Az Éjszaka Ölén

43

Szabadkozni akarok, de teljesen elnémulok miközben figyelem. Túlságosan szégyellem magamat.

Feszült köztünk a levegő, amin nem segít a sárkányka sem, mert valahányszor Erik egy kicsit is közelebb mozdulna, sziszegve fúj felé. Így hát hosszasan szemezünk és a történteken rágódunk.

Duzzogva töröm meg a csendet.

- Igazad van... Nem is kell betörni, nem tudom hol járt az eszem... - az égre emelem a tekintetemet és cinikusan folytatom - De szerinted ez az ordibálás nem vonzott volna ide, éppen ugyanannyi szörnyet, mint egy ablaktörés? - megfeszül az állkapcsa és félig elfordított fejjel a padlót bámulja. Figyel. Hallgatózik. - Nincs a közvetlen környéken veszélyes szörny, mondtam. Nem kell aggódnod.

Felhúzza a felső ajkát egy torz grimaszba és gúnyosan horkant.

- Te már csak "tudod" ugyebár.

Nagyon mély levegőt veszek, amit hosszasan fújok ki. Próbálok erőt meríteni, mert ha így folytatja belemászok az Ő fejébe is és bebizonyítom, hogy de igen, tényleg "tudom"! Sőt, nagyon sok mindent! Például azt is, hogy miért és hogyan is éltük túl az éjszakát és, hogy ma itt állhatunk és veszekedhetünk ahelyett, hogy apró cafatokként egy falkányi szörny bendőjében emésztődnénk!

Még egy mély levegőt veszek és inkább nem válaszolok hanem bicentek a fejemmel, hogy induljon meg, vagy álljon el az útból, mert én megyek!

Megrázza a fejét és rámutat a karjaimban sziszegő lényre, mintha valami kutya lenne, hogy "ottmaradsz", és egészen addig követi a szemével, amíg át nem lendíti magát a párkányon. Itt megtorpan és alaposan körbenéz, fülel legalább egy percig, majd miután elegendően biztonságosnak ítéli a környéket teljesen átcsusszantja magát és az ablak alatti pázsiton puffan. Itt megint mozdulatlanná dermedve hallgatózik.

Úgy döntök, hogy elég időt hagytam neki minderre, úgyhogy határozottan eltrappolok az ablakhoz és kiugrok rajta. Nem finomkodom, mint ő, amire kapok is egy bosszús pillantást.

- Tudod hol vagyunk egyébként? - Egy ideje már foglalkoztat, hogy hova teleportálgathatott engem időközben az Éjjeljáró, viszont sajnos amikor ideértem nem láttam semmilyen falu vagy város nevet kiírva úgyhogy azóta sem tudom.

Végigmér, mintha nem tudná, hogy komolyan kérdezem-e, de válaszol.

- Valahol észak Szlovákiában, de pontos helyet ne kérdezz, sajnos nem vagyok térképész. Miért?

Vállat vonok.

- Csak a kíváncsiság, nem igazán számít már, mint ahogyan a régi határok sem. De szerettem volna tudni. - elhúzom a számat - Elég messze van a Dél-Dunántúltól.

- Nincs irányérzéked neked se, mi?

Épp elég gunyoros hozzá, hogy tudjam biztos nem magára gondol, mint másik szerencsétlen.

- Ami azt illeti, pont, hogy nem olyan rossz! - védem meg automatikusan magamat.

- ÁÁh. Aha, persze, értem. - Belefúrom a tekintetemet az oldalprofiljába, ahol egy leheletnyi félmosoly bújik meg. - Akkor biztos csak rég láttál térképet.

- Igen... Sajnos nem tudtam egyet sem beszerezni, mert egy rohadék szörny majdnem felfalt közvetlenül elötte! - sziszegem. Azzal elcaplatok mellette és megiramodom a környező házak felé. Témát váltok, mert feszélyez az egész szituáció. - Körbenézek pár helyen, hátha van valahol némi víz, meg élelem. Meg nekem jól jönne egy hátizsák is. Jössz te is, vagy inkább megvársz valahol? - megtorpanok, hiszen ezt végülis nem beszéltük meg, csak elkönyveltem magamban - Te merre tartasz amúgy? Együtt maradunk, vagy-?

Kinyitja a száját majd becsukja, elfordul, megköszörüli a torkát, majd ismét megpróbálja.

- Nem tudom.

Lassan pislantok.

- Melyikre? Mit nem tudsz?

-......Igen.

- Mivan?!

- Nem tudom!

- De mit?!

- Egyiket sem! - hördül fel és széttárja a karjait. - Nem tudom hova menjek! A nővéreimet kerestem, de már-... - nyeldekelni kezd és látványosan leereszt, ahogy kivész belőle az erő - Nem tudom többé, hogy hogyan találhatnék rájuk. Egyáltalán, hogy van-e még kire rátalálni. ...lassan tényleg semmim és senkim se lesz már. - motyogja az utolsót olyan halkan, hogy alig értem.

Feldúlt gyász, aggodalom és másokért való rettegés hömpölyög róla. Magát okolja valamiért, de még nem akarok mélyebbre ásni, hogy megtudjam miért pontosan. 

- Őket kerested a zombiszörny köpetében is?

Kimérten bólint, majd int, hogy vágjunk neki a útnak. Közben pedig egy nagy levegőt vesz mielőtt belekezd a saját történetébe.