Az Éjszaka Ölén

18

Erősen grimaszolva és a fejemet szorongatva lesek rá.

- Mit szólnál ha ezek után inkább activitiznénk vagy valami, ha már te egyértelműen értesz engem én meg nem vagyok elég jó-... ahhoz, amit csinálsz a fejemmel. Nem buli félpercenként kiájulni. - sziszegem lüktető fejjel.

A fájdalom is jó, még képes háttérbe szorítani a kitörni készülő pánikot. 

Idegesen nyelek egyet és Őt tanulmányozom.

Hogy lehet valami ennyire ismerős és idegen mégis? Nem szeretem az új alakját, túlságosan hasonló hozzánk emberekhez. Megzavar. És még mindig nem tudok róla semmit sem azon kívül, hogy-...

Mit? Némi gondolkodás után be kell látnom, hogy amit hittem, hogy tudok az sem igaz. A semmi az tényleg semmi.

Nagyon sok kérdésem lenne, de az első ami kicsúszik a számon az:

- Akkor az is miattad van? Meg a folyamatos rosszullétek, a görcsök, az éleslátásom és az, hogy iszonyúan gyorsan gyógyulok..? - kérdem dübörgő szívvel, de egyik belső hangom épp szemforgatva karbafont kézzel áll, úgy néz rám, mint valami gyengeelméjűre és szarkasztikusan gúnyolódik: 

"Áh, dehooogy, mégis miből gondolod?! Csak a szörnyfluenzáját adta át!" De akkor is tőle akarom hallani-

Nem.

Meglepődni sincs időm mielőtt megint megúszik a szoba és csak az érzésre tudok fókuszálni ahogy az elmémben rezonál a válasza.

- Argh, ne beszélj! Kérlek... -könyörgöm a fejemet szorongatva amire a kissárkány az arcomra tapicskol és hangosabban dorombolva az államhoz dörgölőzik .

A lény torokhangot hallat, de ez jelenthet akár frusztrációt vagy éppen nevetést is. Idegesítően ismeretlen lény!

Mi az, hogy nem miatta van?! Akkor mitől, kérdem én?! Nem gondolnám, hogy hirtelen x-menes mutánsá változtam volna!

De ha már gyógyulás, az előző esti törött ablak-bemászós jelenet utáni kisebb nagyobb sebek is teljesen eltűntek rólam. Ez legalább hasznos. 

Szúrósan meredek a plafonra és még nem tudom hogyan, de ki kell szednem belőle amit csak tud, de ez így nem megy...

Elgondolkodva végighúzom a nyelvemet elől a fogaimon és nyelek egyet. Szörnyű íze van a számnak. Aztán az éjszakai étkezésem nyomait keresem amint bevillan, hogy csodával határos módon találtam kaját miután képes voltam feltápászkodni.

Az ágy szélén a földön hever egy kopottas és könyörtelenül kibelezett műanyag zacskó és körülötte a csokik és egyéb nassolnivalók üres csomagolása. Őket felügyeli egy nagy fantaféle, de valami exotikus ízű lehet, nem a jó öreg narancssárga hanem valami lilás színe van a palack alján lévő megmaradt mennyiségnek.

Gombóc nő a torkomba és ugyan erősen próbálom, nem tudom lenyelni és a nyakamra nehezedő kissárkány súlya sem segít az ügy érdekében, így hát a kupacra mutatok és alázatosan az éjfekete lényhez fordulok. Hirtelen megint nem merek ránézni, de most teljesen más okból. Ezúttal a forróság ami elönti a mellkasom nem düh hanem hála.

Megrázom a kézfejemet a nasikupac irányába és kilesek a pilláim alól.

Bólint, amikor rájön a fel nem tett kérdésre. Igen, ő szerzett nekem élelmet. Még jobban elszorul a torkom és remegve távozik belőlem a levegő. Majd pár izmos nyelés után nagy nehezen kipréselek magamból egy köszönömöt. De erre csak elfordítja a fejét akár egy madár és más szögből bámul tovább.

