Dimenzió vándor

14. fejezet

Kisztián U.

Mikor elkezdtük a törit azt hitte gyorsan befejzük. A vége felé egy évszámos vitába bonyolódtunk. Végűl engedett, szerintem csak azért, mert megunta a velem való vitatkozást.
Mikor befejeztük láttam, hogy mérges amiért lekéste a buszt. A kollégium portását hiába hívogatta, nem vette fel. Szerintem már hazament. Eszembe jutott, hogy itt maradhatna, de tartok tőle az anyukája nem díjazná ha egy fúnál aludna ott, aki mellesleg idősebb is nála. Gyorsan lefirkantottam egy lapra az ötletem, miközben az anyukája telefonált. Tudtam, hogy nem fog neki tetszeni, hogy azt kell hazudnia, a koleszban alszik, de szerintem nincs más lehetőség. Ilyen időben amúgy is az összes menetet törlik. Bár nem indul ma már több busza haza.

Zuhanyzás után jutott csak eszembe, hogy fogat mosni is jó lenne, de Lola már benn van. Bekopogtam. Nem akartam csak úgy rányitni, bármennyire is csábító volt a gondolat, hogy meztelenül láthatnám a csap alatt. Hallatom, hogy bentről kiszól, hogy bemehetek.
- Csak fogkeféért meg fogkrémért jöttem Vízi tündérem - mentegetőztem miután benyitottam. Az anyukája hívta így, mikor beszélt vele, és most pont aktuális is volt.
A zuhanyzóban elzárta a csapot. A zuhanyfüggönyt anyu vette le, mert réginek találta és én nagyon örültem, hogy ma még nem volt ideje ujjat feltennie. A haja nedvese tapadt a vállára, és csak a köré csavart törülköző takarta a testét. Igyekeztem nem túl feltűnően bámulni, de abból, ahogyan az arca elpirult, biztosan észrevette. Ráérősen kaptam fel a mosdókagyló feletti polcról a fogkefém és a fogkrémem. Közben a tükörben láttam a fogasra akasztott fehérneműjét. Fekete, piros csipkés. Imádom a csipkét. "Krisz lekellene állnod!" Próbáltam lehűteni magam.
- Nem hoztál pizsit magadnak? - kérdeztem, szemet továbbra is a fogasra függesztve, majd nagy nehezen elvettem onnan a szemem, és szembe fordultam vele, hogy ne a tükrön keresztül nézzek a szemeibe.
- Leöntötte a szobatársam - mondta.
- Adhatok kölcsön egy felsőt ha gondolod - ajánlottam fel, pedig én személy szerint jobban örültem volna, ha csak abban alszik ami jelenleg a fogason van.
- Azt megköszönném - felelte, és közben kerülte a tekintetem. Akaratom ellenére is szórakoztatott a zavara.
Kimentem a fürdőből, majd a konyhában a mosogatónál fogat mostam.
Bementem a szobámba majd elővettem egy vállalható pólót. Nagy lesz rá. Mondjuk bármelyik felsőm nagy lenne rá hisz egy fejjel magasabb vagyok nála.
Hallatom, hogy a folyik még a víz, így hiába kopogtam nem hallotta. Mély levegőt vettem majd benyitottam. Megígértettem magammal, hogy úriember leszek, és nem nézek oda. Jó láttam már meztelen lányt de nem akarom kihasználni az alkalmat. Akkora pára volt odabent, hogy alig találtam oda  a zuhanyzóhoz, hogy  a fogasra akasszam a pólót. Aztán a ködön keresztül halványan kirajzolódott a  teste. Elakartam kapni a tekintetem esküszöm. De amúgy sem láttam semmit, csak sokat sejtető domborulatokat. Villámgyorsan kihátráltam a zuhanyzóból és próbáltam nem azon fantáziálni, hogy viszakellene mennem...

Mikor kijött, hallottam hogy elmegy a vendégszobába. Lementem anyuhoz, hogy jó éjszakát kívánjak neki, majd visszamentem a szobámba. Ahogy a kidolgozott tételt újraolvastam. Aztán észrevettem az asztal szélén egy jegyzettömböt. Lola írogatott rá, és láttam, hogy jegyzetel rá, miközben a témát beszéltük. Felvettem azzal a szándékkal, hogy átviszem neki, de szemem akaratlanul is megakadt a szálkás betűin. Tengerpart állt a lapon áthúzva többszörösen is.  Öltönyös pasas?  állt rajta a következő mondat. Hát ez biztosan nem kell a kidolgozott tételhez. Lapoztam egyet a tömbön, és megint olvasni kezdtem amit írt.
