Dimenzió vándor

8. fejezet

Krisztián U.

Az új lány tényleg hagyta hogy nyerjek. De valami olyan fura benne. Tényleg valószínűtlenül gyorsan mozdult a labdáért így nem értem miért hagyta kidobni magát. Simán kikerülhette volna. Utálom ha valaki így játszik. Oké csak egy játék de akkor is. Na tessék csak gondolnom kell rám ép kilepett a folyosóra a női öltözőből. Barna haját most kiengedte, és a válla körül tekergőzött.
- Hagytál nyerni - suttogtam. Bár észrevett és vitatkozott velem én tudtam, hogy hazudik. Az udvarra érve vettem először észre, hogy a szeme fura. Mármint nincs hosszú pupillája vagy kígyószeme. Az előbb a tornaterembe még világoskék volt, utána sötétkék, most pedig itt ül mellettem a kékeszöld szemeivel. Őszintén szólva a kék szem a gyengém. De ez a színváltós szem minden eddigit űberel. Próbálom nem túl feltűnően keresni minden egyes alkalmat amikor a szemeibe nézhetek. Be kell ismernem magamnak teljesen magával ragadott.
Elnézek a válla felett és látom hogy Bence engem bámul sokat sejtető mosollyal. Lolára néz, majd ismét rám és felvonja a szemöldökét, majd mégszélesebb lesz az idétlen vigyora az arcán. Megrázom a fejem és visszatekintek a füzetre amibe eddig csak nonfiguratív firkálmány díszeleg. Eszembe jut az öt percel előtti esemény.
Amikor a tanár arra kért minket szorítsunk neki helyet senki se mozdult. Bencét akartam bokán rúgni, hogy mozduljon de magától is megindult Betti padja felé. Málna illat csapott meg ahogy leült mellém Lola. Bájosan rámmosolygott majd az óra hátralevő részében csak a tanárt bámulta és jegyzetelt. Nem egy órán dumálós típus az biztos. De így legalább feltűnés nélkül bámulhattam. Szeplői voltak. Az orránál alig észrevehetők de akkor is ott vannak. Szórakozottan elkezdtem őket számolni majd százhúsznál megunva tovább siklottam az arcán. A szeme meg mindig zöldes kék volt, de hirtelen mintha sötét kékebb árnyalat úszott volna az íriszébe. Na ne. Komolyan a szemem láttára változott meg a színe? Ez nagyon durva, de nagyon tetszik. Van benne valami ami vonz. Talán az, hogy új lány a suliban és még sosem húztam az agyát? Nem is tudom. Lehet csak az újdonság hatalma vagy nem tudom. De a szemeit még egy darabig biztos nem unom meg.
A tanár arra kért segítsek Lolának felkészülni a dogára. De én nem tudtam a szemébe nézni csak az örvénylő szeplőkre fókuszáltam. Féltem, hogy észreveszi a zavarom. Mióta hoznak engem zavarba a csajok?

Nagyon megörültem amikor Bence közölte, hogy elmarad az utolsó két óránk. Annak már kevésbé, hogy beszólt és gyakorlatilag lebuktatva mennyire rabul ejtett a mellettem ülő lány. Teljesen dilis vagyok. Tuti a hormonok. Mindegy a jövő héten amúgy is buli lesz és muszáj lesz becsajoznom. Tuti a hormonok cseszekednek velem. Mivel szabad foglalkozás volt elővettem a vázlatfüzetem és írogattam. Igazából ilyen mindenes füzet. Van benne kedvenc idézet, dalszöveg, rajzok. Most az egyik dalszöveget tökéletesítettem amikor kicsöngettek. Annyira megszállt az ihlet hogy alig vettem tudomást bármiről is körülöttem. Csak Lola málnaillatát éreztem ami bekúszott az orromba. Éreztem hogy néz és én már egy ideje csak tettetem hogy írok. Fél szemmel azt bámultam mit néz rajtam annyira. A számon megakadt a tekintete majd a hajamon, igazából mindent szemrevételezett rajtam. Vajon helyesnek talál? Mondjuk biztos. Nem vagyok egoista de a lányok többsége kedvel. Magas, szikár izmos testalkat, fehér haj és a fekete szemek. Néha igazán előny, ez az ónixszínű szempár. A lányok szexinek találják.