Miután a világ megszűnt abban a társadalmi és gazdasági formában amiben ismertük az értékeink és az elveink megváltoztak. Mindenki a túlélésre koncentrált elsősorban így az élelem és az ivóvíz vált a legfontosabbá mindenki életében. Ha kellett egymást öltük egy-egy konzervért vagy az utolsó két korty vízért is. Ebben az új helyzetben kevesen osztoztak meg a véges tartalékaikon amire maguknak is szükségük volt, így ha mégis megtörtént az szinte mindig arról árulkodott, hogy bőven van még neki annyi dugiban, hogy megteheti minimális veszteségekkel, és/vagy tud még szerezni.

Az új fizetőeszközök egyike is ez lett. Élelem, víz és fegyver. Ez a három fő csoport volt mindenhol elfogadott, de persze azért a kisebb üzletek is mentek, mint a dohány, alkohol és a drog. Ez utóbbi csak elenyésző mennyiségben elvégre nem volt már nagy lehetőség sehol gyártani ezeket alapanyag és eszköz hiányában ezért csak a természetben előforduló társaik maradtak a készletek felélése után. Például különböző gombákat, füvet sok helyen lehetett szerezni az újabb, messzi városkákból érkezett tagok elmondása szerint.

Persze ők sem véletlen jöttek el onnan. Valamit tettek azért, hogy száműzzék őket. Ez általában rendszeres élelem lopás volt, agresszió vagy egyéb közösségbe nem kívánatos viselkedés, megnyilvánulás. Mondhatni a régi táborom kapta a kétes embereket. Elvégre sose tudhattuk ki miért kellett hogy elhagyja a régi, azért mégiscsak némi védelmet biztosító közösségét. Mint mondani szokás: Messziről jött ember azt mond amit akar.

Nem mondom, hogy mindenkit befogadtunk, de azért sűrűn cserélődtünk mi is. Valaki bevált, valaki nem, valakinek pedig az esélyt sem adtuk meg ha egy kicsit is rosszul állt a szeme.

Viszont az újabb vándorokon keresztül mindig elért minket is egy egy szóbeszéd, vagy információmorzsa. Na meg egyéb hasznos dolgok. Igy jutottunk mi is például egy kis cannabis csemetéhez tavaly nyáron, amit aztán nagy óvatosan nevelgettünk. Persze nem jutott mindenkinek belőle, de ha ügyesek akkor biztosan el tudják szaporítani.

Bár ez engem már se nem érintett sehogyan se nem érdekelt.

Mindenesetre az élelem megosztása sokrétű szimbólummá nőtte ki magát a megmaradt emberek közt. Bárkitől is kapjuk.

Na de hogy egy szörny etessen meg egy embert? Ilyet még nem hallottam.

Pár pillanat kell, hogy összeszedem magam annyira, hogy meg merjek szólalni a hangom elcsuklása nélkül.

- Miért-? - de aztán meggondolom magam.

Inkább nem beszéltetném, amíg nem találunk egy olyan módot a rendes kommunikációra ahol nem esek össze minden második szavától. Úgyhogy a kevésbé égető kérdésekkel folytatom.

- Tudsz még szerezni? Vagy megmutatod honnan szerezted ezeket?

Erősen rá kell harapnom a nyelvemre, hogy ne fagassam tovább.

Vannak az általánosabb kérdések: Mik vagytok? Honnan és hogyan jöttetek ide? Legfőképp mit akartok?

És vannak a jóval személyesebbek: Mégis miért követsz? Mi a jó istent akarsz tőlem? Miért nem öltél meg rendesen? és... egyszercsak visszagondolok az éjszakai jelenésre: Mégis mi vagy te valójában?

Frusztráltan fújok egyet és elkínzottan figyelem ahogy lassan bólint.

Nos, legalább lesz kaja a terítéken és talán már biztos, hogy nem én leszek az...