Csillagkapu, Virgo, Leo. Ezek is többször át voltak húzva majd egy nyíllal nagy nyomtatott betűvel mellé írta: Nem leszek kísérleti nyuszi!!  Felvontam a szemöldököm. Nem tudom hova tenni ezeket. A Virgo és a Leo csillagjegyek. De a Csillagkapu nem tudom mi lehet. Azt se értem hogy mit ért az alatt, hogy "Nem leszek kísérleti nyúl!!"
Nincs semmi közöm hozzá. Nem kellene kotnyeleskednem, beleolvasni a jegyzeteibe. Én se örülnék, ha valaki belelapozna a füzetembe, amibe rajzolgatni, meg dalszöveget szoktam írni. Bencét kinyírom. Miatta vagyok ilyen kíváncsi típus. Rám ragadt, mióta ő eltanulta  a lányoktól, én meg tőle. Átmentem a folyosón és bekopogtattam az a vendégszoba ajtaján.
- Gyere be nyugodtan - hallottam bentről. Benyitottam. A póló a combja közepéig ért, a haja meg nedves volt. A kezében a kontaktlencse tarolására alkalmas doboz volt. Ekkor néztem a  szemébe. Közép kék színben pompázott. Annyira elmerültem a szemeiben, hogy majdnem elfelejtettem miért is jöttem.
- Ezt az asztalomon hagytad - nyújtottam felé a jegyzettömböt. A szeme elkerekedett, majd sietősen kikapta a kezemből. Láttam, hogy próbál nyugalmat erőltetni az arcára, de a szemei megint megváltozott, most világoskék.
- Köszi - mondta kissé zavartan. A  füle piros árnyalatott vetett és szégyenlősen húzogatta a pólót lentebb. Elmosolyodtam. Olyan volt mint egy bárány, akit egy farkas a sarokba szorított. És ez a farkas én voltam.
- Az előbb amikor bevittem a pólót nem hallottad, hogy kopogok, szóval bátorkodtam bevinni - mondtam direkt azzal a céllal, hogy még jobban elpiruljon, és be is vált. Nem is tudtam, hogy ennyire eltud vörösödni az ember.
- Nagy volt benn a pára, de nem eléggé - mosolyogtam rá féloldalasan, ami tudom, hogy nagyon szívdöglesztő a lányoknál.
- Kiszorakoztad magad? - kérdezte bosszúsan. Láttam, hogy mást szívesebben mondana nekem, de mivel ma estére felajánlottam neki, hogy itt maradhat, és nem kell kinn éjszakáznia, gondolom udvarias akart maradni. Még egy darabig méregettem. Nem tudtam leállni. Élveztem minden egyes percét annak, hogy húzhatóm egy kicsit az agyát. Nyugodt lánynak tűnik, de igazán aranyos, ha ideges lesz vagy zavarba jön. Az arcát elönti a pír, az ajkát kicsit csücsöríti, mint aki akarattal fogja vissza azt ami kijönne rajta. A szeme most még világosabb kék árnyalatot vett fel, majd ismét sötétkéket. Hirtelen nem láttam a szemeit. És tulajdonképpen semmit sem, mert villám hasított az éjszakába, amit mennydörgés követet, majd az, hogy az egész ház sötétbe borult. A hirtelen beállt sötétben nem láttam Lolát. Elindultam arra felé ahol meg az előbb  állt sejtésem szerint. Ügyetlenül nyújtogattam a karom a sötétben, utána tapogatózva.
-Tudod elég vicces látványt nyújtasz - szólt közvetlen mellölem, és én ilyedten ugrottam arréb, mire ő felnevetett.
- Csak gondoltam félsz a sötétben, és a védelmező karjaim közé akartalak zárni - mondtam, de valójában én se tudtam mért akartam átölelni a  sötétben.
- Hát persze. Nekem úgy tűnt te vagy az aki védelemre szorul a sötétben - mondta és hallottam a hangján, hogy meg mindig mosolyog az előbbi miatt.
