Az Éjszaka Ölén

37

Kizárom a gondolataim közül és önmagamra koncentrálok inkább. Egyenletesen lélegzem és próbálom ellazítani a görcsös merevségbe állt izmaimat.

A látásom csak fokozatosan tér vissza és eleinte minden nagyon sötét, de mire fel merek ülni már minden a régi. Legalábbis próbálom azt tettetni.

Erik borús arccal figyel és a szemében épp úgy tolonganak a kérdések, mint nekem. De meg kell hagyni, most hogy végre normálisabban viselkedem, és nem a frászt hozom rá, meghagyja a teret, hogy összeszedjem magamat.

Még túlságosan lefoglal annak a lehetősége, hogy az Éjjeljáró csak megszívatott és nem furatott igaziból férget a fejembe, hogy igazi bűntudatot érezzek Erikkel kapcsolatban, de azért hangot adok neki.

- Ne haragudj. Nem tudom mi történt velem. - aztán jobban átgondolom - Csak maga alá rántott egy rossz emlék, azt hiszem...

Kényelmetlenül elfordítom a tekintetemet és a térdeimet átölelve a hajamba túrok. Nem szeretek ennyire nyíltan hazudni, még ha nem is volt igazán semmi hamis abban, amit mondtam. Én annak érzem. És csak ez számít végső soron.

Továbbra is feszülten figyel, de talán más szemmel néz rám, mint eddig, olyan óvatos valahogy. Majd miután látszólag mintha választ kapott volna a kérdésére vagy döntésre jutott volna velem kapcsolatban, elfordul és mereven bólint. Egyszer, majd még kétszer.

- Előfordul. - mondja végül.

Összeráncolja a szemöldökét, mint aki nem ért egyet a saját állításával, de nem folytatja.

- Köszönöm, hogy a segítségemre siettél. - teszem hozzá és a hálám legalább valódi.

Reflexszerűen bólint, de nagyon el van bambulva. Kikerekedett szemekkel mered maga elé a semmibe és szinte hallom, ahogy kattognak a fogaskerekek a fejében.

- Minden rendben? - próbálkozom.

- Hm? - ocsúdik fel, amit sűrű pislogással próbál leplezni - Hogyne, persze! Miért ne lenne?

Felszalad az én szemöldököm is és csak nézzük egymást.

- Oké... - annyiban hagyom elvégre annyira nem fontos - Akkor menjünk innen, jó? Nem jó emlékek fűznek ehhez a házhoz és minél előbb magam mögött akarom tudni!

Ez már rendesen visszazökkenti a valóságba és tudom, hogy ő is így érez a hellyel kapcsolatban, amikor kényelmetlenül megrázza magát, úgy mint mikor hideg fut végig az ember hátán.

Velem együtt helyesel.

- Tünjünk innen.

De mielőtt felállhatna, a sárkányka kapva az alkalmon közelebb merészkedik és a fejével gyorsan hozzádörgölőzik a srác lelógó kézfejéhez.

Csak egy másodperc az egész.

A nagy kék szemeivel épphogy felnéz és egy röpke pillanatra összefonódik a tekintete Erikével, de az övé teljesen kigúvad a rémülettől és nem kell sok, hogy az agya is működésbe lépjen a momentán sokk után.

Az állatias ordítás, ami elhagyja a srác torkát, még engem is megijeszt egy pillanatra és éppenhogy el tudok hajolni mielőtt lekeverne egyet annyira vadul kapálózik.

- Vidd innen! Vidd innen! Vidd innen!!!

Lényegéből helyből nyom egy hátraszaltót, annyira gyorsan rugaszkodik el az apró lény közeléből, és mivel szó szerint szétdobálta az egész szobát nincs olyan üres felület amire érkezhetne, így csúnyán elterül a padlón. Azonban ez nem szegi kedvét és mintha mi sem történt volna felpattan és őrült kutatásba kezd. Mindeközben pedig végig bután eltartja magától a balszerencsés kezet, ami a szörnyi áldozatául esett.

- Vizet! - a konyha felé bukdácsol.

- Nincs víz a házban, hiába keresel. - kiáltok utána, miközben ő tovább sipákol és pánikszerűen motyog.

Egy részem megnyugszik, annak ellenére, hogy nemrég rám hozta a frászt, mert nem csak én vagyok ma kifejezetten furcsa, neki sincs ki mind a négy kereke!

- Nem! Én nem-! - kitartja maga elé a kézfejét és némi arcszivogatás után egy izes csulát köp rá és vicsorogva a ruhája ujjával dörzsölni kezdi. - Basszus, basszus, basszus!!!

Ezen a ponton már rendesen összenézek a Kissárkánnyal, hogy ez most komoly? És érzem a felőle áradó értetlenséget és némi szomorúságot.

Menten feltörnek bennem az elnyomott anyai ösztönök. Elszorul a szívem és azonnal ráborulok, hogy a karjaimba zárjam.

- Jajj, ne is törődj vele, te édes kis drága! - gügyögök neki és rosszalló pillantásokat vetek Erik felé, aki közben megtalálja a mosogatószert és azzal szappanozza a nyálát. - Nem érdemli meg a figyelmedet! - sziszegem sértetten, miközben a nyakát vakargatom.

Szerencsére a kis lényt annyira nem hatja már meg a dolog így, a karjaimba zárva. De belém visszatér a korábbi indulat.

- Ez meg mi volt? - vonom kérdőre a nagy mosogatás közben. - Nem leprás! Ne gonoszkodj vele!

- Honnan tudod?! - vág vissza és a hangjában lévő éltől visszahőkölök.

- Mivan? - értetlenül rázom a fejem - Miért lenne az?!

- Jó lehet, hogy nem pont az! De valami nem oké vele az tuti! - sziszegi és rendesen elsápad, amikor észreveszi, hogy ölelgetem a lényt. - Ne fogdosd már! Az előbb is rosszul lettél!! Mi van ha valami idegmérget termel a bőre, te meg ott nyunyorgatod kesztyű nélkül!

Leesik az állam a döbbenettől és szinte szóhoz sem jutok hirtelen.

- Mi-? Dehogy! Ez nem-! - hebgek habogok - Neki semmi köze hozzá! Mi baja mindenkinek vele?! - csattanok fel sértetten, égre emelt szemmel és még szorosabban ölelem a picit.

- Mindenkinek? - mintha csontot dobtam volna a kutyának, rögtön ráharap a lényegre - Hát másoknak se-

Nem engedem befejezni neki.

- Nem bánt! Nem fertőz! Nincs semmi baja! Miért vagy ennyire paranoiás?!

Felkászálódok a padlóról és kihívóan felemelem az államat.

- Nem vagyok! - védekezik majd a fejemhez vágja - De ha nem tűnt volna fel szörnyek özönlötték el a világunkat és sportot űznek abból, hogy levadásszanak minket az utolsó szálig, te pedig az egyik gyilokbébijüket dédelgeted, mint holmi macskát!