Dimenzió vándor

31. Fejezet

Lola

Már egy hete, hogy Uzziel tud a képességeimről. Igyekszem ígéretemhez híven szép helyekre elvinni, de rejtett kapukat használok, mert tudom, az Orion emberei a nagyobb átjárókat szemmel tartják. De mindenre ők sem figyelhetnek.
- Szóval Görögország - nyal bele elégedetten a fagyijába, a Jón - tenger pártján. Én a lábaimat a homokba fúrom, jól esik a talpamnak a meleg. Igyekszem nyugodt maradni, nem mutatni mennyire frusztrált vagyok. Kicsit aggódom Nikolaj miatt. Tudom ha találkoznék vele csak még nagyobb bajban keverném. Ha az Orion tudomást szerez arról, hogy lett volna alkalma bevinni, nem is egyszer... Nem akarok belegondolni.
Elgondolkozva oldalra fordítom a fejem. Próbálok valami megoldást találni erre az egész helyzetre. Uzziel igyekszik jól kezelni a dolgokat, a képességeim, de a teleportálásoknál néha még így is elzöldül az arca. Az eget kémlelem. Nemsokára vihar lesz. Az égen már gyülekeznek a szinte fekete felhők, amik vihart ígérnek.
A szemem sarkából egy öltönyös alakot látok felénk közeledni. Megragadom Uziell kezét, aki időközben megette a fagyiját, és már csak a tölcsért ropogtatta. Próbálok nem feltűnően az Orion ügynök felé biccenteni. Bólintással jelzi, hogy ő is észrevette. Nem akarjuk magunk lebuktatni, hogy észrevettük, ezért ráérős léptekkel indulunk el a part mentén. Szívem szerint rohannék, de akkor lebuktatnám magunk. A sziklás partszakasz felé húzom Uzzielt a kezénél fogva. Ott könnyedén lerázhatnánk és ott el is tűnhetnénk anélkül, hogy a többi strandoló ember látná ahogy kámforrá válok.
Magabiztosan kaptatunk fel a sziklák peremén, amihez egy egy hullám dühösen hozzácsapódik. Megkongatják a harangokat, mindenkinek ki kell jönnie a vízből. Ronda viharfelhők úsznak be az égen felénk. A szél is erősebben kap a hajamba. Megcsúszom az egyik vizes sziklán, de Uzziel gyorsan elkap. Keze a derekam alatt, az arca pedig egy ujjnyira van az enyémtől. A szívem szaporábban kezd verni, és sürgősen messzebb kell kerülnöm tőle, ha tiszta fejjel akarok gondolkodni. Nem kaphatnak el miket miattam.
- Köszönöm - kapaszkodom bele a karjába, majd elhúzódok tőle. A válla felett átnézve egy fegyver csövével nézek farkasszemet, ami Uzzielre irányul. Ha csak egy picivel gyorsabb lettem volna. Ha nem lennék ennyire béna...
- A fenébe - szorítom össze a fogaim.
- Csak semmi trükközés - biztosítja ki a fegyverét a kopasz férfi.
- El sem hiszem, hogy ekkora mázlim van. Csak sétálni jövök ki, erre itt van egy dimenzió vándor - nevet betegen, de nem hozzánk beszél, hanem mintha magában nyugtázná milyen jó most neki.
- Fel a kezekkel - ad parancsot, felém irányítva a pisztolyt. Nem mozdulok. Húzom az időt, hogy gondolkodhassak. Csak elkellene innen tűnnöm, Uziellel együtt, minél gyorsabban. Az Orionos ügynök mintha ezt megérezné, fegyverét most nem rám, hanem Uzzielre irányítja.
- Süket is vagy? Azt mondtam kezeket fel - utasait bosszúsan.
- Jó nyugi - emeli fel a kezét Uzziel, és én is ezt teszem.
- Ezt vedd fel - dob felém egy bilincset.
Rohadt gyorsan ki kell találnom valamit. Basszus. Leguggolok a bilincsért, de a lehető leglassabban vettem fel. Ha most ezt felcsatolom, akkor esélyem sem lesz Uzziel keze után kapni, és ezt ő is jól tudja. Nem tudom mit kellene tennem. Annyira bosszantó, hogy nem jut eszembe semmi.
- Nem érünk rá egész nap - lép közelebb egy lépést. Oh ez az. Csak lépjen egyre közelebb. Így talán le tudnám fegyverezni. Uzziel mintha megérezné hogy valamire készülök, és a szemem sarkából látom, hogy egész teste megfeszül, ugrásra készen.    
Megfogom a bilincset, meg meleg ott, ahol az előbb ő érintette meg. Csak gyorsnak kell lennem. Nagyon gyorsnak. 
- A kurva életbe - meghúzta a ravaszt, én pedig eltűnök onnan, ahol guggoltam. Már mögötte állok, a tarkójára pedig egy jól kimért ütést kap tőlem. Szinte abban a pillanatban összecsuklik. Uzziel rohan oda hozzám. Abban a pillanatban térdre is rogyok, az oldalamba hasító fájdalom miatt. 