- Csak a frászt hoztad rám - mosolyogtam most már én is. Tényleg röhejes lehettem. Aztán hirtelen megint világos volt a szobában, de csak mert Lola felkapcsolta a telefonján a vakut. Az arcát különös fénybe vonta  fehér ledek fénye. A szemei sötétkéken csillogtak, egészen közel hozzám. Észre se vettem, hogy eddig ilyen közel állt hozzám. A szívem gyorsabban kezdett verni. Meg is mi a jó fenét jelentsen ez? Mért akarom a karjaimba zárni, és megcsókolni? Alig ismerem. Ha ezt Bence megtudja...
Mégis akkora a kísértés. Megérezhette, hogy mit akarok, mert ijedt arccal lépet hátra, de megbotolt a saját lábában. Utána kaptam, de már túl későn, nem tudtam megtartani az egyensúlyom, és magával rántott. Nagyot koppanva érkeztünk földet. Fájdalmasan felnyögött, pedig próbáltam tompítani a esést. A telefon még mindig a  kezében volt és megvilágított minket.  Annyira megvolt szeppenve. A szemei ártatlanságról, értetlenségről és meglepettségről árulkodtak, amikor az enyémbe néztek.
- Szállj le rólam - nyöszörögte.
- Ne haragudj. Nagyon megütötted magad? - kérdeztem észbe kapva és lekászálodtam róla.
- Nem - válaszolta nem túl meggyőzően  Felsegítettem. Halkan felszisszent. 
- Mi a baj?  - kérdeztem ismét.
- Csak a vállam. Mindig ez van - nyöszörögte majd körzött vele párat.
- Ne aggódj nem amiatt van, hogy elvágódtunk a padlón. Csak az időre érzékeny - nyugtatott meg.  Odament az ágyhoz, majd leült rá. Még körzött párat a bal karjával, majd a másik kezével masszírozni kezdte. Behunyta a szemét , majd fájdalmas grimasz ült ki rá.
- Megmasszírozzam? - kérdeztem látva, hogy egymaga nem igazán boldogul. Nem vártam meg mit válaszol. Leszaladtam a lépcsőn, kitapogattam a nappali szekrényben lévő masszázskrémet. Még szerencse, hogy anyum vett magának ilyet, mert jár hozza masszőr. Vissza siettem a szobába, majd leültem mögé.
- Vedd le a felsőd! -  parancsoltam rá, majd elszégyelltem magam mert rájöttem, hogy ő nem látja mivel tértem vissza es biztos azt hiszi egy perverz állat vagyok.
- Anyumnak van masszázskréme azt hoztam fel. Jár hozzá masszőr, de én is elég jó vagyok benne. De nem akarom összekenni fele a felsőd. Vagyis az én felsőm. Részlet kérdése - meg mindig szótlanul ült, nekem háttal. Leoltotta a telefon vakuját. Megint nem láttam semmit, de lecsavartam a doboz tetejét. Hallottam, hogy suhog az anyag, ahogy leveszi. A kezem érintésére kicsit összerezzent. A bőre tűzforró volt, de a krém hűvös és hűsítő. Körkörös mozdulatokkal kezdtem belemasszírozni a bőrébe. Kicsit olyan volt a bőre érintése, mintha heges lenne, vagy varratos. Vajon ezért akarta, hogy ne lássam? Halk megkönnyebbült sóhaly szakadt fel az ajkai közül.
- Miattam ne fogd vissza magad - duruzsoltam a fülébe.
- Perverz - mondta, de hallottam a hangján hogy mosolyog. - Köszönöm - sóhajtotta megkönnyebbülve. - Tényleg nagyon jó vagy.
- Megmutathatom miben vagyok még jó - incselkedtem veled.
- Én  masszázsoddal is beérem - nevetett ki.
- Egyenlőre - válaszoltam sejtelmesen. Hirtelen visszajött az áram, és előszór színes pontokon kívül nem láttam semmit. Majd kitisztult a látásom. Először csak a kezem láttam, majd az alatta lévő sérült bőrt. Olyan volt, mintha valaki leszaggat volna a lapockáról a bőrt, majd visszarakosgatta volna. Rettentő fajdalommal járhatott. Akaratlanul is végigsimítottam rajta. Mennyire erős lány, ha egy ilyen fájdalom átélése után is teljesen rendben van. Vagyis úgy tűnik. Ősszerezett. Maga elé kapta a pólót, és próbált elhúzódni, de én erősen tartottam a vállainál.
