Dimenzió vándor

24. fejezet

Krisztián U.

A kolesz felé gyalogolunk. Egy ideje csend állt be kettőnk közé, de nem bánom. Kicsit még fáj a bordám. Tuti befog lilulni. Szegényre nagyon ráijesztettem. De az biztos, hogy megtudja védeni magát. A félelem amit a szemébe láttam. Nem tudom mi az amitől ennyire fél. Nem tőlem fél, az biztos, hanem amiatt a mit eszébe juttattam azzal, hogy hátracsavartam a kezét. Egy barom vagyok. De honnan tudhattam volna?

Tanácstalanul rápillantok, és észreveszem, hogy ő is engem néz. Vajon mire gondol? Hirtelen megáll. Megérkeztünk a kollégium bejárata elé.

- Hát akkor szia! - köszön el, esetlenül felemelve a kezét.

- Szia - köszönök el én is. Megfordulok és épen indulnék amikor a nevemen szólít. Megfordulok és kíváncsian nézek rá, mit szeretne mondani.

- Köszönöm a mai délutánt. És még egyszer bocsi a bordáid miatt - pillant lefelé.

- Ugyan! Már nem is fáj - kamuzom.

*****

Csörög a mobilom. Nem tudom mióta bambultam magam elé. Lolán kattogtam. Vagyis ezen a pár órán a mit együtt töltöttünk. Amikor flörtölt velem nagyon meglepődtem. De kifejezetten élveztem. Esküszöm ha nem fut el akkor megcsókoltam volna. Nekiestem volna az ajkainak és széttúrtam volna a haját. Olyan puhának néz ki. És a szemei. Megint elfelejtette betenni a kontaktlencséit. Amikor flörtölt velem óceánkák szemei voltak.

Már megint csörög az a rohadt telefon. Felkapom az ágyamról és felveszem.

- Már azt hittem sosem veszed fel - "üdvözölt" Bence.

- Neked is szia - köszönök neki.

- Egész délután téged kerestelek. Facen is írtam meg vagy hússzor hívtalak - méltatlankodik. Gyors megnézem míg a liturgiáját mondja, és tényleg van tőle hat nem fogadott hívásom.

- Bocs. Nem volt nálam a telom - mentegetőzöm.

- Csak ennyit tudsz felhozni mentségedül?

- Átmentem a koleszbe körbekérdezni kinek nincs még párja a szalagavatóra...

- Lolának sincs asszem párja.

- Már van - mosolyodom el.

- Őt kérted fel táncolni? - kérdezi kis hitetlenkedéssel a hangjában.

- Aham.

- De ez biztos nem tartott három óráig hacsaak.... - szinte hallom hogy az agyában kattognak a fogaskerekek. - nem vele töltötted a délutánod felét - fejezi be a gondolatmenetét. Ismer mint a rossz pénzt. Hallgatásomat igennek veszi.

- Te ráhajtottál az új lányra? - kérdezi nevetve.

- Nem igazán - húzom el a szám. - Csak sétáltunk, beszélgettünk és majdnem eltörte egy bordám.

- Mit csináltál, hogy szegény lány ilyenre vetemedett? - kérdezte egyre jobban nevetve.

- Csak ráijesztettem egy kicsit.