Dimenzió vándor

50.fejezet

Nikolaj

Nehéz megjátszanom iránta a közömböst, pedig mérhetetlenül boldpg vagyok, hogy láthatom. Olyan mintha fáradt és kicsot bágyadt lenne. A szeme könnyben uszik. A kis seggdugasz Leo lelépett, és itthagyta kettesben velem. Azt hiszi fél tőlem, de én tudom hogy  megkönnyebült, hogy láthat engem. Nem is tudom miért. Én iszonyatosan dühös vagyok magamra, pedig még semmi komolyat nem csináltak vele, csak azt a rohadt infúziót pumpálták bele, ami gátolja abban, hogy a képességét használja.
A csendes szobába terelem fegyverrel a kezemben, amit azért hívok így, mert egy kamera sincs bent. Poloska tuti van, de legalább nem látnak. Tettem róla hogy egy kamera se maradjon, és mivel én hozom a legtöbb "elfajzottat" nem tették eddig szóvá a hiányukat.
Amit becsukodik az ajtó, a mutató ujjam, a számra teszem, jelezve, hogy itt sem vagyunk teljesen magunk, vigyázzon arra mit mond. Nem is baj, mert foggalmam sincs mit kellene mondanom neki. Hogy a tíz körmöm lerágtam, vajon mi t tettek eddig vele? Hogy majd beleőrültem a tudatlanságba? Elhoztam ide, és bedobtam a mélyvízbe, a hülye elveim miatt. Egy olyan látomás miatt, ami megsem történt, aminek elejét vehettünk volna másként is, bár fogalmam sincs hogyan. Rohadt nagyot sóhajtok, mire bólint, mint aki tudja min is gondolkodom jelenleg. Elveszi ernyedt kezemből a fegyvert, majd az asztalra teszi. Én közben követem majd mikor megfordul, odalepék, és a vállára hajtom a fejem. Beszívom az illatát, a kezem a hajába túrom, ő pedig végigsimít a hátamon.  Elmosolyodom. Most tényleg hagyom, hogy ő vigasztaljon engem?nem tudom meddig maradunk ebben a dermettségben, de jólesik.
  Halk léptek hallok, amik egyre közelednek, és bár nem akaródzik, elhúzodom. A fegyverért nyulok, ami az asztalon van, de az övtáskámba süllyesztem. Megragadom Lola karját, majd megfordítom, hogy hattal a mellkasomnak préselődjön. Megcirógatom a felkarját,  jelezve hogy sajnálom, amiért így megragadtam. Kissé megfeszűl, amikor Leo benyit.
- Csak nem próbálkozott máris valami butasággal a mi szabadulóművészünk? - kérdezte, majd meglengette a kékes színű löttyel teli fecskendőt.
- Na de most majd elvesszük a kedvét.
Odalépett Lolához, és a karjába döfte azt a szart. Legszívesebben ellöktem volna őt tőle. Lola ernyedten lógott a karomban, ha nem tartom összeesik.
- Nagyon fasza gyerek vagy. Teljesen leszedáltad - adtam hangot a nemtetszésemnek.
- Mondja ezt az, aki totál bekábítozva hozta ide a csajt - vigyorgott rám. Ez jogos. Sunyin elmosolyodtam, amit nem tudott hova tenni, pedig ez neki szólt. Így tudtam elrejteni előle a vicsorgásom.
- Ebből az arckifejezésből kezdek kicsit hinni a pletykáknak.
-Amik arról szólnak hogy...? - kérdeztem kiváncsian, mert nekem semmi ilyen nem jutott a fülembe.
- Hogy előtte eljátszottál vele, és csak aztán hoztad el ide - válaszolt lelkesen, kiélesedett tekintettel fürkészve az arcom. Nem hagytam, hogy bármi érzelmet leolvasson róla. Megvető pillantást vetettem rá, mire ő elvesztette az érdeklődését és inkább Lolát kedzte fixirozni. Olyan tekintettel nézett rá, ami egy kicsit sem volt kedvemre való. Felakart húzni, kicsikarni belőlem egy valós reakciót, mert tudta. Mindketten tudtuk mi a valóság, de én nem árulom el magam. Elakarom ültetni benne a kétséget, hogy nem jól gondolja a dolgokat.  Pedig nagyon is rátapitott a lényegre. Nem tudom hogyan jött rá. Talán az hogy nem vittem el Lola személyes cuccait, és idekellet jönniük érte? De hiszen nem tudhattam, hogy tényleg eljönnek személyesen, csak reméltem. Mást is küldhettek volna a csomagért. Vagy talán azért agyal ilyen dolgokon, jó felé tapogatozva, mert behoztam a csendes szobába? De hiszen ő nem tudhatja, hogy itt nincsenek kamerák. Ez maximum a főnökségnek tűnhetett fel.  Annyi kérdés todul a fejembe, hogy iszonyat nehéz uralkodnom az arcmimikámon.
Elfordulok, és a gurulós székért nyúlok egyik kezemmel. Óvatosan leeresztem rá Lolát, majd ellépek mellőle, ami bevallom elég komoly erőfeszítésembe került. Ő kissé kotyagosan körbepillant. Nem tudom o mennyit fogott fel ebből az egészből. Talán csak a mondatok felét, de segélykérően felpillant Leonardra. Okos. Nem véletlenül ennyk az IQ-ja. Pár elcsípett  párbeszédfoszlányból összerakta a dolgokat. A szőke nyújtja a kezét, mire ő belekapaszkodik, mintha o lenne a mentőöve a háborgó óceánban. Eléggé imbolygó leptekkel indul meg az ajtó felé, karján ezzel a szőke veszedelemmel. Nagyon kell majd figyelnem a gesztusaimra a közelében. Sürgősen utána kell járnom mit tud, és milyen befolyása van itt, eddig csak  szimplán idegesítőnek találtam. Mondjuk még mindig, de már azért társul mellé a "nem árt vigyázni vele" hangocska. Összevont szemöldökkel nézek az ajtóra ami becsukódik utánuk, és korvonalazódik bennem a kétely, hogy talán hibát követtem el.
Megrázom a fejem. Ott van az a gyújtogató, piromániás fiatal kissrác, aki rákapott arra, hogy olyan házakat gyújtson fel, amik nem csak elhagyatottak, hanem laknak is benne. Ha nem hozom be, ki tidja legközelebbi alkalommal megölt e volna valakit. Azóta tudomásom szerint már nem tudja használni az erejét.  Hazamehetett, és élheti az életet, bár minden evben bissza kell jönnie pár hétre a rutinvizsgálatra. O azóta bizonygatja ha meglát bűntudattal az arcomon, amikor rá nézek, annak idején jót tettem vele, hogy elhoztam. Felhívom. Találkoznom kell vele. Megkkell erősítenie abban, hogy jól cselekszem. Ő azonnal válaszol, még aznap tudunk találkozni.

