Az Éjszaka Ölén

4 - Fény a sötétben

- Pocsolyába léptem, SÁÁÁROS lett az ÚÚÚJ CIPŐŐŐŐM~ hiáába kefééltem, EElhagyott a NŐŐŐM!!!

Valami bosszúsan víjjogni kezdett a környező fákon a gyönyörű hangom hallatán, melynek szépségét nem titkoltam többé a világ elől, mindinkább torkom szakadtából adtam mindenki tudtára. A lény borzalmas ízléséről tanúskodva, tehát kifejezve nemtetszését, a ricsaj után hangosan csattogtatni kezdte a fogát.

Ezen nevetnem kellett. Annyira, de annyira kellett-Bwahahaha!!! Kétrét görnyedve fogtam a hasamat és könnybe lábadt a szemem. Olyan röhejesnek tűnt ez az egész helyzet, a szörnyek, a világ, de legfőképpen: Én.

- De most komolyan! - Rötyögtem egy régi padra roskadva az elhagyatott apró szellemváros közepén, amire nagyjából egy hete bukkantam.

- De-... most kohohohomolyan! – sipákoltam vékony magas hangon és kicsúszott a kezemből a borosüveg, amit szorongattam.

Földet éréskor hangos csattanással elpattant és gyorsan terebélyesedő vörös foltot hagyott maga után.

- Neee! – jajveszékeltem siratóasszonyokat megszégyenítő módon a kiömlött ital láttán és térdre borulva tapogattam a tócsát mintha az varázsütésre visszacsinálná az egészet.

Egy sötét raszta tincsem belelógott a nedűbe, amit gyorsan bekaptam és kiszipolyoztam. Már nem hordtam rendesen a maszkomat. Féloldalasan volt csak a fejemre kötözve és a feketére mázolt díszes farkaskoponya (nem igazi) a környező mohalepte épületekre vicsorgott a rasztásított hátsó loboncának egy része pedig a jobb vállamon lógott előre.

Egykor nagyon hasznos volt, ha mozdulatlan voltam remek álcának bizonyult, messziről akár még egy szörnynek is elmentem vele, de ez csak az embereket és a honos vadállatokat tévesztette meg valójában, igaz az is jól jött. Az igazi szörnyek úgyis kiszagolták ember mivoltom, vagy amúgy se bántottak volna. Volt, hogy nem egy ráérősen körbe-legelt, míg én terrortól paralizálva gubbasztottam a magas növényzetben. Szóval volt haszna, de most már csak érzelmi kötődés fűzött hozzá.

Magam csináltam még az apokalipszis kezdeti évében, nem sokkal azután, hogy megismerkedtünk Lotusszal. Ami azt illeti segített is benne és ha ő nincs, maszkom sem lenne, mert én mindig fostam egyedül kimerészkedni, pláne BE-merészkedni apró szűk kis boltocskákba, mint az az elhagyatott hobbikellékes bolt, amit talált.

Úgy tűnik, ez a hozzáállásom megváltozott. Gondolom ez történik, ha immunis leszel a szörnyáradatra és felhagysz egy kis időre az önsajnálattal.

Amióta betévelyedtem ebbe a kisvárosba boltról boltra és házról házra jártam. Nem tudtam mindenhova bejutni, vagy valahova nem Akartam bejutni. Elég volt néhol az ablakon belesni, hogy a látvány, vagy a méshol a szag eltérítsen. De találtam pár biztonságos helyet! Itt minden lehető zabát megzabáltam vagy felhörpintettem és hosszú idő után végre tudtam fürdeni is és rendes ágyban aludni! Két szó: Tömör! Gyönyör! A hangulatomon is sokat javított. Pláne amikor még gyógyszereket is találtam és enyhült a torokfájásom, így hát nem csoda, hogy kibontottam némi alkoholt, hogy ünnepeljek. Ó, és nem is mondtam. A hab a tortán? Szereztem egy biciklit!!!

Szegényes öltözékem is végre kibővült rendes (tiszta!) ruhákkal és rengeteg hasznos holmival. Kész túlélőcsomagot állítottam össze! Rohadt nehéz volt emiatt, de már nem sokáig terveztem itt maradni és felkészülten akartam nekivágni a következő vándorcélomnak. Még a benzinkutat kellett meglesnem országtérképért aztán mehettem is.

Elképzelhető, hogy pár üres füzetecske is meglapult a táskám mélyén, amelyeket hasznos szörnyinformációkkal terveztem feltölteni. Kérdem én ki lehetne jobb szörnymegfigyelő, mint az, akit kerülnek és nincs veszélyben többé tőlük?! Csak jól el kell tudnom rejtőzni, hogy ne álljanak odébb mikor meglátnak. Az egész kész misztérium, de felettébb hasznos. Már belátom micsoda áldás tud lenni ez a képesség.

Haah! Tervek, tervek, tervek!

Úgy döntöttem új tábort is keresek. Vagy legalábbis hasonlóan nyomorult embereket. Elég magányos voltam.

Ivócimbim se akadt. Igaz, most már alkoholom se, úgy tűnik.

- A DRÁÁGA BOR! Az az édes, finom ambrózia! – krokodilkönnyek potyogtak az arcomról és az égre emeltem a szemem, hogy átkot szórjak: Nincs Isten!

De, amikor felnéztem és kipislogtam a szememet elhomályosító könnyeimet, hirtelen ott állt.

Az Éjjeljáró éteri külseje teljes mivoltában fölém tornyosult.