- Indulhatunk? - Kérdeztem összepakolva, majd a vállamra vettem a táskát.
- Indulhatunk - válaszolta kilépve a napsütötte délutánba, mely fényárban úsztatta haját, és új árnyalatot adott szemének. Most megint sötét kék volt. Talán királykék? Nem nem is. Már majdnem kékesfekete a szemszíne. Na várjunk. Ez már beteges. Le kellene állnom.
Rám mosolygott majd várt, hogy az utat mutatva elinduljak. Kedvesen visszamosolyogtam miközben fekete szemeim az ő valószínűtlenül kék szemébe fúrtam. Őrület.
- Készülj fel. Sok az anyag amiből írunk. Nem vészes de... igénybe vesz kábe két-három órát? Nem bánod hogy elrabolom a délutánod? - kérdeztem megtörve a csendet.
- Ugyan. Dehogy. A koleszben amúgy is unatkoznék csak, miután befejezném a kipakolást. Így legalább hasznosan töltöm az időt - válaszolta. Elhúztam a szám.  Vajon mást is csinál tanuláson kívül? Nem nagyon maradhat másra ideje szerintem ha tizenhét évesen már negyedikes, egy átlagnál erősebb középsuliban.
- Banyek ez nagyon stréberesen hangzott- kapta a szája elé a kezét.
-Hát eléggé - valltam be. - De nem gáz. Mi más is lehetne egy tizenhét éves lány aki egy évben két év anyagából vizsgázót. Zsinórban kétszer. - nevettem rá.
- Tizenhat. Legalábbis még egy honapig Te hallottad amit az öltözőben mondtam? - kérdezte fejét csóválva.
- Jó az akusztika - válaszoltam. Közben megérkeztem a házunkhoz. Hát igen. Annak aki először jár itt elakad a lélegzete. Hatalmas kétszintes családi ház. Óriási medence, udvar ami gondosan van nyírva. Én imádom. Hivalkodónak is lehetne mondani, de van benne valami ami otthonossá, barátságossá teszi. Lola szava is elakadt. Elismerően füttyentett.
- Ejha - csodalkozott rá a házra.
- Lese tagadhatnád hogy vidéki vagy. Ha befejezted a bámészkodást akár be is mehetnénk - mondtam. Lehet a kelleténél kicsit bunkóba sikeredett. Ügyes Krisztián így tovább.
- Szia anyu!- ordítottam be az előszobából lerúgva a cipőm.
- Alacsonyabb frekvencián is meghallom- jöt a válasz a konyhából.
-Mit sütsz a pici fiadnak? - indultam meg az illat után sarkamban Lolával. Odaszaladtam hozzá és direkt lentebb hajoltam hogy nagyobb legyen nálam amikor megölel.
- A pici fiam már egy ideje nagyfiú kellene hogy legyen - borzolta össze a hajam.
- Én mindig a te pici fiad maradok - válaszoltam neki.
- Már értem mert imádnak annyira a lányok Uzziel kincsem - mondta majd eltolt magától, hogy kivegye a tepsit a sütőből.
- Uh. Anyu imádom amikor sütsz. Ettől a látványtól egyből beindul a nyáltermelésem. Ugye nem kínzol azzal hogy egy órát kell várni míg kihűl? - néztem rá esdeklően.
- Mielőtt neki esnél bemutatnád a hölgyet? - intett fejével Lola felé. Teljesen megfeledkeztem róla
- Anyu ő itt Lola. Lola ő itt anyu. De szerintem te hívd Annának. - mutattam be őket egymásnak.
- Csókolom.
- Jaj kérlek ne. Nem vagyok olyan öreg. Tegez csak nyugodtan. - mosolygott rá anyu barátságosan, majd rám nézett és kacsintott úgy hogy csak én lássam. Na már ő is kezdi! Ha ezek ketten összekerülnek Bencével tuti rámszállnak majd Lola miatt. Hajvé! Közben anyu kiszedegette az apró sajtospogácsákat egy tányérra és félrerakta hűlni. Becsületemre legyen mondva öt percig bírtam, mert utána megkönnyeztem a tányért majd elcsentem párat. Addig anyu és Lola elbeszélgettek arról hogy, hogy került ide, mit szeret csinálni és kiderült nem csak tanulni szeret de sportolni is. Mondjuk ez nem meglepő. Különben miért választott volna sporttagozatos sulit? És a tesiórán is majdnem elvert. Sőt lehet vesztettem volna ellene ha nem hagy nyerni. Elmondta azt is hogy én segítek neki a doga felkészülésében és anyum csak úgy dagadt a büszkeségtől, hogy egy ilyen okos lánynak mint Lolának az én segítségemre van szüksége, és ezt meg is jegyezte
- Köszi anyu. Mindig is tudtam hogy butának tartasz -játszottam a sértettet
- Te is tudod, hogy nem így értettem - nézett rám megrovón. - Mars fel a szobádba és legyél úriember. Később viszek fel muníciót - azzal felzavart minket. Felmentünk a lépcsőn, ami az emeletre vezetett. Bevallom jobban örültem volna ha előttem megy.
