Játszva szeretni /befejezett/

Epres rúzs

Dominik nem szólt semmit az úton. Megállt a ház előtt.

-Dominik mi a baj?

-Miért kérdezed?

-Mert talán egész utón nem szoltál semmit.

-Sajnálom.

-De, mit?

-Az én hibám.

-De, mi?

-A lábad. Az én hibám. Az hogy megtörtént. Figyelnem kellet volna.

-Dominik nem a te hibád ez csak véletlen volt.

-De az én hibán.-majd a kezével belevágott egyet a kormányba.

Kicsatoltam az övet és közelebb mentem. Felém fordítottam fejét, hogy csak rám nézzem.

-Dominik ismételd, amit mondok jó.

-Jó.

-Nem az én hibám.

-Nem az én hibám.

-Dominik ez csak véletlen volt érted?

-De...

-Nincs de. Senki hibája és kész. Simán csak szerencsétlen vagyok. Most pedig bejössz velem.

-Miért?

-Mert ezt el kell magyarázni.

-Minek menyek én is?

-Mert te leszel a támaszpontom.

-Szóval rám fogsz támaszkodni?

-Ne szó szerint értesd.

-Szóval én leszek a lelki támaszod?

-Igen.

Majd kiszálltunk a kocsiból és mentünk be. Anya készülődött. Ahogy meglátott oda rohant hozzám.

-Sara mi történt?

-Elestem egy labdába.

-De így... na, mindegy készülődj, megyünk étterembe. Dominik jössz te is?

-Sara?-rám nézett

-Nekem mindegy.

-Akkor igen.

-Jó akkor vedd fel a férjem öltönyét, mert vendégek jönnek. Sara te meg valami szoknyát. Fontos emberekkel vacsorázunk.

Elindultam fel. Dominik utánam jött. Odamentem a szekrényhez keresni apa öltönyjét.

-Sara kikel, vacsorázunk?

-Nem tudom. Gondolom apa főnökével.

-Sammel?

-Igen.

Oda jött és hátulról meg ölelt.

-Kötelező ott lenni neked?

-Igen.-mondtam már majd nem sírva.

Dominik megfordított.

-Sara, figyelj, ott leszek melletted és nem fog semmi történi. Ígérem, ha melléd ül, helyet cserélünk. Nem fog semmi történi. Oké?

-Oké.

-Akkor keresd, meg az öltönyt addig keresek neked ruhát.

-De...

-Nincs de.

Mire megtaláltam az öltönyt addigra ő is kiválasztotta ruhámat. Szobát cseréltünk.

Az ágyon egy olyan vöröses ruha volt. Felvettem csak a cipzárt nem bírtam felhúzni.

-Sara kész vagy?-kérdezi Dominik.

-Dominik bejönnél.

-Bejöhetek?

-Igen kéne egy kis segítség.

Bejött és meglátott. Háttal álltam neki ezért nem tudtam a szemébe nézzni.

-Mibe segítsek?

-A cipzárt felhúznád?

-Persze.

Közelebb jött először végig simította a hátamát, amitől az egész testem libabőrös lett. Majd hozzányúlt a hideg cipzárhoz és szép lassan elkezdte felfele húzni.

-Figyelj, kapsz, valamit csukd be a szemed.

-Oké.

Majd valami hideg ért a nyakamhoz.

-Nyisd ki a szemed.

Belenéztem a tükörbe és az a nyaklánc volt rajtam, amit még régen adott.

-Megtartottad?

-Igen.

-Köszönöm.

-Mehetünk?

-Nem felejtettél elvalamit?

-Oh, de. – a táskámhoz siettem meg találtam az epres rúzsomat és fel is vittem egy réteged számra.-Most már mehetünk.

Elindultam az ajtó felé, de Dominik vissza rántott az egyik kezemnél fogva. A derekamnál fogva még közelebb húzott magához és... meg csókolt.

-Honnan tudtad hogy szeretem az epret?-újra megcsókolt.-Olyan finom vagy.