Játszva szeretni /befejezett/

Mit keres itt?

Ahogy megláttam a szemembe újra könnygyúlt a szívem heveseben kezdett eldobogni. Aki ott ült az nem más volt, mint mint Dominik.

De mit keres itt? Most nem Londonba kéne indulnia?

Közelebb mentem. Nem is vett észre. Odaálltam elé. Észre vette, hogy ott van valakinek lába. Lassan felnézet. Amikor észre vette, hogy én vagyok az ledöbbent.

-Szia.-mondtam

-Szia.

-Leülhettek? Leülhettek melléd?

-Persze.

Úgy beszéltünk, mint valami idegenek.

-Miért nem a gépen vagy?

Dominik szemszöge.

Hogy miért nem a gépen vagyok? Nem vagyok rá képes.

Hogy mire? Arra hogy itt hagyjam.

Most kicsit mérges vagyok rá. Azért mert olyanokat mondott. Olyan volt mintha azt mondaná, hogy nem szeret.

-Nem tudom. Sara, te miért vagy itt?

-Azért hogy bocsánatot kérjek.

-De miért?

-Mert azokat mondtam. Tudom miért mondtam.

-Miért?

-Mert még soha senki sem szeret –kicsit elhalkult- vagy szeretett úgy valaki, mint te. Még senki sem aggódott értem annyira, mint én érted aggódom, és mint te értem aggódtál. Még soha nem szeretem senkit annyira, mint téged és nem is fogok. Meg még szeretnék válaszolni a kérdésedre, arra, amit akkor mondtál. Hogy szeretlek-e? Hogy akarom-e hogy szeres? A válaszom igen. Akarom, hogy szeres és szeretlek.

Amíg ezt mondta a hangja halk volt. Olyan halk hogy csak én halljam.

Valahogy éreztem, hogy nem lesz vége. Tudtam hogy nem lehet még vége.

A fejemet kicsit oldalra fordítottam, hogy láthassam. A fejét hátra hajtotta. De láttam, ahogyan az arcán egy könnycsepp gördült le. Felé fordultam.

-Hé, legalább nézz rám.

Lassan felém fordult. A szemei a sírástól pirosak voltak.

Megint olyan érzés kapott el. Hogy ez az én hibám. Az én Sarám miattam sír.

-Haza megyünk?

Ahogy ezt ki mondtam az arcán egy halvány mosoly jelent meg.

Végre! Végre boldogabb!

-Persze. De hozzám.

-Rendben.

Felálltam. Sara is fel állt. Egyik kezemmel a táskámért nyúltam. A táskát felvettem a hátamra. Sara előttem már lassan ment. A kezeit csak úgy hátra rakta.

Mintha csak az ismerősével menne. De én nem az ismerőse vagyok.

A kezemmel oda nyúltam az egyik kezéhez. Kézen fogva sétáltam tovább. De Sara megállt. Hátra néztem. A fejét lehajtotta.

Talán megint sír?

Közelebb mentem. Az arcából a hajakat arrébb toltam. Nem sírt, hanem mosolygott. Azzal az édes mosolyával.

-Mi az?

-Eddig még nem is fogtad meg a kezemet. Csak egyszer, de az nem igazi kézfogás volt.

-Miért van hamis kézfogás is?

-Igen.

Erre nevetnem kellet.

Szeretem ót. Ahogy van. Minden hülyeségével együtt.

Egyik kezemet a derekára raktam a másikkal még mindig a kezét fogtam. Közelebb hajoltam és meg csókoltam.

De hiányoztak nekem már ezek az ajkak.

-Szeretlek.-súgja

Közben a homlokát az ennyimnek nyomja.

-Én is. De most már indulhatnánk, kezd nehéz lenni a táska.

-Oké.-mondta

Majd elkezdett menni a kijárat felé. Közben a kezemet szorította.

Sara szemszöge

Ahogy kiértem a levegő a hideg levegő megcsapott. De jól esett. Dominik kezét szorítottam. Jó érzés hogy itt van mellettem.

-Miért álltál meg?

Nem tudom merre van a kijárat.

-Miért álltál meg?-kérdezi ismét

-Hát nem tudom, hogy merre van a ki járatt. Plusz, ha kocsival akkor a parkolóba kell menni. De nem hiszem.

Dominik elkezdett nevetni. Majd félkarjával átkarolt és megpuszilta a homlokomat

-Nagyon dilis vagy.

-Hé, nem is.

Nem mondott semmit csak ment tovább a kezemet fogva.

-Taxival megyünk.

-De miért nem busszal?

-Mert-közelebb hajolt- ....