Játszva szeretni /befejezett/

Nála

Sírtam, mint mindig komolyan én egy igazi síró gép vagyok.

De annyira hiányzik.

Van, egy ötletem lehet, hogy hülyeség, de nem érdekel látni, akarom.

Felvettem a kabátom és indultam is a sötét úton hozzá. Komolyan olyan fél tizenkettő környéken útnak indulok. Ugye ez normális? Hát persze hogy nem, de a biztonság kedvéért azért ráírok.

-Szia, Dominik otthon vagy most?

-Igen miért?

-Átmehetek?

-Történt valami?

-Nem.

-Igen.

-Mi igen?

-Átjöhetsz.

-De most?

-Igen.

Ez viszonylag könnyű volt.

Olyan furcsa volt mintha nem is történt volna semmi úgy írt.

Ahogy kimentem a házból a hideg megcsapott. Felnéztem az égre nagyon szép volt csillagos volt. Lassan elkezdtem kocogni.

Megakarom ölelni. Vissza akarom szerezni. Mikkor oda értem sötét volt bent. Csöngetem. Pár perc az ajtó kinyílt... az ajtóban szerintem Dominik anyukája volt ott.

-Szervusz.

-Jó estét Dominik osztálytársa vagyok és eljöttem hozzá.

-Oké. Fent van az emeleten. Gyere felkisérlek.

Beengedett. Felmentünk az emeletre és megmutatta a szobáját.

-Hogy is hívnak?-kérdezi az anyja

-Sara

-Sara, te sírtál?

-Nem- gyorsan bementem Dominik szobájába, de nem volt bent.

Leültem az ágyába. Olyan puha volt és benne volt Dominik illata. Majd újra rám tört a sírás. Ekkor bejött Dominik félmeztelen vizesen. A haja is vizes volt és összevissza állt. Ahogy bejött az ajtón felém jött és valahogy beverte a lábát az asztal sarkában az ajtó mellet. Halkan elkáromkodta magát.

Erre én el kezdtem nevetni. Mire ő is elmosolyodott. Oda jött le ült mellém és csak nézet.

-Mi a baj?- kérdezi és letörli a könnyeim.

-Nem tudom –erre értetlen fejet vágott.

-Miért vagy itt?

-Látni akartalak.

-Hiányoztam?

-Talán.

Csak néztük egymást majd megszólaltam.

-Elolvastam.

-Mit?

-Az üzented.

-És?

-Azt akarom, hogy foglalkozz velem, mint régen vagy még többet... azt akarom, szeress, mert én is szeretlek.

Közelebb húztam magamhoz a kezemet a tarkólyára tettem és megcsókoltam, majd a homlokához nyomtam a fejem.

Mélyen bele néztem azokba a szemekbe, amikbe beleszeretem.

-Dominik, én, nem utállak.

A derekamnál fogva közelebb húzott magához, alig volt köztünk hely.

-Sara játszunk?-kérdezte mosolygó arccal.

Valahogy nem akartam tudni, hogy mire gondol.

-Nem

-Két választósat?

-Oké.

-Te leszel az enyém vagy én a tied?

-Fogós kérdés.

-Na, akkor?

-Hány óra?

-Válasz már.

-Mond meg hány óra.

Majd elengedett és a telefonjáért nyúlt.

-Mindjárt éjfél.

-Szerintem megyek, szia.

Feláltam és az ajtó felé mentem. De Dominik elém állt, vagyis az ajtóba állt, hogy ne bírjak kimenni. Arrébb akartam tolni vagy lökni, de nem bírtam.

-Dominik ki engednél?

-Nem

-Miért nem?

-Mert te ma itt alszol.

-Nem.

-De igen.

-Dominik nem.

-De hisz te mondtad, hogy itt alszol ma.

-Igen de...

-De?

-Nincs másik ruhám –erre a szeme felcsillant- Dominik én, ha itt alszok, ruhában alszok, és igen kell váltó ruha. Meg nem is úgy készültem, eddig ennyi ok.