Az Éjszaka Ölén

44

Az új képességeimmel folyamatosan pásztázom körülöttünk a teret és úgy veszem észre, hogy minél többet használom annál élesebben "látok". Eleinte csak a nagyobb körvonalak voltak meg, igaz némileg elmosódva, de már kezdenek rendesen kirajzolódni a bonyolultabb formák és alakok is. Ez persze vonatkozik az élőlényekre is. A korábban rágcsáló kolóniának hitt lényekről most már biztosan meg tudom állapítani, hogy apró kis barna mezei egérkék és, hogy soknak hiányzik a farka vége, vagy az egyik lába, vagy éppen a fél füle.

Egészen elbűvölő ennyi újdonságot megtudni a környezetünkről, anélkül, hogy fizikailag is ott kellene lennem.

Mindeközben pedig Eriket hallgatom. Annyira mélyen nem megy bele a részletekbe, de ezt nem is bánom. Nem biztos, hogy jó dolog bárkit is komolyabban megismerni ebben a világban. Nem garantált a túlélésük és így csak még fájdalmasabb lesz a dolog, amikor eljön a vég.

Mert eljön. Minden csak idő kérdése.

Viszont annyit megtudtam, hogy miért van most egyedül. Állítólag volt két nővére, ikrek, akik egészen jól alkalmazkodtak a helyzethez már az elejétől kezdve és minden tőlük telhetőt megtettek, hogy együtt maradjon a kis családjuk.

Egy kisebb városban találtak más, kisebb nagyobb túlélő csoportokat, akikkel összefogtak és hamar szedett-vedett tábort alapítottak.

Nem akarok elfogult lenni, de sokkal jobb közösségnek hangzik, mint amiben én laktam, persze csak miután az enyém teljesen felhígult a régiek halála és a sok jöttment befogadása után. Valahol értem persze, munkaerőhiányban minden plusz kéz és szempár jól jön, de mindennek van következménye.

Mindenesetre velünk ellentétben náluk hamar "összekovácsolódtak" a tagok és az sem meglepő, hogy a vezetői szerep a két rátermett lányra jutott. Legalábbis, ha csak a fele igaz abból, amit állított róluk, engem már meggyőztek. Viszont sajnos igazán biztonságos helyet nehezen találtak, ezért sűrűn vesztettek el tagokat egy-egy szörnnyel való találkozáskor. A balszerencse végigkísérte őket az útjukon. Már sokan az utolsó reményfoszlányokba kapaszkodtak, de csak nem adták fel, és a sok vándorlásnak meglett a gyümölcse, amikor egy jól védett városra bukkantak.

Apokalipszis utáni városra. Olyanra ahol a dezertált katonák és rendőrök verődtek össze, hogy kisebb katonai városállamot hozzanak létre.

Jobb híján náluk húzták meg magukat.

- Sokan ellenezték, köztük én is. - A fogát szívja. - De persze csak egymás közt, halkan. Volt aki egyáltalán nem merte kimondani sem, mert tudtuk mind, hogy bármennyire vergődünk, először meg kell erősödnünk és információt szereznünk, mielőtt ismét tovább állhatnánk, de látszott rajtuk is, hogy nincs jó előérzetük az új hellyel kapcsolatban. - Megrázza a fejét, mintha így próbálná elűzni az emlékeket. - De mit tehettünk volna? Mind tudtuk jól, hogy így nem folytathatjuk tovább, mert már csak idő kérdése volt, hogy mindannyian otthagyjuk a fogunkat.

Reszketeg levegőt vesz és a homlokát masszírozza a bal hüvelyk és mutató ujjával.

- Valahogy lehúztuk pár hetet ott is és már pont kezdtük volna elengedni a kételyeinket és előítéleteinket az ilyesfajta új városokkal szemben, amikor minden előjel nélkül csak úgy változtattak a szabályokon. - Elhúzza a száját és kimutatja a foga fehérjét, mintha egy kikivánkozó vicsort próbálna visszatartani. - Lényegében minden megváltozott. "Sokan lettünk.", "Nincs elég élelem", "Nincs elég hely, víz, tüzifa, ruha! Semmi!" Hirtelen minden elfogyott, az állításuk szerint.

