Játszva szeretni /befejezett/

Támaszpont

Kezdtem homályosan fényt látni.

A szemeimet lassan kinyitom.

Felettem csak fehérséget látok. Ha jobbra vagy balra nézzek, ott csak korházi ágyak vannak.

Akkor korházban vagyok? De hogy kerültem ide?

Valami nyomja a kezemet, amikkor oda nézzek csak egy szorító kezet és mellette a kéz tulajdonosát látom. Vagyis csak a haját mivel a feje a másik irányba van fordulva.

Ahogy meglátom, hogy ő az egy könnycsepp kicsordul a szememből.

De le is törlöm az üres a kezemmel.

Úgy látom, hogy alszik.

De miért van itt? Pont itt?

A szabad kezemmel oda nyúlok a fejéhez és elkezdem simogatni. A haja az ujjaim között akadály nélkül halad. A haja selymes, mint mindig. Érzem, hogy kezd mozogni, lehet, hogy felébresztettem.

Hoppá.

A fejét meg fordítja és mélyen a szemembe nézz.

-Felébresztetek?

Feljebb ült. Közelebb hajolt egyik kezét az arcomra rakta.

-Jól vagy?

-Igen.

Vissza ült a helyére az ágy mellet.

-Sajnálom.

-Mit?

-Hogy itt hagytalak. Mert ha itt lettem volna ez nem történt volna meg... Sara mi is történt?

-Leestem a lépcsőn.

Ahogy ezt kimondtam döbbenten nézett rám.

-Leestél?

-Igen.

-Hogyan?

-Már nem emlékszek.

Pedig emlékszek. Mindent tisztán magam előtt látok.

-Milyen nap van ma?

-Január 31,

-31?-kérdeztem döbbenten

-Igen.

Szóval 2 napig nem voltam észnél? Biztos mivel az utolsó nap, amire emlékszek az Január 29.

-Dominik?

-Igen.

-Miért vagy itt?-döbbent arckifejezés volt az arcán.

-Hát anya meghívott ebédre és ezért haza kellet jönnöm. Azt mondta, hogy talán téged látott itt ezért idejöttem megnézni, mert útba estél.

Nem tudtam neki mit mondani.

Mintha azok a szavak, amik a torkomon voltak mind eltűntek volna.

Azt hittem, hogy miattam jött, de hát kételkedtem.

Mert hát nem minden rólam szól. Neki is van, élete nem lehet mindig mellettem.

-Sajnálom.-mondja

-De mit?

-Mindent.

Dominik mondani akart valamit, de bejött az orvos.

-Sara hogy van?

-Jól.

-Tudja, hogy kettő napig eszméletlen volt?

-Igen.

-Rendben. Akkor ön az ismerőse?-kérdezi Dominiket

-Igen.

-Akkor Sara-vissza fordult hozzám- ma ez a fiatalember kíséretében haza mehet.

Felültem. A fejem kicsit fájt, de nem nagyon foglalkoztam vele.

Dominik segíteni akart, de én nem akartam rátámaszkodni.

Úgy érzem, mintha mindig rám támaszkodnál. Kimentem a kórházból Dominik jött utánam.

-Sara. haza viszlek.

-Köszi.

-De előtte haza kell ugranom.

-Oké.

Beszálltunk a kocsiba.

Megint ő hozz haza.

Olyan mintha nélküle nem bírnék élni.

Mikkor kint volt naponta talán 3-szor is felhívtam. De én nem akarok rá támaszkodni. Nem sokára meg is érkeztünk.

Dominik a ház előtt meg állt.

-Be jössz vagy meg vársz?

-Be megyek, ha nem gond.

-Nem gond gyere csak.

Kocsiajtót akart nekem nyitni, de én előbb kiszálltam. Bement én megutána. Az anyja, ahogy meglátott rögtön oda jött és megölelt mind kettőnket.

-Dominik hogy, hogy itt vagy?

-Hazajöttem.

Majd felment a szobájába. Én lent maradtam.

-Dominik nem önhöz jött ebédre?

-Ó. Sara csak szólíts Emmának. Tegez nyugodtan.

-Rendben.

-Dominik nem ebédre jött.

-Akkor? Miért jött haza?

-Az apja hívott, hogy csak úgy kirohant a házból minden cuccát vitte egy indokkal, azért mert...