Az Éjszaka Ölén

41

De nála más egy kicsit, ő nem megfertőzve lett ezzel, hanem már így született. Nem élősködő módjára tekereg rajta a sötétség hanem mindig is egy volt vele. De miért? Mi ez?

Most már a sajátom is érdekel!

Válasz nélkül faképnél hagyom Eriket és az előszobába csörtetek, ahol emlékszem, hogy volt egy teljes alakos tükör a falon. Automatikusan belököm magam mögött az ajtót és beállok a tükörképem elé. A beesett, karikás szemeim, most rémülten ki vannak tágulva és azt keresik, amitől rettegek, hogy bizony bennem is ott lesz. A kesze kusza, boglyas barna hajamba túrok és szűkölve tépem, miközben próbálom ismét elővarázsolni az újdonsült aura látásomat, ezúttal erős pszichológiai nyomás alatt.

Amikor végre sikerül, elnémulok és feszülten bámulok. Erikéhez hasonló pirosas szín árad felőlem is, de nem olyan halovány mint az övé, sőt helyenként olyan ádáz vörös, hogy az már majdhogynem bordó. Nem egy préda állat jut eszembe erről a képről, hanem egy nagyon legyengült, csúnyán megsebzett, majdhogynem a halálán lévő, de még korántsem halott csúcsragadozó.

És ahogy fordul és kavarog a színkompozíció megjelennek az éjfekete szálak és kisebb nagyobb, fekélyszerű sötét foltok nálam is.

Hát ezt látják a szörnyek bennem? Ezt érzik? Egy nagy sebzett ragadozó vagyok a szemükben akivel nem érdemes ujjat húzni, még így "legyengült" állapotában sem? Ezért kerülnek el?

Újabb kérdések tömkelege tódul az elmémbe és a súlyuk majdhogynem megroppant, mert csak egy dologra tudom a választ.

Ez a sötétség, az Éjjeljáró műve.

És a Kissárkány nem véletlenül gubbasztott a mellkasomon, amikor ott hagyott a tisztáson. Neki is köze van a csáposhoz.

De akkor ki a harmadik, ki az a zöld?

Mielőtt meg tudnám akadályozni magamat egy "Ki vagy te?" sugallat már el is ment felé.

Lelki szemeim előtt látom, ahogy hirtelen megmozdul és keresi az üzenet forrását, de minekután nem talál senkit újra mozdulatlan szoborrá merevedik és hamar mentális, tapogató csápokat érzek magam körül.

Megrázkódom. Valahogy szörnyen kellemetlen érzés, olyan meztelennek és gyámoltalannak érzem magamat. Mintha valaki a felnyitott koponyámban az agyamat simogatná egy lágy ecsettel. Újra megrázkódom és ösztönösen pajzsot emelek magam köré.

Meglepő módon működik a dolog, a csápok visszahúzódnak és óvatosabban tapogatnak. Próbaképp az ő példáját követve kinyújtok én is egyet és a lényéhez érintem. Azonnal elfintorodom, mert ez sem sokkal jobb érzés, de ez legalább csak olyan, mintha langyos takonyba meríteném a karomat. És a takony is fogdosna.

De ezzel létrejön köztünk egy kapocs és hamar jön az első óvatos sugallat.

"...Gyermek?"

Felszalad a szemöldököm, mert már egy ideje nem vagyok az, de tudom, hogy rám gondol, amikor megosztja az emlékeit. Az ő szemein keresztül látom magamat, amint az utcákat rovom még az előző városban, aztán látom magamat a szürke szörny maradványai közepett és végül látom magamat egy sötét szobában az Éjjeljáró régi, hüllőszerű alakjának ölelésében, ahol a halvány fényben a betegesen szürke arcom könnyáztatta és rémült.

A lábaim felmondják a szolgálatot és helyben lezuttyanok. Erősen pihegek és sűrűn pislogok, hogy visszanyerjem a saját látásomat.