- Jól vagy? - Fogj meg a karom, majd felségit.
- Nem akartalak veszélybe sodorni. Sajnálom - mentegetőzöm. Nagyon szúr az oldalam, alig kapok levegőt. Ki tudja mi történt volna ha nem cselekszem idejében. Elis találhatta volna a golyó.
Uzzielt a szobájába teleportálom, majd szó nélkül ott hagyom.
Nikolaj. Sürgősen találkoznom kell vele. Elkell mondanom neki, hogy a kopasz csávó felismerhetett engem. Én a bőr cipőjéről ismertem fel. A látomásomban láttam már öt. Ő pedig engem Nikolajjal akkor amikor egy barban iszogattunk a parton. Nagy bajba keveredhet, ha nem teszek semmit. Talán már a férfi szólt is az Orion embereinek. Nem keverhetem ekkora slamasztikába Nikolajt, anélkül, hogy szolnék neki. 
Korzika tengerpartján caplatok. Sötét van. Már alig látni valamit. A csillagok visszatükröződnek a tengerről. Szédülök. Egy alak jön felém a sötétben. Egy pillanatra megtorpanok de aztán látom a kigombolt inget, és a fekete hajat, amin megcsillan a csillagok fénye. Nikolaj. Rohanok felé, bár lábam néha megbicsaklik a homokban.
- Nincs semmi bajod? Egy órája jelentették, hogy egy dimenzió vándort látták. Tudtam, hogy csak te keveredhetsz ekkora szarba - bombáz már akkor információkkal, mikor jóformán meg oda sem értem.
- Jól vagy? - ragadja meg mindkét karom.
- Igen csak kicsit szédülök - rebegem. Nem érzem a nyelvem. Mi a franc történik velem? A lábam megint megbicsaklik, ami hatására most össze is esek.
- Mi a franc? Lola mond hogy nem lőttek meg - guggol le mellém Nikolaj, majd jobban szemügyre vesz.
- Hát elsült a pisztoly, de elteleportáltam előle- habozok egy pillanatig - Azt hiszem - fejezem be bizonytalanul.
- A kurva életbe Lola te vérzel - érinti meg az oldalam, mire felordítok.
- Akkor mégsem kerültem ki a golyót - nevetek, de megbánom egyből, mert élesen elkezd szúrni, ott ahol eltalált.
- Gyere segítek - nyúl a honom alá, majd felkarol. Az egyik karom a vállán átvetve sántikálok vele arra, amerről jött.
- Elárulnád mégis mi a francot képzeltél, amikor leütöttél egy Orion ügynököt?  Simán elhúzhattál volna onnan, de te leállsz verekedni.
- Egy: nem verekedtem vele. Kettő : nem mehettem el csak úgy, hiszen Uzziel is ott volt.
- Várjunk. Azt akarod mondani, hogy Bunkó Uzziel is veled volt? - torpan meg egy pillanatra, majd tovább megyünk. Nem érzem a lábam.
- Óvatosan kislány - tart meg erős karjaival Nikolaj.
- Pihenjünk egy kicsit - mondom az oldalamra szorítva a kezem. Meleg ragacsos dolog folyt végig a kezemen.
- Ez a nem alkuképes - nyúl megint a honom alá, másik kezével meg a térdhajlatom alá, és fel kap menyasszony fogásba.
- Tudok magamtól is sétálni.
- Mire odaérnénk a tempódban, addigra rég hatna a méreg - lépdel határozottan a vizes homokban.
- Méreg? - kérdezem nyugodtan. Szokatlanul nyugodtan.
- Ha eltalált volna, és reméljük nem, akkor sem lett volna semmi bajod. Kábító lövedékek vannak a tárban, de van benne négy éles golyó is.
- Mert lenne baj ha eltalálna? - kérdezem fejem az arca felé fordítva. Kezem a karján pihen. Pattanásig feszülnek az izmai, ahogy visz. Az ing, ami rajta van, mintha csak sebtében kapta volna fel, besincs gombolva, csak lebeg utána. A forró arcom az ő meleg mellkasának van döntve. Hallom a szívverését. Erősen, egyenletesen lüktet a mellkasában.
Hirtelen világos lesz. Fényár önti el a szobát. Észre sem vettem, mikor jöttünk be a szobájába, vagy hogy honnan, hogyan. Óvatosan letesz a földre. Hideg csempét érzek a bőrömön.
- Azért, mert rohadtul kitud ütni a méreg. Akár napokra is, ha nincs ellenszered - válaszol előbbi kérdésemre.
- De neked van - mondom mosolyogva, de aztán ez a mosoly eltűnik az arcomról, mert lemondóan ingatja a fejét.
- Csak tippem van hogy mit használhat Boss. Láttam már más célpontokat kiütve  az ő keze, vagyis fegyvere által.