Az Éjszaka Ölén

17 - Másnap

Hosszú idő telik el mire felriadok, de utána nyöszörögve oldalt váltok és próbálom rávenni a dübörgő szívemet, hogy csituljon. Még henteregni akarok. Sűrű sötétség ölelt egész álmomban, így nem értem mi ránt ki hirtelen a szendergésemből és közben persze a tegnapi vonakodó hozzáállásom az új valósághoz egy cseppet sem tágított.

Nem akarok foglalkozni a helyzettel... vagy Vele. Nem akarok rá gondolni és pláne nem akarok szembenézni a lehetséges okokkal, amit a látottak hoznak magukkal.

Aztán persze jön a pesszimista, a tagadó, a negatív részem, aki szeretne visszahuppanni a sima szörnyapokalipszisba és elfelejteni a tegnap estét és letudni annyival, hogy a szomjtól káprázott a szemem. Meg mindenem...

Valóban így lenne?-merengek egyre éberebben hiába a testem ellen vívott küzdelem és bárminemű dac. A gondolatok csak úgy száguldoznak az elmémben.

Bosszúsan felmorranok és a párna alá fúrom a fejemet.

Én nem vagyok ehhez elég okos... Ha itt lenne Lotus minden más lenne. Ő tudná mi legyen a következő lépés. Meg Ő nem is hagyta volna magát egyszer sem befolyásolni! Pff! Ha ő őrködött volna helyettem aznap éjjel akkor a szörny- vagy akármi is legyen- észre sem vette volna! Nem úgy, mint engem...

Fújtatok egyet és nem tudom, hogy könnyek vagy a felkavart por szúrja-e jobban a szememet. Dühös vagyok magamra amiért ennyire hagytam, hogy mindenben rátámaszkodjam, de akkor is hiányzik.

Bár tudnám mi lett vele...

De mit csinálhatnék így hónapok távlatából? Azt se tudom merre indult- vagy vitték... vagy, hogy van e még belőle egyáltalán valami.

És tessék megint bőgök. Igazán szánalmas! De csak még jobban belepi a lelkemet a rideg sötétség.

Valami megborzolja a hátamat a lapockáim között amitől összerezzenve hátra kapok, majd kapálózva megfordulok.

Egy vidám csirippel fogad a sárkányka és az ölembe ugrik. Fellélegzek a megkönnyebbüléstől.

-Hát mégis megvagy! - akaratlanul is halvány mosolyra görbül a szám és egy kisebb súly esik le a lelkemről.

Simogatni kezdem két könny törlés és szipogás közepette és nem kell sok, hogy jobb kedvre derüljek a kajla totyogásán meg az élvezkedő csiripelő dorombolásán.

-Miért vagy ilyen aranyos te mocsok!-dögönyözöm amikor a hátára vágja magát és feltárja világoskék, apró pikkelyekkel borított pocakját. Jókedvében még a szája szélén ki is lógatja a mélykék, recés szélű nyelvét.

-Hát téged aztán nem nagyon hatott meg tegnap az Éjjeljáró, ha ilyen nyugodt vagy. -dünnyögöm némi irigységgel. - Egyáltalán hova lett megint?

Végre elszakítom a tekintetem az apró lényről, hogy szemügyre vegyem fényben is a szobát.

-JESSZUS!!! -sikkantom kapálózva, amitől legördül rólam a kissárkány, az Éjjeljáró pedig érdeklődve elfordítja a fejét. - Te meg mióta bámulsz onnan a sarokból?! - sipákolom és próbálom beépíteni magam a legerősebb védelmi eszközbe, ami rendelkezésre áll- tehát a takaróba.

Most legalább nem fénylik és nincs meg az a különös éteri aurája amitől azt hittem valami ősi Istent látok, de még mindig az új alakjában van. Emberszerű, főleg arctalan, karmokkal és hosszú farokkal. A régihez énjéhez képest kimondottan fura így... De, ha lenne még mondjuk két szarva akkor el tudnám képzelni, hogy valami kormos démon féle.

-Már megint csendkirályt játszunk? - fintorgok és bosszúsan meresztem rá a szemeimet és hálás vagyok a dühnek, ami pillanatnyilag még visszafogja a tegnapi félelmemet. - Válaszolj! Mióta kukkolsz?! - morranom.

Végig itt voltam.

Azonnal felnyögök amint az elmémbe csapódik a válasza és szédelegve eldőlök az ágyon.

- Fúh, de jó, hogy nem álltam... -dünnyögöm nagyokat pislantva.

Valami sóhajféle jön belőle, de nem bírok odanézni még egy pár másodpercig, mert a csillár veszélyesen imbolyog a látóteremben és félek még a végén rám szakad.

-Miért szédülök ennyit? - motyogom kótyagosan csak úgy magamnak, de erre megint Ő válaszol.

Mert még nem állsz erre készen.

- Jujj... - Elkezdem kapkodni a levegőt és mindkét kezemmel markolom az ágy egy egy szélét. - Fúú te jó ég! Hányni fogok!... Mire nem állok készen? - nyögöm két nagy nyelés között a rosszulléttel vívott harc során.

Fájdalmas, pulzáló lüktetésbe kezd a fejem.

Hogy így beszéljünk-. - jön az üres válasz, de nekem fennakadnak a szemeim és csengeni kezd a fülem, mielőtt elájulok.

Pár perc után már rendes hasogató fejfájásra ébredek és apró karmos lábak érintésére. Aztán a sárkányka a nyakamba fúrja magát és összegömbölyödve rám telepszik. De még visszafordul a szörny felé, hogy rásziszegjen egyet kimutatva a tűhegyes fogait.

- Cukikám, ez így nem lesz jó.- Fuldoklom, mikor végre megtalálom újra a hangomat. Csak úgy rezonál a torkomra helyezett lába.

Megpaskolom az oldalát, de komolyabb noszogatásra sem tágít, úgyhogy kénytelen vagyok felhagyni vele egyelőre.

Padlórecsegés vonja el a figyelmemet az arcomba szuszogó lényről és az Éjjeljátó kifejezéstelen képe úszik be a látóterembe.

Igaz is. Hát már megint miattad döglődöm!