Játszva szeretni /befejezett/

Esti találkozó

-Na, szóval kikell mennem külföldre. Fél évre.-ahogy ezt meg hallottam kellet pár perc mire felfogtam

-Hogy mi?

-Csak fél év, vagyis nem teljesen fél év olyan 5 hónap.

-De minek? Miért? Mikkor indulsz? Mikkor jössz?

-Lassabban.

-Miért mész ki?

-Az apán követelte, hogy külföldön tanuljak legalább fél évet. Most jött el az ideje mondta.

-Mikkor indulsz?

-A hétvégén. Szombaton.

-De hisz holnap már szombat.

-Tudom. Nekem is gyors.

-Hova mész?

-Londonba.

-Az messze van.

-Tudom.

-Hiányozni fogsz.

-Nekem is te.

-Mikkor jössz majd vissza?

-Amikkor vége az iskolának. Most nem tudom, hogy mikkor lesz vége. Akkor lesz vége, amikkor neked is. Szóval a szünet első napjaiban már itthon leszek.

-Látni akarlak.

-Átmegyek.

-Most?

-Igen. Holnap már úgyse lesz sok időm. Nyisd ki az ablakot. Megyek, szia.

Lerakta.

Odamentem az ablakhoz kinyitottam megcsapott a hideg levegő. Éreztem, ahogyan egy vízcsepp esik le az arcomról. Nem vízcsepp volt, hanem könnycsepp.

Miért sírok? Nem tudom.

Letöröltem majd vissza ültem az ágyra.

-Sara jössz enni?-kérdezi apa

-Nem vagyok éhes.

-Oké. Akkor aludj.

-Rendben.

Pár percig csak úgy ültem, amikkor leesett, hogy elmegy, és én nem fogom látni.

Még jól vagyok csak akkor lesz baj, ha már elmegy.

A távolban motor zúgást hallottam.

Megérkezett.

Nem sokára már az ablakon mászott be.

-Szia.

-Szia.

Leült az ágyra velem szembe.

-Hánykor indulsz?

-Holnap után reggel 6-kor.

-Korán.

-Igen.

-Kikísérhetlek?

-Szeretném, hogy kikísérj.

Elmosolyodtam. Csend lépett fel. Majd megszólaltam.

-Itt alszol?

-Igen.

Most valahogy más volt vele beszélgetni.

Nem akarom, hogy elmenjen de ezt nem mondhatom, neki nem akarok önző lenni.

A szemeimmel csak a földet pásztáztam.

Nem tudtam neki mit mondani pedig még olyan sok mindent akarok vele csinálni.

Lassabban kezdtem venni a levegőt körülöttem minden lelassult. Csend volt. Lehet, hogy most látom utoljára. Mi lesz, ha történni fog vele valami és nem jön vissza? Mi lesz, ha talál egy jobbat, mint én?

Éreztem, ahogyan egy könnycsepp végig folyik az arcomon, utána még több.

Dominik oda jött elém és leült mellém. Az egyik kosza tincsemet hátra simította utána otthagyta a kezét az arcomon.

-Nem akarom, hogy itt hagy.-mondom halkan alig hallhatóan.

Az ágyról térdre estem nem bírtam már.

Térdeltem a fejemet a térdeimre fektettem nem akartam, hogy lásson sírni.

Mindig csak sírni lát.

Nem akarok már sírni!

Két kezet éreztem a két vállamon.

Az a két kéz felemelt.

Ahogy Dominik meglátott az arcára egy halvány mosoly ült.

-Hé. Sara, nem akarom, hogy miattam sírj.

-Nem is miattad sírtam.

-Akkor miért sírsz?

-Mert féltek, hogy vissza kell megint adnom a nyakláncot.

Ahogy ezt kimondtam Dominik nagyon meg lepődött.

-Miért kéne vissza adnod?

-Mert... ha el mész lesznek ott az iskolában sokkal jobb... lá-nyok mint én. Attól félek, hogy el-hagysz...