- Mi ez? - kérdeztem halkan. Pedig láttam mi ez. Színtiszta fájdalom lehetett, amit egész életében viselnie kell. Lehet nem ismerem régen, de annyira akartam tudni mi vagy ki okozta ezt vele. Én ugyanezt tenném vele. Feldühített, azonban az, hogy látom őt és itt ül előttem, bizonyítja mennyire erős is ő.
- Emlékeztető a pokoltól - válaszolta keserűen. Elakart húzódni, de nem engedtem. - Kérlek...- lehelte elfúló hangon. Átöleltem hátulról. Megdermedt. Hallatom, hogy szaggatottan levegőt vesz. Megértem, hogy nem akar beszélni róla. Átöleltem, mert éreztem, hogy szüksége van rá. Remegett, és talán sírt is. De nem szóltam egy szót se. A testemmel próbáltam felfogni a remegését. De az is lehet nekem volt szükségem erre az ölelésre.

- Uzziel... - lehelte szinte hangtalanul. Csak ő hív így. - Kérlek ne. Engedd hogy visszavegyem a pólót. Nem kellet volna ezt látnod. Sajnálom - mentegetőzött, miközben a karjaim után nyúlt amik átölelték. Ám tettei szöges ellentétben voltak azzal amit mondott. Nem akarta hogy átöleljem, ujjai mégis az én karom köré zárultak. Megragadta a kezem, és nem tudtam igazán azért, hogy elvegye őket onnan, vagy azért mert megakart kapaszkodni bennem, esetleg mindkettő. Nem tudom meddig ültünk így. Egyszer csak elengedtem és hagytam, hogy felkapja a pólóját. Mikor megfordult szemeit mélyen az enyémbe fúrta. Megint sötétkék árnyalatot vett fel, de valamivel sötétebb volt mint az előbb.
- Köszönöm - mondta. Nem tudtam, hogy a masszírozást  vagy az ölelést köszöni e.
- Az is hogy megmasszíroztál és az is hogy átöleltél, és nem hagytad, hogy széthulljak - válaszolt a fel nem tett kérdéseimre. Nem akartam az mondani hogy " nincs mit" vagy " szívesen bármikor". Nem illetek volna ide. Némán ültem vele szemben a szemeibe merülve. Soha senki nem értett meg ennyire. Tényleg szörnyű emléke lehet ezzel kapcsolatban. Talán tényleg a poklok- poklát járta meg, mikor ezt átélte. Milyen fájdalmat kellet kiállnia, mégis milyen fajdalommal jár egy ilyen sérülés, ami így behegesedve is ilyen szörnyen mutat?  Átöleltem, mert nem tudtam mit mondjak neki. Mert nem tudtam hogyan mondjam el ezt neki. Fájt amit láttam. Nem szánalmat éreztem iránta, hanem dühös voltam. Bárki tette remélem ő rozszabul járt mint ez a lány aki  a karjaimban van. A hajával babráltam. Muszáj volt ölelnem. Már nem is neki volt rá szüksége, hanem nekem, hogy megnyugodjak, hogy megbizonyosodjak róla tényleg itt van és nem a "pokolban" ahonnan ezt szerezte. Elengedtem, majd  kerülve a pillantások szólt hozzám.
- Álmos vagyok. Ha nem bánod most aludnék - mondta a lepedőt babrálva. Ismét villámlót és egy óriásit döndült az ég.
- Rendben. Aludj csak. Késő van - motyogtam. Tényleg lekoptat? Jó mit vártam. Talán vele akartam aludni? Hát ha őszinte akarok lenni igen. Ezek után mindenképp. Megakartam védeni. Nem a vihar miatt. Nem hagynám hogy többször ezt átélje. Mégis mi ez a hirtelen védelmező ösztön?
Világosan a tudtomra adta, hogy lépjek már le mert aludni akar. Esetlenül kibotorkáltam. A fejem a csukot ajtónak döntöttem.
-Mégis mit csináltál hogy ezt érdemelted? - kérdeztem tanácstalanul. Elindultam  szoba felé, majd sokáig bámultam a plafont, mielőtt elaludtam.