Nikolaj
Az ablakban állok, kezemben egy pohár brandyvel, amit ráérősen kortyolgatok. Csillagos derült kint az ég, talán még ebben az évben nem is volt ennyire szép. Egy fancsali mosoly terül szét az arcomon. Undorító mennyire romantikus vagyok.
- De a csajoknak ez bejön - vigasztalom magam. Egyből Lola jut eszembe. A mappája nyitva hever az asztalomon. Odacsoszogok, majd elolvasom mit is írtam eddig.
"Kommunikációs készsége jó, és semmilyen pszichés zavart nem véltem felfedezni rajta. Az erejét nem képes teljes mértékben irányítani, oktatásra szorulna, vagy sürgős kezelésre, mielőtt önmagában, vagy másban kárt tenne. Képes tárgyakat és más embereket is elteleportálni.
Bár a kezelésről hallani sem akar, elegendő az elfogásakor kábító vagy mérgezett lövedékeket használni. Az IQ szintje az átlag felett van, bár inkább hallgat a megérzéseire mint a józan eszére. Fennáll rejtett képesség lehetősége is, mint a jövőbe látás, ami fakadhat a tér-idő utazási képességéből is. "
Ezt a jelentést kellene a héten elküldenem, de még módosítani akarok rajta. Biztos vagyok benne, hogy számon kérnek majd mért nem fogtam el amikor lehetőségem lett volna rá. Már meg is van a legnagyszerűbb kifogás. Nyilvános helyen történt a dolog, és nem okozhattam felfordulást. Ezt Boss is alátámaszthatja, mert látott minket a bárnál. Ha megkérdezik, mert nem követtem, amikor elakart menni egy eldugott helyre hogy teleportáljon, majd azt mondom elbaltáztam, mert mosdóba kéredzkedett el, és onnan teleportált el. A WC-re meg csak nem követünk egy hölgyet.
Elmosolyodom. Hihetetlen milyen okos vagyok.
A telefonom rezegni kezd az asztalon a jelentésem mellet. Boss hívószáma villog rajta. Egycsapásra eltűnik az arcomról a mosoly.
- Remélem elég nyomos indokod volt felhívni. Éppen aludni készültem- veszem fel barátságos mondattal indítva a beszélgetést.
-Oh sajnálom, hogy kiűztem a szemedből az álmot - mondta negédesen a telefonba.
-Remélem elég nyomos indok, ha azt mondom, hogy a te megfigyelteddel futottam össze itt Görögországban - mondja indulatosan. Egy pillanatra megáll bennem az ütő.
- Azért hívtál fel, hogy az orrom alá dörgölhesd, hogy te fogtad el? - kérdezem idegesen. Boss módszerei nem túl barátságosak. Legutóbb betörte az orrát és eltörte négy bordáját annak az embernek, akit ő fogott el. Ha Lola is hasonló állapotban van, akkor én is betöröm Boss ocsmány fajén a malac orrát.
- Nem. Pont ellenkezőleg. Az az istenverte szörnyszülött tarkón vágott, és meglépett. Írd a jelentésedbe, hogy elég agyafúrt, és nagyon gyors. Mielőbb be kellene fogni mielőtt nagyobb fejtörést okoz nekünk.
- Neked már okozott is - mondom mosolyogva.- Milyen megalázó lehet, hogy egy fiatal lány így helyben hagyott- mondom, és hallom, hogy gyorsabban veszi a levegőt a vonal másik végén. Élvezem hogy idegesíthetem.
- Na idefigyelj te kis taknyos - mondta fenyegetően.- Évek óta próbáljuk elkapni ezt a kis luvnyát és valahogyan mindig meglóg előlünk. A főnökség így is rágja a fülünk. Nem kis pénz az összes portált szemmel tartani miatta, úgyhogy kapd össze magad és fogd el. Veled egyszer már szóba állt.
ESTÁS LEYENDO
Dimenzió vándor
FantasíaLola, az iskola új diákja, aki átlagon feletti IQ-val rendelkezik, és ha ez nem lenne elég, még furcsa dolgok is történnek körülötte. Lottanger Krisztián Uzziel, a másik főszereplő aki bármemnyire is a közelébe akar lenni a lánynak, végűl rájön, ho...