Az Éjszaka Ölén

39

De azért én is egy kicsit mazochista vagyok. Mint oly sokan én is sokszor csak a múltba tudok kapaszkodni és fantáziával kitöltve a réseket egy jobb életet vizualizálok.

Elvonatkoztatok az iskolától és megpróbálom elképzelni az egész helyet a régi fénykorában. Keserű félmosolyra rándul a szám, mielőtt ismét lebiggyed, mert biztos vagyok benne, hogy jó lehetett itt élni. Kétségkívül igényes, békés kis falu volt egykor ez a település, a környező dimbes dombos táj, ami körbeöleli pedig egyenesen festői, még így is, hogy az anyatermészet visszahódította tőlünk.

A nap iszonyatos erővel süt. Az ablakon át is érzem, hogy pillanatok alatt felhevíti a belsőmet és a csupasz bőrömet rendesen égeti. Sóhajtok egyet. Hamar eljött ez az időszak is, hogy a reggeli hideg miatt még kabát kell, de késő délelőttre annyira felmelegszik az idő, hogy már megbánja az ember, hogy nem öltött inkább trikót és rövidnadrágot.

Kétségkívül minden tőlem telhetőt megteszek, hogy eltereljem a figyelmemet a konyhában magába roskadt férfiról és a fekete lyukként terebélyesedő sötétségről, ami az elméjéből árad.

De amikor az én mellkasom is könyörtelenül beszaggat nem tudom már tovább tettetni, hogy nincs semmilyen hatással rám.

Begörnyedek és hamar hüppögve a padlóra roskadok és ott kuporgok tovább. Az ölemben csúszik a sárkánykáka, aki nem érti mi történt velem hirtelen. Aggodalmasan csipog és a fejével bökdösi az arcomat, de csak szorosabban ölelem. Nem látok át a könnyeim zuhatagán, de nem bánom, mert nem is akarok. Csak a kajla sünik és a megfakult almák néznének vissza.

Sírok Erik miatt, sírok a gyerekek és a falu miatt, aztán már a helyzetem és mindazok miatt, akiket elvesztettem az évek folyamán.

És a könnyeim nem apadnak el egykönnyen.

Az idő telik és tovább tart összeszednem magamat, mint azt sejtettem volna és mindezek után pedig szörnyen elgémberedettnek és kiszáradtnak érzem magamat. Közben a Nap is tovább vándorolt az égen és a kinti árnyékok egészen megrövidültek, amiből arra következtetek, hogy már sikeresen elcsesztük majdnem az egész délelőttünket és mivel már nem biztonságos ez a ház muszáj lesz még ma tovább állnunk! És ezt jó lenne még nappal megtenni.

Rendesen megkönnyebbültnek érzem magamat, hogy így ki tudtam adni magamból a dolgokat és most, hogy itt az ideje a cselekvésnek, készen állok a feladatra. Felkászálódok és miután a pulcsimba törlöm a kipirul, püffedt arcomat újra elkezdem átkutatni a házat. Legalább egy kisebb hátizsák jól jönne az útra.

Sajnos nem vezet eredményre egy újabb keresgélés sem. Nem találok egyebet, mint női oldaltáskákat, nagyobb, de szakadt bőröndöket és egy mikiegeres kisgyerek méretű hátizsákot, úgyhogy mindent inkább úgy hagyok ahogy találtam.

De sebaj, azzal győzködöm magamat, hogy amúgy sincs nagyon mit magammal vinnem. Csak némi ruhát tudtam volna pakolni. Viszont legalább találtam egy szürke átmeneti kabátot leesve az egyik szekrény alján. Nem teljesen vízhatlan, de kétségkívül jobban fogja bírni eső ellen, mint a jelenlegi kötött pulóvereim.

Így, felszerelkezve és készenállva az útra megközelítem Eriket.

A Kissárkány a háttérből figyel, nem közelít miután tudattam vele, hogy Erik nem játszik, hanem tényleg fél tőle, úgyhogy inkább kerülje el amíg megbékél vele. Meg kell hagyni, szinte meg se lepődött amikor a tudatához szóltam, hogy közöljem vele a dolgot. Úgy fogadta, mintha egy teljesen természetes dolog lenne neki az ilyen fajta mentális kommunikáció, ami arra következtet, hogy vagy az ő fajtája ilyen alapból, vagy, hogy a szörnyek többségére ez jellemző és így oldják meg a különböző fajok közötti kommunikációt.

Őszintén szólva látom benne a logikát, de emberként még mindig nagyon furcsa.

Erik a padlón ül, felhúzott jobb térdén az egyik karját támasztja lazán, míg a másik erőtlenül lóg az oldalán. A feje a konyhabútornak van döntve, vörös szemei nyitva, de pillantása üveges és fókuszálatlan. Nem is veszi észre, amikor mellé térdelek, ezért amikor óvatosan megérintem a vállát megrándul és rémülten felém kapja a fejét.

- Csak én vagyok. Nyugi. - csitítom és megszorítom a vállát kabáton keresztül - Lassan indulnunk kellene.

Elfordul, de a mozdulat darabos és túl hirtelen. Mint aki azt próbálja tettetni, hogy nincs semmi baja, hogy minden oké, ő aztán egészen biztosan nem sírt.

- Oké. - krákogja, és megköszörüli a torkát.

A szeme sarkából gyanúsan pásztázza mögöttem a szobát.

- Nyugi már nem fog a közeledbe jönni. - sóhajtom.

A szkeptikus pillantás, amit kapok olyan ronda, hogy elnevetem magam.

- Komolyan mondom. Beszéltem vele, - erre még szebbé válik a tekintete, mint aki azt üzeni, hogy "te teljesen hülye vagy, vagy papírod is van róla?" úgyhogy egy mosoly keretében hozzáteszem - Értelmesebb, mint gondolnád.

A Kissárkány elméjére koncentrálok és továbbítok neki mindent fejben is.

- Töki, ha érted amit mondok csippanj légyszi hármat! - utasítom, miközben végig Erik szemébe nézek.

A sárkányka a lábam mellé fut, de nem közelíti meg jobban Eriket, majd háromszor egymás után kerregő hangot hallat.

Erik szemöldöke felszalad, és hol rám, hol a kis lényre pislog nagyokat, de azért óvatosan hátrébb húzódik.

- Nem fogsz Erik közelébe menni, amíg nem akarja, igaz? Bólints ha egyetértesz vagy rázd meg a fejed ha nem! - szólok ismét fennhangon.

A kissárkány a srácra néz és merev bólintó mozdulatot tesz, amire Erik szemei annyira kigúvadnak, hogy az már komikus.

- Ho-, - pislog, mint hal a szatyorban és tátott szájjal mutogat - Tényleg érti?! Hogyan?? - sipítja, amikor végre ki bír adni hangot.

Vállat vonok.

- Próbáld meg hátha téged is ért. Koncentrálj rá és kérd meg valamire, de ne a szavakat hangsúlyozd, azt nem fogja érteni, hanem azt sugalld neki, amit szeretnél, hogy csináljon. Jelen esetben például egy cselekvést.

Úgy néz rám, mintha minimum azt mondtam volna neki, hogy támogatom a kiskutyák lemészárlását. A szememet forgatom és egy hatalmasat sóhajtok.

- Csak próbáld meg! Nem veszítesz vele semmit. - azért hozzáteszem, hogy levédjem magamat - Nekem sem ment igazán elsőre, de hátha te több sikerrel jársz.

Na meg ki tudja, lehet az ember is képes lenne a telepatikus kommunikációra, csak nem tudunk róla. Egy próbát megér.