam a kíváncsiság. Miért nem találkoztok titokban?

– Te mindig ennyit beszélsz? – vonta fel szemöldökét Caleb gyanakodva.

– Rossz szokásom, nézd el. Én nem vagyok olyan csendes, mint a Kisasszony.

„Eric 2.0" – gondolta magában mosolyogva Caleb.

– Salinae nem ezt érdemli. Ő nem az ágyasom, hanem a barátnőm. Meg aztán kockázatos, legutóbb amikor titokban találkoztunk, a gárdisták titokban követték őt és úgy kaptak el minket. Igaz, akkor még nem tudtam, ki ő – mondta, sokkal inkább magának, mint a mellette sétáló lánynak. – Salinae a társam! Nem fogok vele titokban találkozgatni, sutyorogva beszélgetni akár egy lotyóval.