Kijön elém a magánreptérre, ami a szigetről hozott el. Mosolyogva üdvözöl, megveregeti a vállam, mint egy régi barátnak. Mikor beülök mellé a kocsiba, letekeri a hifiből ezerrel üvöltő énekes hangját.
- Kicsit korai egy ujjab ellenörzésnek, hiszen a múlthéten voltam - keudi egyből a kozepébe vágva. Én csak sóhajtok egyet, majd ránézek. Mondani akarok valami hazugságot, ami leplezi a valóságot, az igazságot amiért ide jöttem.
- Azt a rohadt... - döbbent le végigmérve.
- Neked sürgősen szükséged van egy jo adag piára és nőkre - állapítja meg a diagnózist.
- Egy orvos beszél belőled Phil - veregetem meg a vállát.
- Hát mázlid van, hogy ma rendelek, és mindjárt orvosolni is fogom a helyzetet - taposott bele a gázba. Úgylegyen.

Nemtudom hanyadik martininél tartottunk, vsak azt, hogy elég sokat megittunk már ahhoz, hogy nehéznek érezzem a fejem. Közben szépen lassan Philnek kitálaltam a kétségeim. Már máskor is volt a lelki segélyem. Sose élt vissza azzal az infoval amit kiadtam neki. Meg hát végső soron ugyis nekem hinnének, ha esetleg kitálalna az Orionos főnökségnek.  Boss után én vagyok a második, aki a leghatásosabb begyűjtő ügynökük. Túl jó a preferenciám. Micsoda előny. Szoval nem tudom Phil miért hallgat valójában, de nem is nagyon izgat.
- Szóval van ez a csaj, aki totál bejön, meg randizni is elvitted, erre kiderül, hogy az egyik legveszélyesebb, akivel találkoztál - summázta akadozó nyelvel.
- Nekem nem tűnt veszélyesnek - húzom el a szám. Semmi veszélyes nincs benne, szóval nem értem miért tartanak tole ennyire. Inkabb azt tudom elkepzelni, hogy önös célokra használják fel a képességei miatt. Mondjuk en is megtennem a jövőheti lottószámokat, amikor rohadt magas a nyeremény értéke, de tartok tőle nekik nek ilyen terveik vannak.
- A combjaval a nyakamban nekem sem ez jutna eszembe - lökte meg a vállam, miközben megdobott egy ittas mosollyal. Nem törődtem ezzel a megjegyzésével, bár bevallom élénk, megnem történt kepek kavarogtak előttem, a mondtad hatására.
- Csak tartok tőle, hogy  valami baja esik. Az a kis pszichopata Leonard lesz a c partnere vagy mi a tököm a kezelés alatt.
- Várj, várj...!- intett le egy fél mozdulattal.
- Arra a kis szőke mitugrászra gondolsz? - kérdezte elképedve. A szemén egy pillanatra zavarodottság és félelem suhant át, ami marhára nem tetszett.
- Mit tudsz róla? - szűkült össze gyanakvoan a tekintetem