Az Éjszaka Ölén

51

De legalább nem hazudott. Nem sokkal később mindenféle előjel nélkül, hirtelen rántja ki a torkomból a nyelvét, amit egy nedves cuppanó hang követ. Kétségbeesetten kapok levegő után és mohón iszom magamba a friss tavaszi szellőt.

Érzem, hogy leereszt, de nem enged el. Pihegek, dülöngélek, nyeklik nyaklik a fejem, mert a nyakam képtelen egyenesen tartani. Jelenleg mindenemet lefoglalja az, hogy valahogy még mindig létezem és lélegzem. Csak idővel csillapodik a fülemben a szívem kényelmetlen lüktetése és a végtagjaim zsibbadása. A szédülés múlására még sajnos várnom kell. Szívem szerint ledőlnék és aludnék egy évig, de mégis mikor kérdezte meg bárki is utoljára, hogy én mit szeretnék, ugyebár.

Az Éjjeljáró türelmesen vár, hogy magamhoz térjek, közben pedig az egyik kezének hosszú karmokban végződő ujjait a hasamhoz érinti és szinte gyengéden végigsimít rajta. Kényelmetlenül feszül a bendőm attól, amit csinált és rá kell, hogy döbbenjek: nem csak a sokktól vacogok, hanem a temérdeknyi jeges folyadéktól is, amit lenyeletett velem.

"Mi a franc volt ez?" - kérdem lagymatagul, két pihegés között.

Nem hajlandó válaszolni, mert minden figyelmét leköti valami rajtam.

Aztán az arcomra villan a tekintete és az ő szemén át látom magamat. Hófehér papírvékony bőr, lilás karimájú beesett szemek, száraz cserepes ajkak és kócos, fénytelen barna haj. Kiálló arccsont, beesett orca. A hosszabb éhezés eltusolhatatlan nyomai.

Csodás, úgy nézek ki, mint a haldokló terhes csaj az Alkonyatból! Komolyan nem kellett volna ezt megosztania! Oké szarul festek, mondjon inkább valami újat! Senkinek sem esik jól, ha látja milyen rommá lett a teste egy-egy nehéz időszak után!

Összeszorítom a számat és grimaszolva nyelek egyet. Fáj és kapar végig a nyelőcsövem. Felköhögök tőle.

Most a hasamra esik a pillantása, ezért az övével együtt az enyém is. A vastag pulcsi eltakarja, de biztos vagyok benne, hogy dudorodik. Mégis hány litert passzírozott ez belém?!

Még egy ideig vizslat, és tudom, hogy valami olyat is lát, amit én még nem tudok. Amikor végre felbontja a bensőséges kapcsolatunkat határozottan elégedett és jókedvű.

Bágyadtan kinyitom a szemem.

"Mit tettél?" - kérdem, ügyelve arra, hogy csak jámbor kíváncsiság álljon a gondolat mögött, mert túlságosan félek a következményektől.

Mély, doromboló hangot hallat valahonnan egészen a mellkasa mélyéről és beteríti a hasamat és a fél törzsemet az egyik gigantikus tenyerével. Egy pillanatra elönt a pánik, hogy belém markol és feltép akár egy plüssállatkát, de amikor csak lágy, körkörös, már-már masszírozó mozdulatokat tesz, újra merek levegőt venni.

Lepillantok, aztán vissza az arcára. Még mindig elképesztő a méretbeli különbségünk.

"Gyorsan alkalmazkodik a tested." - dorombolja elégedetten. "Kitűnő."

Akárhogy vizslatom nem folytatja, csak cirógatja a hasamat.

Mély, óvatos levegőt veszek és elhatározom, hogy megpróbálok annyi választ kiszedni belőle, amennyit csak tudok, de ha mást nem is, legalább azt, hogy mi az ördögöt művel velem, és főleg miért!

Nyelek egyet.

"Elmondod mi történik velem?"

Végre rám is rám néz, de csak egy röpke másodpercre mielőtt visszafordul a gyömöszölésemhez. Őszintén, hányingerkeltő amit csinál, de nem merem mutatni a kellemetlenség jelét sem.

"Felélted a korábbi esszenciát." - közli és habár dorgálónak akarna tűnni, izgatott öröm bújik meg benne a háttérben.

Úgy tűnik a fejfájásom csak romlani fog, ha minden egyes rövid válasza után csak újabb kismillió kérdést merít majd fel.

"Amit most csináltál velem, a..." - hezitálok egy pillanatra - "nyelveddel?" - Nagyon remélem, hogy nem valami furcsa párzószerv és, hogy nincs tele a hasam gusztustalan alien petékkel! - "Amit lenyelettél velem, az esszencia volt?"

"Igen."

De ez után a mentális kép után képtelen vagyok elengedni a dolgot. Nem akarom hogy kitörjön a mellkasomból egy mini Éjjeljáró!

"Az tényleg a nyelved volt akkor ugye?!" - egy kevés pánik átszivárog a mondandómón, amire megint a szemembe néz.

"Igen." - Oldalra billenti a fejét. - "Ott voltál amikor a te fajtádhoz hasonlóvá alakítottam az anatómiámat."

Oh.

Valóban, korábban egészen hüllőszerű volt a külleme, de a lila házban töltött első estén a konyha közepén átalakult olyanná amilyen most is.

Ez volna az emberekről a benyomása? Érdekes...

"De miért nincs szád akkor?" - Hülye kérdés, van neki. Nagyon is! Csak nem látszik. Úgyhogy hamar képekben korrigálom a kérdésemet arra, hogy miért nem mutatja.

Lassan pislant egyet.

"Hasonló, de nem ugyanaz." - Végigfut vízszintesen az elektromos kék repedés az arcán, amire rögtön megfeszülök. - "Előnyösebb volna," - Elnyílik a szája és kivillantja a még Venomot is megszégyenítően hegyes fogait és kék ínyét. "így?"

Nyugtalanul tekereg a nyelve míg a türkiz vége ki nem ficánkol. Ugyan most nem tűnik se túl hosszúnak se túl vastagnak, de alig bírom megállni, hogy ne csapjam el magamtól, amikor ennyire közel kalimpál az arcomhoz.

"NEM! EGYÁLTALÁN NEM!" - 'Sikkantom', amire bosszúsan összerezzen, de legalább visszahúzódik és becsukja a száját. Azonnal szabadkozni kezdek zakatoló szívvel. "Ne haragudj! Én nem akartam... hangos lenni... csak megijesztett."

Tudom, hogy nem igazán 'hangos' vagyok ilyenkor, hiszen nem valós szavakban beszélünk, de érzetre kicsit olyan. Erős és durva. Éppúgy más, mint fejugrásnál lágyan belesiklani a vízbe, vagy dobni egy csattanós hasast, mert a hülye haverok belelöktek a medencébe.

Nem halálos, pláne nem neki, csak kellemetlen és irritáló.

Morgással válaszol, de szerencsére nem bánt.

Hátrébb húzódik, hogy fel tudjon egyenesedni, de úgy már kilóg a veranda árnyékából, és napfényben fürdik meg a fekete, gyémántporos teste. Még mindig megigéző látni, ahogy galaxisok módjára kavarognak a csillagok a bőre alatt.

Mint egy nyári éjszakai égbolt.

Ám amint hozzáérnek az első napsugarak felmorran és azonnal visszahúzódik az árnyékba.