Dimenzió vándor

55. Fejezet

Nikolaj

Már két hét is eltelt azóta, hogy Lolát láttam. Sajnos feltűnő lenne, ha minden nap bemennék hozzá. Nem tud beszélni azóta sem. A doki szerint ideiglenes, és nagyon remélem, hogy nem csak biztatni akarja szegény lányt. Egyre kevésbé vagyok abban biztos, hogy jól cselekedtem. Minden erőmmel azon vagyok, hogy elhitessem magammal, jobb neki itt, de marha nagyot tévedtem. Önző barom vagyok, hiszen a saját életem egy másik ember élete elé helyeztem. Szörnyű néznem hogy így szenved. A szemei üvegesek, és mintha semmit sem fogna fel abból ami körülötte zajlik. Homlokom az íróasztalra  döntöm. Fogalmam sincs mit kellene tennem. Semmi előrehaladás vele kapcsolatban.
A fiatal lányból egy teljesen agyilag zokni embert kreáltak. Mégis mi a francot gondoltam? Szinte magától cselekszik a kezem, amikor belépek a gépemen az Orion rendszerébe, ahol ellenőrizhetem a behozottak személyazonosságát, és képességeit. Loláé mellet még vagy egy tucatnyi másik tinédzser vagy fiatalkorú neve is syerepel. Nem tudom pontosan miért
is éreztem késztetést, hogy ránézek ezekre az adatokra. Aztán támad egy ötletem. Lehet, hogy nem az év terve, de talán ha sikerül megvalósítanom, és még Lolán is segíthetek....

Krisztián U.

Raffael homlokráncolva ül a gépe előtt én pedig feszülten figyelem. Látom hogy minden idegszálával koncentrál, de a sokadik próbálkozásra se jut előrébb. Annyira hirtelen csap az asztala a sokadik sikertelen műveletek után, hogy összerezzenek.
- A picsába! - mormogja az orra alatt.- Nagyon jól levédték a dolgot.  Sajnos nem jutok tovább a jelszónál.  Az összes fájl védett formátum.  Bár ha nagyon igyekeznék talán sikerülne egy kulcskóddal kinyitnom de még akkor is....- itt elakad, mert látja az értetlen fejem. Fogalmam sincs miről beszél. Én csak operatőrködöm vagy szereplek a videókban nagy néha, de fikarcnyit se konyítom a kódfeltörésekhez.
Meccs után, amikor próbáltam megnyitni, sehogysem jutottam tovább a jelszókérésnél. Ekkor eszembe jutott Raffael aki hobbiból törte fel a suli digitális napló rendszerét is, és javította ki az egész kosárcsapat jegyét történelemből hármasra. Tudtam hogy ő lesz az én emberem. Bár a belépő kódot sikerült megfejteni, sokra nem jutottunk utána se. Annyi már világos, hogy valami adatok, talán orvosi akták vannak rajta. Legalábbis a formátumok nevét elnézve. De ez is csak tipp, mert amint meg akarjuk nyitni, ismét kódot kér.
- Még miért nem tudom miért fontos ez neked annyira, és én megis miért segítek ? - teszi fel a kérdést ami már engem is foglalkoztatott egy ideje.
- Hátmert mondjuk haverok vagyunk? És én vagyok a kedvenc kosarasod is? - kérdeztem vissza mosolyogva.  
Egész  délután ezzel bénáztunk. Igyekszem nem  mutatni neki, mennyire fontos lenne ez nekem. Nem tudom kiverni Lola arcát a fejemből, az üveges tekintetét amivel engem nézett.

Miközben ezen agyalok,  rakok pár nyáriasabb cuccot a bőröndömbe. Apu tegnap a vacsora közben  közölte velünk, hogy Korzikára megyünk nyaralni. Őszintén szólva én nem repestem az örömtől, mert a nyárra más terveim voltak, de legalább igyekszik, hogy több időt töltsön velem, meg anyával. Őt igazán megviselte az utóbbi időben, hogy apu ennyit távol van a doktori munkája miatt. Valami nagyon fontos dolgon dolgoznak, ami állítólag sokak életében jó dolgokat  hozhat majd el. Anyu mondjuk ellene van az orvosi emberkísérleteknek, de apu azt mondja mind olyan embereken végzik, akik halálra ítéltek más országban vagy itt végleges életfogytiglant kapott elítélt bűnözők, akik így legalább előrébb jutást hoznak a tudományban. Ebből aztán hatalmas etikai vita lett köztük, szóval azóta sosem téma a meló. 

Részemről mindegy az egész kísérlet, nem igazán akarok belefolyni ebbe. Semmi kedvem összeveszni egyikőjükkel sem emiatt. Így én maradtam a pártatlan. Bár elnézve a titkosított aktékat a karkötő formájú adathordozón, a sors valahogy nm akar kihagyni ebből az orvosos dologból. Megcsóválom a fejem, majd behajítok még egy strandpapucsot, és még pár rövidnadrágot. Összecsukom a bőröndöm, majd betolom az ágy alá. A hétvégén indulunk, és két hetet töltünk majd ott. Ma még vár rám egy edzés, ami eltereli a figyelmem erről a sok kérdőjelről, és aggodalomról, ami a fejemben van.