- Üdv a birodalmamban -nyitottam előtte ajtót.
- Ejha - lehelte hitetlenkedve ma már másodszorra.
- IQ-nindzsához képest nem valami gazdag a szótárad - húztam el a szám majd rámosolyogtam. Rácsodálkozott a szobám minden apró kis részletére, az óriási plakátoktól kezdve a prémes hófehér szőnyegemen keresztűl az òriási ablakokat díszítő kék függönyökig.
- Ha tudnád milyen kényelmes. Kipróbáljuk? - kacsintottam rá, mikor az órási franciaágyamra tévedt a pillantása.
- Perverz - nézett rám lekicsinylően azokkal a gyönyörű szemeivel amik most ibolyakék árnyalatot vetettek. Tetszett, hogy nem kezdett el egyből flörtölni, mint más lány az ő esetében.
-Hát akkor ma tényleg csak tanulunk- sóhajtottam fel majd csalódottságot színlelve lehuppantam az íróasztal előtti székemre. Halványkék bársonyt piszkálva a vendégemre kaptam a tekintetem. Istenem most teljesen olyan színe van mint a szék kárpitjának, vagy mint barmi másnak a szobában. Igen majdnem minden kék volt. Szeretem a kéket. A kék és arany összes árnyalata megtalálható a szobámban. Kissé szerencsétlenül toporgott az ajtóban egyik lábáról a másikra állva.
- Meddig akarsz ott ácsorogni. Gyere beljebb. Ne aggódj nem harapok, csak akkor ha szeretnéd - mértem végig kajánul.
- Szoknyapecér - forgatta meg a szemet majd bejött és leült az egyik babzsákra.
- A nagymamám szokott így hívni - élcelődtem vele.
- Bizonyára bölcs asszony - vigyorgott rám és előre hajolt, hogy előhalássza a táskájából a könyvét, de bár ne tette volna. Tökéletes belátásom nyílt a pólója alá. Nem hinném hogy direkt csinálta. Azt hiszem imádom a csipkét, legalábbis rajta. Megköszörültem a torkom és én is a füzetem után nyúltam, nehogy rajtakapjon, hogy bámulom.
- Hosszú délutánunk lesz. - sóhajtottam fel őszintén.
- Hát meg mindig leléphetek ha szeretnéd. Tudom, hogy egyáltalán nem ez volt a terved délutánra, és én nem szeretnék zavarni semmiben.
- Dehogy zavarsz - válaszoltam, igyekezve eloszlatni a kétségeit. - De most hogy itt vagy más elfoglaltságok is eszembe jutnak így délutánra. És mind veled kapcsolatos - mosolyogtam ra a lehető legcsábosabban.
- Kujon - illetett egy újabb szóval.
- Szerintem jól kijönnél a nagyimmal - utaltam arra, mennyire régies a szóhasználata.
- Tanulunk is fogunk ma macsókám?- kérdezte szemeit az enyémbe fúrva. Jég kék. Annyira gyönyörű árnyalat.
- Igenis!- szalutáltam majd kinyitottam ott ahonnan a dolgozat témaköre kezdődőt.
Könnyű volt vele haladni mert gyorsan megjegyezte amit mondtam. Közben lefotózta a füzetem, hogy későbben bemásolhassa.
Miközben visszamondta az anyagot, én megbabonázva bámultam a szemeit ami a két óra alatt, amit velem töltött, a kék húsz árnyalatát felvette már.
Anyu egyszer bejött már és hangtalanul az asztalra tette az apró sajtos csodákat majd kisurrant, de mielőtt becsukta volna az ajtót meg visszafordult és elmosolyodott. Én is elmosolyodtam miközben újra a csodalatos szemekbe néztem. Most élénk tengerkék színe volt.