Nem tartott tovább az emlékáradat pár másodpercnél, de nem tudom hány ilyet bírok még ki. Iszonyatosan gyorsan fogy tőle az erőm. Habár kétségtelenül megterhelő, nem csak emiatt ültem le, hanem mert félő volt, hogy menten el fogok ájulni a döbbenettől.

"Nyírfa?" - kérdezek vissza és emléket küldök a fehér kérgű falényről a törött koronájával, aki aznap este ott volt velünk a szobában.

Ezúttal szinte azonnal jön a megkönnyebbült válasz.

"Igen"

"Hogy kerülsz ide? Követsz? Mit akarsz tőlem? Téged is megfertőzött?" - zúdítom rá a kétségbeesett kérdéseimet, mielőtt megzabolázhatnám az elmémet "Mi folyik itt?..."

Érzem, hogy már nagyon fáradt, amikor válaszol.

"Elmondom amit tudok, de ilyen messziről nem fog menni. Sok dologról kell tudnod, gyermek és egyikünk sem elég erős, hogy fenn tudjuk tartani addig a kapcsolatot"

Hátra döntöm a fejemet és kontrollálom a lélegzetemet, amint a szédülés első jelei felbukkannak és igen, kénytelen vagyok igazat adni neki. Alig váltottunk pár mondatot és máris kezdek rosszul lenni.

De egy valamit tudnom kell.

"Bántani fogsz?"

"Nem!" - a felháborodottság csak úgy süt róla - "Mindketten a Vándor áldozatai vagyunk! Csak segíteni akarok! Remélhetőleg mindkettőnkön..."

Erősen nyelek, hogy visszatartsam a hányingeremet.

A Vándor, mi? Neki sem túl pozitív a képe az Éjjeljáróról. Nagyon remélem, hogy többet tud róla, mint én.

"Kövess minket, és este miután a társam elaludt találkozzunk!" - ajánlom fel remegő gyomorral és remélem, hogy belemegy, mert továbbra sem akarok beszámolni Eriknek semmiről.

"Úgy legyen, de nem tudom mennyi időm van még hátra. Vadászik rám és hiába hagytam hátra félrevezető nyomokat ezt a klónomat is el fogja rövidesen pusztítani. Úgyhogy siess, gyermek!"

Nem bírok tovább kérdezősködni, mert egy erős rándítással visszahúzza a csápjait és felbontja a kapcsolatunkat.

Sajnos ezek után a testem is megbosszulja önmagát. Nyállal telik a szám és elsötétül a látásom, így vakon terülök el a hűs metlakin. Megint tűz forrónak érzem magamat, és ha nem lenne már napok óta üres a hasam, talán már is elhánytam volna magam.

Rengeteg kérdésem lesz Nyírfához, annak ellenére, hogy nem tudom, hogy bízhatok-e benne vagy sem. A kisugárzása őszinte volt, de nem tudom, hogy így is lehetséges-e hazudni.

Lihegve kapaszkodok a cipősszekrény szélébe, az egyetlen fix pontba, amit találok az őrült szédülésem közepette.

Kavargó kérdéseimet pedig azzal próbálom csitítgatni, hogy este végre minden kiderül. Csak addig kell kibírnom.

Azon csodálkozom viszont, hogy Erik nem rohant még utánam, de amikor végre összekaparom magamat és erősen imbolyogva meg még mindig émelyegve visszabattyogok a nappaliba, akkor meglátom, hogy miért.

A Kissárkány sarokba szorította és most katonásan pózol a srác előtt, aki próbál nem hangos pánikrohamot kapni, mivel azt mondtam neki, hogy egy szörny van odakint.

A sárkányka hátrafordul és megérinti az elmémet. Lényegében azt kérdezi, jól csinálta-e, hogy feltartotta a férfit, amire menten elvigyorodom.

Mondom én, ravasz, mint a róka.