-Dominik nem nagyon bírok rálépni.
Felkelt nagy nehezen. Majd oda jött és leguggolt, hogy megnézhesse.
-Sara, nem viszlek orvoshoz.
-Akkor?
-Így maradsz.
-Hé.
-Nyugi csak vicc volt.
-Tudod nincs valami nagy humorod.
-Jól van, gyere.
-De a lában.
-Veled se megyek sokra.
Majd oda jött és felemelt én átkaroltam a nyakán hogy ne essek le. Majd elindult lefelé a lépcsőn.
-Álmos vagy?-kérdezi.
-Miért kérdezed?
-Mert úgy látom, hogy a karjaimban mindjárt elalszol. Csak úgy szolok, ha elalszol, ledoblak a földre.
-De, kis kedves vagy. Egyébként nem is vagyok álmos.
Mikkor a konyhába ért lerakott az asztalra.
-Miért raksz az asztalra?
-Miért székre rakjalak?
-Igen.
-Nem kapsz széket.
-Gonosz vagy.
-Nem is.
-De.
-Jó akkor kapsz fotelt.
Felemel és lerakott a fotelba a nappaliban.
-Mindjárt jövök.-mondta.
Nem sokára vissza is ért kötszerrel és jéggel.
-Dominik minek hoztál kötszert?
-A lábadnak.
-Nem kell rá.
-De igen.
-Orvos vagy, hogy ennyire tudod?
-Igen
-Dr.Dominik így foglak hívni.
-Jó. Akkor én Dr. Dominikné-nek foglak hívni.
Leguggolt a lábamhoz és rárakta a kötszert majd a jeget, ami nagyon hideg volt majd a maradék kötszerrel elkezdte bekötni úgy, hogy a jég rajta van.
-Jobb?-kérdezi
-Igen.
Lerakta a bokám és felkelt.
-Mindjárt jövök.
-Mindig elmész?
Vissza jött és lehajolt hozzám.
-Nem akarlak itt hagyni, de vissza kell vinni a kötszert és az ollót. Meg tudsz bocsátani?
-Talán.
-Mi az, hogy talán?
-Nem tudom, hogy meg tudok-e bocsátani.
-Mi az, hogy nem?
-Nem mondtam, hogy nem tudok.
-De mondtad.
-Nem.
-De.
-Nem.
-Oké akkor ezt igenek veszem, mert ha nem mondtál nemet, akkor igen.
Közelebb hajolt és megpuszilta a homlokom majd elment.
Ránéztem az órára és hajnali kettőt mutatott.
Dominik szemszöge
Visszavittem a kötszert és az ollót. Mikkor visszamentem. Ott ült a kanapén és aludt. Elaludt. Mondtam, hogy álmos, de ő nem hitt nekem. Gondoltam, hogy nekem kell felvinni.
Felemeltem próbáltam úgy hogy ne ébredjen fel. Sikerült nem ébredt fel.
-Huhhh.
Már a lépcsőnél tartottam, amikkor kicsit kinyitotta a szemeit.
-Hova viszel?-mondja alig hallhatóan.
-A szobámba.
-Minek?
-Találd ki.
-Passz.
-Gondolkodj.
-Aludni?
-Igen, de ha akarod mást is csinálhatunk... ezt mondanám, csak hát te már alszol majdnem.
Majd újra becsukta a szemeit. Felértem a szobába. Leraktam az ágyra a takaróra. A takaró alatta volt.
-Hé, nem kelnél fel?
-Nem.
-Oké.
Megfogtam a lábánál fogva lehúztam a földre. Szerencsére nem a fájós lábát fogtam meg.
-Hé. Miért húztál le?
-Mert a takarón feküdtél.
A takarót az ágy végébe húztam.
-Jöhetsz.-arrébb mentem.
Felakart állni, de pont a fájós lábára lépett és visszaült a földre. Ahogy leült kicsit bekönnyezett majd a lábához nyúlt. Leguggoltam mellé.
-Fáj?
-Igen.
-Nagyon?
-Igen.
Akkor lehet, hogy eltört. Ha majd holnapig nem lesz, jobb akkor elviszem röntgenre. Felemeltem és leraktam az ágyra.
-Figyelj, ha nem lesz, jobb elviszlek holnap orvoshoz jó?
-Igen.- adtam neki egy biztató mosolyt.
Lefeküdt majd beljebb ment a fal felé. Befeküdtem mellé és a takarót magunkra húztam. Majd átöleltem.
-Nem lesz semmi baj.
-Oké.
Majd elaludtunk.
ESTÁS LEYENDO
Játszva szeretni /befejezett/
RomanceEgy kis részlet ha tetszik olvass bele a könyvbe is. "Azzal hogy itt vagy. Azzal hogy vissza jöttél. Vissza jöttél értem csakis, azért mert aggódtál. Azzal hogy azt az estét felejthetetlené tetted.Csak azzal, hogy itt voltál velem. Csak azzal, hogy...