- Elárulnád mégis mi olyan érdekes rajtam? - kérdezte mikor rajta kapott hogy bámulom. A francba. Pedig azt hittem feltűnésmentesen csinálom.
- Nem nézhetek rád?- kérdeztem vissza.
- Jó mindegy- forgatta meg a szemeit.
- Ne forgasd a szemeid. Még a végén fennakadnak. Igazán kár lenne értük - mondtam őszintén.
- Mert? - kérdezte kíváncsian közben szemöldökét összevonva és tollát rágva. Maga elé meredt és gondolkodott valamin, majd lefirkantott valamit a füzetébe.
- Mert annyira különlegesek. Ma csak tizenkét féle kék árnyalatot vett fel a szemed- mondtam és a "csak" szónál idézőjelet rajzoltam az ujjaimmal a levegőbe. Ijedten nézett rám és most megint jég kékre váltott a szeme.
- Most például jég kék, de az előbb meg tengerkék volt - adtam hangot a gondolataimnak.
- Nem tudom miről beszélsz. Szerintem csak szimplán kék szemem van és kész- kapta el a pillantásat majd a füzetére szegezte.
- Ha te mondod- valszóltam, mert nem akartam eröltetni, de nem hittem neki. Ha valaki hát én meg tudom különbözteni a kéket a kéktől. Ha már egyszer a kedvenc színem. Az összes árnyalatot szeretem. Pláne így hogy a szemében látom viszont az összeset.
Bekapott egyett anyu sajtos pogácsájából. Egy apró morzsa ült a szaja szélén. Odanyúltam és lesöpörtem. Megmerevedett az érintésemtől. Láttam hogy a füle elpirosodik, majd az arca is lángba borult.
- Csak egy morzsa - duruzsoltam direkt mélyebb hangon, majd elvettem a kezem, de úgy, hogy végigsimitcsak közben az állán. Olyan hirtelen pattant fel hogy a babzsáknak jóformán zizzenni sem volt ideje.
- Mennem kellene - motyogta alig kivehetően.
- Úgy tudom a koleszban csak tízkor van takarodó és meg csak fél öt.
- De az első napomon nem csak tanulni akarok. Kicsit felszeretném fedezni a környéket - válsazolta mostmár kevesbé elpirulva mint az előbb.
- Ahogy szeretnéd - mondtam. Nem akartam erőltetni, hogy maradjon még. Én biztosan nem bírnám ki, ezer százalék ha maradna szurkálódnék vele.
- Gyere kikisérlek - tártam ki előtte az ajtót. Lesiettünka lépcsön.
- Máris mész? - csípet el minket anyu a nappaliból kifelé jövet, ahonnan a tévé hangjai szürődtek ki.
- Igen. Meg ki kell pakolnom a koliban. Szép estét. - mosolygott rá bájosan.
- Neked is Lola - köszömt el töle anyu, majd visszasétált a nappaliba mi pedig az ajtóhoz mentünk.
- Tovabbi szép napot Csiallgszemű -modntam, miközben szándékosan a szemeibe néztem.
- Neked is Démon - vágott visza. Felszisszentem.
- Szép védés - nevettem rám. - Jó felfedezőutat Dóra - húztam tovább.
- Modortalan alak - morogta az orra alatt.
- Héj. Habár nem vagyok ebben szakértő de szerintem a nagyim is valami hasonlóval illette a papát amikor beszólt a nagyim frizurájára.Várjunk csak. Ez azt jelenti, hogy most én is beszóltam neked? - tettem gondolkodóan az államra a kezem, közben az eget fürkészve.
Mikor ismét ránéztem haragosan villogtak a szemei. Annyira aranyos volt nem birtam ki és felnevettem. Pedig nem akartam kinevetni. Felmutatta nekem a kisujját amit nem tudtam értelmezni, majd hátat fodítva nekem elsétált.
A telefonom megrezzent a zsebemben.
"Konyhatündér" villogott a kijelzőn.
- Na mesélj haver- vagott a közepébe ahogy felvettem.
- Komolyan modom tényleg sokat lógsz a csajokkal. Ugyan olyan pletyka éhes vagy mint ők - röhögtem ki, majd még utoljára Lola után pillatva beléptem a házba.