A fogait szívja, majd, mint aki rossz ízt érez, hirtelen köp egyet maga mellé.

- Hazugság volt az egész. Persze nem tagadom utánunk is jöttek új tagok és az élelem meg a víz mindig is fogyó készletek lesznek, viszont helyet tudtunk volna bővíteni, ruha minden elhagyatott házban tömegével van és tüzifát is meglepően könnyű szerezni városban. Tele vannak a házak bútorokkal. - felsóhajt - Ott rontottuk el, hogy nem fogtuk be a szánkat. Elkezdtünk kérdezősködni, és próbáltunk logikàt keresni a sok szabályban, amit annyira szerettek ráerőltetni mindenkire. Nem segített az sem, hogy a kilencven százalékát nem is értettük.

Felkapom a fejemet, és amikor összeakad a pillantásunk kitágul a pupillája.

- Ja nem említettem? Egyetlen magyar sem volt a városban, úgyhogy nehéz volt a kommunikáció, de a mutogatósdi legalább ment. Össze vissza beszéltünk, angol szót követett a német aztán egy kis francia. Vagy talán olasz, spanyol? Volt abban orosz, meg szlovák is valahol... Mindegy, érted. Mindenki tudott valamennyit, de senki sem beszélte a többiek nyelvét rendesen. - Vállat von. - Összedobtuk a közösbe, amink volt.

- Eszméletlenül jó lehetett... - fintorgok - Nincs is jobb, mikor nem tudod megérteni, mit is akar a másik tőled.

Egyetértőlegesen hümmög, majd hirtelen megtorpan, amikor egy közeli bokorban valami gyíkszerűség iszkol el, megzörgetve a száraz faleveleket és vékony gallyakat.

- Mi volt az?!

Ösztönösen mögém hátrál, de mielőtt megnyugtathatnám, hogy semmi komoly nincs ott, a Kissárkány elrugaszkodik és teljes erőből belevetődik az elburjánzott sövénybe. Némi mocorgás, meg seggringatás után kifeszegeti magát az ágak közül és már csak az utóját láthatjuk a lénynek, amiből a reggelije lett.

Elmosolyodom és elfojtok egy Erikre nézve eléggé gonosz kommentet. A sárkányka megrázza a fejét és prüszköl, mintha por vagy föld ment volna az orrába, majd önelégülten végig nyalja pofáját és sarkon fordul, hogy folytassa útját, mintha mi se történt volna.

Megköszörülöm a torkomat és visszafordulok a srác felé, aki valamikor közben a pulcsim szélébe markolt.

Úgy teszek, mintha nem venném észre.

- Szóval nem volt egy jó hely ez a város. Mily meglepő! - biggyesztem hozzá cinikusan.

Mégis mi mást várnánk tőlük? Valahányszor egy városból menekült, vagy kitaszított ember érkezett hozzánk a táborba, a legsötétebb dolgokat hallhattuk. Ebben legalább a disztópikus filmek nem túloztak és már egy új, nagyon sötét világrend van, hiába tagadjuk. Nincs már igazán senkiben sem ott a tettek következményeiből adódó félelem, mint visszatartó erő. Nincs senki és semmi, aki vagy ami számon tudná kérni az embereket és meg tudná kérdőjelezni a tetteiket.

Úgyhogy ez van és sajnos ezek a típusú emberek vezetnek a legtöbb helyen. Vagy szoros barátságban, esetleg rokonságban állnak azzal aki igen. Vagy szimplán képesek olyan nyomást gyakorolni rá, hogy a vezető csak egy báb, aki elvégzi a nehéz és piszkos munkát helyettük, szóval nem kell emiatt a fejüket törni, de mégis azt csinálhatnak, amit akarnak. Ebből a legveszélyesebbek pedig a hatalommániás, istenkomplexusos emberek (na jó mondjuk ki, akik a legtöbb esetben inkább férfiak), elegendő fegyverrel és lőszerrel és a megfelelő kiképzéssel, hogy bátran tudják használni is. Csak azt nem tehetik meg, amit nem akarnak.

Ha az őrület szélén állnék, se mennék egy ilyennek sem a közelébe!

- Nem... és, ha engem kérdezel bizonyos szempontból rosszabb volt, mint kint a csillagos ég alatt a szörnyekkel karöltve.