Vérbe folyt szerelem [Befejezett]

5.Ràjöttem.

A hazavezető uton szószerint minden màsodpercben hàtra fordultam, félek. Mivan ha ez tényleg igaz, vagy csak simàn egy rossz àlom amiből hamarosan felébredek? Még két utca, végre. Sajnos ezt az örömöt azonnal eldobhattam, hangokat hallottam. Elbújtam a falak mellett az àrnyékban, vigyàzva kilestem, hogy mi is történik. Szívemben megàllt az ütő,làbam gyökeret eresztett,szemeim kitàgultak, kezem remeg és szószerint nem tudtam levegőt venni. Làttam őket, ahogy kiszívjàk egy nő életét. NamJoon szàjàn rajzolódott a vér mikor elvàlt tőle és odalökte JungKooknak.

-Na, elég friss?-kuncogott JungKook
-Kérlek, engedjetek el!-könyörgött a nő.
-Félsz?-simogatta arcàt TaeHyung.-Hidd el, nincs miért félned.
-Észre sem veszed.-JungKook ahogy kimodta úgy harapot az àrtatlan nő nyakàba. Szinte nyakamon érzem fogait. Terveztem, hogy hazaàig futva meg nem állok, màr indultam volna csak kissé megcsúztam. Szerencsére megtartottam az egyensúlyomat de nem hangmentesen.
-Nocsak nocsak. Akad még jelentkező-hallottam TaeHyung.
-Aki előbb marja az kapja-kuncogott NamJoon, viszont érzem, hogy nagyon is komolyan gondolja. Futásnak eredtem. Olimpiát nyerhettem volna, nagy sebességgel hazaértem és becsaptam az ajtót.
-Baj van kicsim?-elém lépett anya.
-Kérlek mond, hogy átíratkozhatok az OVV suliba.
-Mi okból? Hiszen mindig is a mostani iskolàdba akartàl bejutni.
-Meggondoltam magam.
-Ugyan kicsim, nincs semmi rossz a mostani iskolàban.
Kösz anya, nem elég, hogy az osztàlytàrsaim vàmpírok plusz nekik réges régen kikellett volna halniuk. Mitévő legyek? Vacsiztam, letusoltam és gondolkodtam a szobàmban. Szétvetett az ideg, nem tudtam mitévő legyek, hogy lenyugodjak elővettem azt az ősrégi könyvet amit kikölcsönöztem és olvasni keztem. Ezt nem hiszem el, a könyv legtöbbet vérszívó vàmpírokról szól. Leírja, hogy régen falukat, szinte vàrosokat gyilkoltak le majd arról is szóesik hogyan ölték meg akkoriban a vàmpírokat. Azt hittem, hogy mint a filmekben sziven szúrni karóval de mégsem, a vàmpírokat egyféleképpen lehet megölni, kikell szakítani szívét mellkasàból.

*Màsnap (Péntek)*
-Yumi! Ideje felkellni-lassan kinyitottam szememet, szúrós fàjdalmat éreztem a nyakamon. Kezemmel a fàjdalom forràsàt simogattam, mi ez a folyadék? Azt hittem izzadsàg de mégsem, hanem vér. Anyàra néztem aki nem is anya, Hoseok.
-M-mit keresel itt?
-Inni, és élvezni az utolsó csepp véredig.- làttam szemfogait, lefogott majd belém mélyesztette.
-Neeeeeeeee!-felriadtam, nyakamhoz kaptam, vérnek és fàjdalomnak nyoma sincs. Ő sincs sehol. Kezeim remegnek, nagyon is valósàgos volt.
-Anya! Muszàj ma suliba mennem?-lesétàltam a konyhàba.
-Igen. Bevigyelek?
-Igen!-vàgtam rà rögtöm.

*Középiskola*
Megvàrtam még anyukàm elhajt a kocsivan és csak akkor mentem be a suliba. Tanàr előtt értem a terembe.
-Yumiii!-szaladt elébben Mina-dehàt te mindig előbb érsz ide, valami baj történt?-még mindig sàl van rajta, lehetséges, hogy NamJoon megharapta?
-Elaludtam-mosolyogtam, igy hihetőbb.
-Nincs több esti stréberkedés-ölelt szorosan.
-Mina!!! Bàrmellik percben itt a tanàr, lekell pakolnom.
Amint eltàvolodott tőlem leültem a helyemre, kipakoltam és akkor megéreztem vàllamon egy kézfejet. Mikor megérintett ijedtemben összerezzentem.
-Megijesztettelek?-padom mellé húzott egy széket és leült.
-Csak fàradt vagyok.-kerültem Hoseok tekintetét.
-Következő korrepetàlàs mikor vàrható?
-Hétfőn.
-Szerdàn nem lehet?-szúrósan rànéztem-Okay, hétfőn.
Ha lemondom a korrepetàlást vagy àtrakom, simàn ràjön, hogy làttam őket tegnap este, plusz tudom mik valójàban. Ebéd időben szorosan Minàval vagyok, igaz ő inkàbb NamJoonnal ebédelne csak kissé közbeszóltam. Kettesben leültünk egy üres ebédlő pad\asztalhoz az ebédünkkel együtt. Nagyban falatoztunk a finomsàgokbòl.
-Azta, làtom Hoseok nem sieti el a csajozàst.
-Miről beszélsz?-hàtrafordultam és làttam, hogy a suli legszebb lànyàval beszélget plusz az arcàt simogatja. Mi ez az érzés? Legszivesebben bemosnék annak a csajnak de miért is? Pàr percig beszélgettek mikor Hoseok arcàval közeledett felé és engem bàmult szemeivel. A csókból sima arcra puszi lett és nem tudom mi történhetet, minden elsötétült.

Megint??? Hol vagyok màr megint? Vàrjunk csak, ez ugyan az az ősrégi millió éves kastély, megint. MEGINT?!A függönyökről meg a falról felismerhető. Viszont lépcsősorok gyülekeztek előttem, korlàtba kapaszkodva sétàltam rajtuk lefelé. Beszélgetésre lettem figyelmes, a hang forràst kerestem amit meg is talàltam. Valami nappali szerű helység, szószerint valaki àtlépett rajtam akàr csak egy szellemen. Szóval nem is làtnak? Csúcs! Így következmények nélkül kihallgathatom a beszélgetést. A nappaliban egy kandalló is díszelgett bàr a melegét nem éreztem, a 7 fiún kivül 7 pàr évvel idősebb férfi is jelen van. Ők kik?

(Sziasztooook! Kellemes Karàcsonyi Ünnepeket! Boldog Karácsonyt! És jó hosszú szünetet 😎😎😃😃😃😃 lehetséges még ma hozom a kövi részt. Köszönöm nektek, hogy elolvassàtok a ficit! )

DREAM TO LIVE!