Dimenzió vándor

46. Fejezet

Lola

Éjszaka felkelek arra, hogy anyu hazajött. Óvatosan kikecmergek Nikolaj bivalyerös öleléséből és kimegyek hozzá a nappaliba.
- Ne haragudj felkeltettelek? - kérdezte bűnbánó arcot vágva amikor észrevett.
- Nem - hazudom. - Csak jó éjszakát akartam kívánni - mondom mosolyogva, bár nehezemre esik ez a hamisra sikeredett maszk fentartásaa az arcomon. Ügyelnem kell, nehogy lehulljon, és meglássa mennyire levagyok sújtva.
- Jó éjt kicsim - mondja a hátamnak, mert én közben már visszaindultam a szobámba megtorpanok. Sarkon fordulok, majd odarohanok hozzá, és olyan lendülettel ölelem meg, hogy majdnem felborítom mindkettőnket.
- Szeretlek anyu - mormogom az orrom alatt halkan. Nem tudom kitudnám e mondani hangosan anélkül, hogy elbőgném magam.
- Én is szeretlek - válaszolja zavartan, mert nem tudja honnan jön ez a hirtelen érzelmi kitörésem. Mostanában nem igazán vagyunk jóban. Kevesebb időt is töltünk együtt.
- Tudom, hogy nem mondom gyakran, és hogy mostanában kicsit goromva voltam veled... - kezdek bele mire eltól magától, és megragadja a vállam.
-Hagyd abba Lola! - parancsol rám. - Ne beszélj ostobaságokat, és mars aludni - kormányoz a szobám felé. Még időben észbe kapok, és félúton magamtól megyek tovább. Nem tudom mit szólna, ha meglátná a hegyomlásnyi fiút az ágyamban aludni, de azt nem hiszem, hogy ellene ragadtatva.
Hajnalodik mire Nikolaj hajlandó felkelni az unszolásomra. Anyu motoszkál még az előszobában, aztán hallom hogy elmegy. Már megmosakodtam, és fogat mostam, de mire visszaérek a szobába Nikolaj még mindig alszik, mint egy gyerek.
- Nikolaj tudom, hogy ébren vagy. Nem húzhatod a végtelenségig a dolgot. Most kimegyek a konyhába reggelit csinálni, de mire visszajövök szedd magad vállalható állapotba - fedem meg, majd elindulok kaja felfedező utra. Csinálok egy isteni rántottát, meg pirítóst, a bacont pedig kulon sutom meg. Nem szeretem ahogy a sós zsirja osszekeveredik a rántottáéval. A hűtőben még találok paradicsomot, és felvagok magunknak párat.
Nikolaj elég slamposan csoszog ki a szobám irányából, a haja összevan borzolva, a ruhája gyűrött, arca viszont nagyon kisimultnak, és kipihentnek tűnik annak ellenére is, hogy rajta még a lepedő nyoma.
- Csak ide találtál álomszuszék - mosolygok rá udvözlés képpen.
- Csak a csodás reggelit ígérő illatott kellet követnem, leginkább ennek van köze ahhoz, hogy kikeltem. Nagyon jót aludtam - mosolyog kissé bágyadttan rám, majd maga elé húzza a tányért, és mint egy éhező, aki nem evett egy jót legalabb tíz napja, úgy esik neki a rántottámnak. Megmosolygom a látványt, ami annyira hétköznapi. Talán ha egy más körülmények között találkozunk, vagy mindketten átlagosak lennénk, lehetne valami más is koztünk. Ahogy itt ül előttem annyira magátol értetődő, hogy egy pillanatra feledteti velem, hova is készülünk ma.
- Kérlek ne bámulj ilyen nyíltan, mert a rantottám mellé téged is felfoglak falni - figyelmeztet két falat között Nikolaj. Pirulva kapom el a tekintetem, majd folytatom a reggelim. Mikor végeztünk, felajanlotta hogy elmsoogat, én addig fogat mosok, és megcsinálom az ágyam.
Odalépek az asztalomhoz, majd gondolkodás nélkül írom a pos-itre: "Szeretlek, kitartást". Anyunak címezve felragasztom a hűtőre. Tudom hogy kétértelmű a második szó. Hiszen azt is jelentheti, hogy kitartást kívánok neki a munkában, de éppen azt is, hogy valahogy vészelje át mig én kitudja hol leszek. Még én sem tudom pontosan hova készülök, csak azt, hogy kikhez.
- Elviszlek a szállodai szobádba, hogy te is azért észhez tudj térni. Gondolok itt egy kiadós zuhanyra például - ajánlom fel Nikolajnak, felé nyujtva a kezem közben szinlelve belefintorgok a levegőbe, mintha kellemetlen szagot éreznék. Tetovázva méregeti, majd mégis összekulcsolja a sajátjával.
- De csak ha velem tartasz - fűzi még hozzá. Ezúttal nem hunyja le a szemét, hanem az enyémbe néz.
- Még sose csináltam nyitott szemmel- vallom be habozva az ugrással, és szandekosan figyelmen kívül hagyom az invitálását.
- Akkor itt az ideje - mondja mosolyogva.