Az Éjszaka Ölén

9 - Birtoklás

Megint a csillagok között szárnyaltam. Színpompás csillogó fényük elvarázsolt, csendes erejük pedig megnyugtatott, de persze semmi ilyen jó nem tarthatott sokáig.

Egy éles klikk rázott ki a megigéző szempárból, ami mintha a maga mini-univerzumába szippantott volna be.

Megráztam a fejem, mint aki egy hosszú látomásból ébred fel és körbe pillantottam a szobában. Összeakadt a tekintetem Nyírfával, aki épp egy újabbat kattant a fejével az irányomba, mint holmi támadó kígyó. Úgy ledöbbentem ezen, hogy csak pislogni tudtam bambán. Recsegett egyet, mintha morgolódna, majd még vadabbul kattant egyet felém, kétszer is.

-De érdekes a szád... - dünnyögtem, amire visszahőkölt és az Éjjeljáró felé villant a feje, aki már megint nem ott volt ahol az előbb.

Valamit mondott is miközben rám emelte egyik ágas bogas kezét, én viszont követve a tekergőző fényeket és a falény tekintetét a fejem feletti plafon irányába emeltem a tekintetem és láss csodát: Ez a szemét már megint körülöttem sertepertélt! Pontosabban, mögöttem állt és fölém tornyosult, onnan nézett le rám azzal a benga testével.

Elöntött a vörös köd.

Olyan erővel és ruganyossággal pattantam fel, hogy magamat is megleptem volna ha nem akarok épp ölre menni egy világító, csápos nálam 3x nagyobb szörnnyel, mert tönkretette az életemet. (Na jó ez nem így igaz, de akkor nem érdekelt különösebben, csak hogy végre kiengedjem a bennem felgyülemlett pusztító vágyaimat.)

Még a levegőben perdültem meg és szembetaláltam magam a nagyon szépen kidolgozott -anatómiailag meglepően humanoid- hasizmaival, amiket nagyon közelről is meg tudtam vizsgálni pillanatokon belül, mert a hülye csápos bokaláncomra értem földet és egyensúlyomat vesztve előre estem.

Az első gondolatom az volt, hogy milyen jó meleg és selymes a tapintása, mintha puha bársony lenne. A második meg, hogy nagyon remélem nem törött el az orrom. Tudom, prioritások.

- Au...

Hasonló textúrájú karok érintették a vállam amitől észhez tértem és gondolkodás nélkül eltaszítottam magamat az Éjjeljárótól.

- Ne fogdoss! - förmedtem rá kimutatva a fogam fehérjét és hátrálás közben próbáltam a másik lábammal letaposni magamról a bokámat fogva tartó csápját.

Nem sikerült, csak majdnem ismét elesni.

Végig lágyan beszélt hozzám azzal az éteri hangjával, de nagyon ügyeltem, hogy még véletlenül se nézzek rá. Azt hiszem az előbb megint a különös hipnózisa alá vont.

Nem tetszett.

Olyan érzés mintha elveszíteném önmagam.

Folyamatosan távolodtam tőle, erősen ügyelve a lépteimre és a béklyómmal mért csatára, miközben a sajgó orromat masszíroztam, amikor megelégelte és dühösen sziszegve a combom tövéig tekeredett, egy új csáppal pedig a másik lábamra is felkúszott.

Aztán visszarántott.

Ijedten felkiáltottam, amikor eltűnt alólam a talaj, de szinte azonnal egy érdes valami elkapott és felhúzott, így szerencsére nem vertem be a fejem a padlóba.

Így találtam magamat a levegőben egy szörnyű szörnyhuzavonában.

Három dolog történt egyszerre:

Az Éjjeljáró olyat ordított kimutatva az összes borotvaéles agyarát, hogy még minden mérgem ellenére is a torkomba ugrott a szívem és behúztam a nyakam rémületemben.

Az egész szobát elnyelte valami sűrű sötét anyag amiben vérfagyasztóan izzottak a szemei és minden más fényforrás, hang, szag és érintés megszűnt létezni még levegőt se lehetett venni.

És azonnal elengedett az a rücskös valami, ami feltételezem Nyírfa keze lehetett.

Zihálva kapkodtam a levegőt amint visszatért a szoba a normálisba és remegve öleltem magam.

Mi az isten volt ez?!

A szörnyek... ijesztőek...

Valami mozgolódott alattam és lepillantva láttam, hogy egy csápkötegen fekszem aminek fénye most pulzált. Egészen mintha egy őrülten lüktető szívverés lenne. Nem mertem megszólalni, szorosan lehunytam a szemem amikor visszavittek az Éjjeljáró birtokló karjaiba. Elengedés helyett azonban az egész testemre rátekeredtek és rögzítettek a mellkasán.

Nekifeszültem a forró testének és éreztem, hogy remeg, vagy jobb szó talán a: zizeg. Mintha egy nagy rezgés lett volna az egész lény, olyan finom, hogy csak akkor volt érezhető, amikor konkrétan felkötözött magára, mint holmi kölyköt.

Terhes csönd telepedett ránk és a halvány fényben még Nyírfa is kerülte a pillantását. Ami persze nem volt kérdés, mert épp jó, hogy nem égetett lyukat a kérges fejébe. Majd még egyszer szisszent valamit mély hangján mielött elsötétült a világ és olyan szédülés kerített hatalmába, hogy azt hittem meghalok.

Nekem ugyan csak pár percnek tűnt, de nem tudom mennyi idő telhetett el, mert egy verőfényes tisztáson heverve tértem magamhoz őrülten zakatoló szívvel és ...egy kék sárkánnyal a mellkasomon?!

Sikkantottam egyet talpra vergődés közben és a nagyobb kiskutya méretű lényt bámultam, ami épp álomittasan nyújtózkodott miután oly csúnyán ledobtam magamról.

- M-Mi vagy te? - dadogtam hátrálva, amire ő csak aranyosan elfordította a kis fejét és valami kíváncsi hangot adott ki.

Nem igazi sárkány volt, legalábbis nem volt szárnya, de olyan volt, mint egy jó nagy gekkó szarvakkal ami a hátsó lábain járt. Így egy kicsi raptor is volt benne asszem. Iszonyat cuki volt a mocsok!

De ebben a világban sokszor az iszonyat cuki dolgok is halálosak. És ilyenkor persze nem volt sehol a szörnyimmunitásom! De ha már szörny: Hol a istenben volt az Éjjeljáró és a Nyírfalény, na meg én hogy és mikor kerültem ide?! A cuccom sehol, a ruhám sehol, még cipőm sem volt és a maszkom is hiányzott.

Itt álltam egy rét közepén és félő volt, hogy pillanatokon belül elbőgöm magam.

Utálom ezt a hurcavonát!