Játszva szeretni /befejezett/

Részvétünk

-Tudni akarod?

-Igen

Majd rám mosolygott nem szokványos mosollyal.

-Vagyis nem.

-Már késő.

Közelebb hajolt meg csókolt majd elkezdett egyre lejjebb csókolni. A nyakam környékére apró csókokat adott. Megfogtam a kezemmel a fejét felemeltem.

-Megyünk?

-Hova?

-Korizni.

-Most?

-Igen

-Indulhatunk?

Leszálltam róla majd elindultam lefelé. Ő csak morcosan jött utánam.

-Direkt csinálod.

-De mit?

-Sosem fejezük be, amit elkezdtünk.

-Hát...

-Folytatjuk?

-Nem.

Kimentem Dominik utánam szerencsére kocsival jött így beültem.

-Hé, hé, miért ülsz be csak igy nyugodtan?

-Mert ezzel megyünk. Nem?

-De.

-Akkor?

-Semmi.

Ő is beült és indultunk is. Nem sokára megérkeztünk kölcsönöztünk korit. Majdfelvettük.

-Dominik tudsz korizni?

-Lehet.

-Mi az, hogy lehet? Tudsz vagy nem?

-Nem tudom.

-Oké gyere.

Felmentem a jégre jó volt rajta lenni. Dominik lassan feljött, ahogy a jégre jött a korlátott megfogta. Jönni akart, de elcsúszott és elkezdett nevetni. Odamentem hozzá és felsegítettem.

-Nem tudsz korizni. Egyáltalán koriztál már valaha?

-11 évesen.

-Komolyan?

-Igen.

Meg fogtam a kezét.

-Gyere, segítek, gyere, úgy ahogy én.

Lassan mentem előtte, amikor megelőzött.

-Halod ez nagyon könnyű.

-De te... régen mennyire tudtál?

-Elég jól.

Majd mosolyogva vissza fordult megfogta a kezem és elindultunk. Dominik egyre gyorsabban ment.

-Hé, lassíts, neki megyünk még valakinek.

Visszafordult, amikkor elkezdetett a korcsolyával hátra felé menni, de ő nem tudott hátra felé menni. Elcsúszott én meg rá estem.

-Mondtam, hogy lassíts.

De ő csak nevetett.

-Jól vagy?-kérdezem.

-Igen. Te?

-Én is. Nem megyünk, ki piheni?

-Mehetünk.

Felkeltem róla majd felsegítettem majdnem elestünk, de végül mégsem. Lementünk a jégről.

-Kérsz forró csokit?

-Aham.

Dominik nem sokára hozta a forró csokit. Majd a kezembe nyomta. Nagyon forró volt.

-Ez nagyon forró égeti az ujjaimat.

-Sara nem forró csokit kértél?-a hangsúlyt a forró szóra rakta

-De.

-Amugy kösz.-mondtam

Hirtelen a telom meg csörrent.

-Bocsi, de ezt fel kell vennem.

-Oké

Fel veddtem.

-Jó napot ön Sara Parker?

-Igen.

-Én Dr.Dudás Gergő vagyok.

-Történt valami?

-Igen, az anyának... autó balesete volt és leállt a szíve most próbáljuk újra éleszteni. Kérem, jöjjön a korházba most a 119-es kor terembe a sürgősségin.

-Rendben.

-Viszlát.

Leraktam.

-Ki volt az?

-Dominik bevinnél a korházba?

Ahogy ezt meg hallotta felugrott a helyiről.

-Mi történt?

-Anyának balesete volt.

-Akkor gyere.

Beszálltunk a kocsiba.

Dominik gyorsabban ment, mint álltalába szerintem látta rajtam hogy nagy a baj.

Ahogy beértünk én a korteremhez siettem Dominik jött utánam, de most nem vele foglalkoztam.

Ahogy be értem nagy csend volt. Anya a korházi ágyon feküdt apa mellette ült. Az orvosok is csendben voltak. Tudtam, hogy mi van.

-Részvétünk. –mondták azok, akik ott voltak.