36.fejezet

23 2 0
                                    

Krisztián U.

A lámpák kábelével babarálok, mimelve, hogy úgy próbálom helyezni, ne lógjon bele a felvételbe, pedig valójában nagyon máson jár az eszem.
  Nagyon kedvelem Lolát. Túlságosan is. Elakarom hívni randira, de tudom nemet mondana. Nagyon tart ezektől az Orionos fazonoktól akik keresik, és nem hiszem, hogy lenne ideje bármiféle kapcsolatba bonyolódni velem. Pedig én nagyon örülnék neki. Petra óta még egyik embert se engedtem ilyen közel magamhoz. Nekem elég nagy lépés lenne, megnyílni felé, de az még túlságosan törékeny és tűnékeny ahhoz, hogy ő csak úgy berontson oda a teleportálos képességével, az átlag feletti IQ-jával. Nem lehetek önző. Ráadásul két évvel fiatalabb is tőlem. Mondjuk a lányok mindig azzal dicsekednek, hogy előbb érnek mint a fiúk. Felsóhajtok.
Mindig hozok ellenérveket miért "ne" kezdjek bele ebbe az egészbe, amiket fél másodperccel később a bizakodó és belelkesedett énem megdönt.
- Krisz öreg barátom áruld el mi a baj. Olyanokat sohajtasz, mint egy nagyipari fulytató - karolja át a vállam Rafael.
- Semmi olyan amit egyedül ne tudnék megoldani - mosolygok rá. Nem akarom megbnátani, de még Bencének sem mondok erről az egész Lolás összezavarodott dologról semmit. Ha mesélnek neki, mindenféleképpen említeném kellene Lola képességét és az Orion is. Amit ugye ezer százalék, hogy nem hinne el. Így bele sem kezdek.
- Nem nehéz kitalálni - siet a segítségére Bence, aki a kamerát állítgattja.
-Egy nevet mondok: Lola - kacsint Bence rám. Megrandul az arcomon egy izom, ami valószínűleg mindent elárul Rafaelnek, aki elvigyorodik.
  - Lassan kezdenünk kellene - legyintek lemondóan. Nem fognak békénhagyni tudom, de egy próbát megér.
- Nem szabadulsz ilyen könnyen -  szűkül össze a szeme Bencének, de azért elsétál a konyha felé, hogy megtöltse a poharát valami uditővek amit a műsor alatt biztosan elfog iszogatni.
- Én örülök, hogy végre van egy csajszi aki kicsit megbolondit. Néha túl komoly vagy - szorongat meg biztatóan Rafael.
- Örülök, hogy előttetek semmi titkom sincs - ironizálok féloldalas mosollyal. Ezt csak én tudom kettőjük közül, hogy nem így van.

Dimenzió vándorМесто, где живут истории. Откройте их для себя