Az Éjszaka Ölén

16 - Segítség

Fázik a talpam a hideg metlakin, de inkább gubbasztok a térdeimet szorongatva és a fejemet szorosan a karjaim közé feszítve, mintsem szembenézzek a kétség kívül még mindig jelen lévő-...akármivel.

Nem tudom mennyi idő telt el, de óráknak érződik. A hasam végre jelez, hogy éhes és a szomjam már kezdi a határaimat feszegetni. Nem bölcs dolog itatni az egereket mikor a saját tested is erősen ki van száradva, de nem mindig mi döntünk a tetteink felett. Néha az érzéseink úgy tarolnak le, mint hurrikán a városokat és akkor kénytelen az ember kivárni a végét. A vihar toválltával pedig megvizsgálhatja, hogy mi mindene maradt, ha egyáltalán maradt.

Én még nem akarok szembenézni ezzel... Inkább gubbasztok!

Szorosabban fonom a lábam köré a karjaimat, de az átkozott végtagoknak van képe zsibbadni. Megint felszipogok és a lábamba törlöm az orrom.

Félek. Félek felnézni, félek mi fogad, vagy mi nem... viszont tudom, hogy így sem maradhatok örökké.

Csak még egy kicsit... - alkudozom magammal erőtlenül, de egyre jobban égetnek a visszatérő gyarló testi problémáim. Követelik a figyelmem és az ellenállásom kezd eltörpülni mellettük úgyhogy ideje megemberelnem magam.

Mély lemondó levegőt veszek és erőt merítve belőle kifújom azt. Még egy kicsit szaggat, mint azt egy kiadós sírás után egy ideig szokott, de majd jobb lesz.

Minden jobb lesz. Legalábbis ebbe a reménybe kapaszkodom minden erőmmel, elvégre ha elérted a mindenség legalját onnan csak felfelé vezethet az út.

A kérdés csak az: Honnan tudod mikor érted el az igazi legalját és nem csak egy kisebb szirten landoltál a szakadék gyomrában?

Sehonnan. Csak remélni tudsz.

Megmozgatom elgémberedett tagjaimat és felnyögök amikor éles fájdalom hasít belém. Kezdek öregedni, fanyargom az izületeimet mozgatva és feltápászkodom.

Egy idő óta először teljesen egyedül találom magam. Az áruló agyam persze rögtön feldobja az ötletet, hogy: Hé, mi van ha csak az egészet belhaluztad és nem egy fölreszállt Istent láttál?

Szép is lenne! Vagy nem. Körbenézek, de már az új szemeimnek is túl sötét van így a tárgyak durva körvonalán kívül nem látok sokat. Valamikor az éjszaka közepén járhat az idő. Óvatosan teszek pár lépést előre, kezeimmel tapogatva a környezetemet és követem a pultot vissza a nappali felé. Szörnyen fáradtnak érzem magam és étel ital híján legalább az alvás némi vígaszt nyújtana. Rémlik, hogy láttam egy hálószobát a folyosó másik oldalán úgyhogy megcélzom azt, remélve, hogy jó vastag a takaró, mert mindenem remeg a hidegtől.

Ekkor elakad a kezem valamiben a konyhapulton és ahogyan tapogatom reszketeg remény ébred bennem. Ez- igen, igen ez az! Egy nagy, súlyos műanyag palack!

Mohón a kupakhoz nyúlok és lecsavarom amit egy isteni szénsavas szisszenés követ. Azért beleszagolok, hogy mégis mi ez, nem-e valami romlott gyümölcslé, de szerencsére édes illat fogad, noha nem tudnám megmondani hirtelen milyen üdítő, de a nosztalgia olyan erővel csap le rám, hogy félő megint elbőgöm magam. Nagyon rég ittam ilyesmit. A szénsav mérges darazsak módjára úgy marja a torkomat, hogy majd megfulladok, de nem bírom letenni. Már kényelmetlenül feszül a hasam, de még mindig annyira szomjas vagyok! Tudom, hogy ez az érzés még megmarad egy ideig és már csak ki kell bírnom addig, hogy elmúljon.

Vonakodva leteszem és levegőért kapkodok.

-Ez már nagyon kellett.- dünnyögöm magamban és védelmezőn a testemhez szorítva a félig üres üveget tovább indulnék, amikor a félreismerhetetlen műanyag zacskó csörgése üti meg a fülemet a kezem nyomán.

Odakapok és ügyetlenül fél kézzel matatok a zsákmány után. Egész sok van benne, rudak, vékonyabbak vastagabbak. Egy méreteset megradok és letéve az üdítőt nekiesek a csomagolásának, majd az orromhoz emelve beleszagolok és azonnal felzokogok.

Egy kókusztekercs az. Mindig is szerettem, de most felér egy királyi lakomával is. Pillanatok alatt elpusztítom és egy újért nyúlok. Ez valami csokiféle, nem ismerem, de nem is számít, igazából az íze se, csak az, hogy végre van valami a gyomromban és enyhül az éhségem. Még kettőt beszippantok belőlük aztán leöblítem pár korty innivalóval.

Esküszöm már mintha jobban is érezném magam. Eltámolygok a zsákmányaimmal a szobáig ahol szerencsére egy franciaágynak tűnő valami fogad ahová nagy kecsesen beesek és miután a poros, de legalább tisztának tűnő takaró alá fúrom magam perceken belül mély álomtalan álomba szenderedek.

Egy pillanatig sem kérdőjelezem meg, hogy hogyan került a zacskó édesség vagy az üveg üdítő az utamba.