Dimenzió vándor

58.Fejezet

Lola

Duruzsoló hangot hallok a sötétben. Visszaellene mennem, de mégis minek? Lehunyom a szemem, de habozok. Nem teszek semmit. Különös. Valami mintha hívogatna. Körbepillantok, de megint nem látok senkit.

- Gyere elő. Tudom, hogy itt vagy - kiabálok bele a csillagokkal teli különös univerzumba. Lassan kirajzolódik mellettem, nem messze, egy emberi alak, de az arcát nem látom.

- Ne gyere közelebb - emeli fel a kezét. Megtorpanok. Észre sem vettem, hogy megindultam felé.

- Ki vagy te? - kérdeztem, csodálkozva az idegent.

- Olyan vagyok mint te. Az is lehet, hogy te vagyok - mondja a lágy női hang. Összevonom a szemöldököm.

- Ne beszélj rébuszokban. Áruld el ki vagy - parancsolok rá. Oda a varázslatos érzés, hogy itt kell maradnom. Miről beszél ez az idegen nő.

- Magam sem tudom. Itt vagyok már egy ideje - válaszol most gyermeki hangon. Mármint olyan mintha egy nyolcévessel beszélgetnék, és a körvonala is kisebb, mint az előbb.

- A nevedre csak emlékszel - erőlködöm tovább. Nem válaszol. Hunyorgok. Olyan mintha most egy hajlott derekú öregasszony lenne velem szemben. De hiszen az előbb mellettem volt.

- Vissza kell mennem - lépek egyet háta, mire ő olyan hirtelen terem ott tőlem pár lépésre, mintha odateleportált volna. Ekkor kezdem összerakni, hogy valószínűleg olyan mint én.

-Később visszajövök hozzád - mondom neki, mire megragadja ráncos, májfoltos kezével az enyém.

- Ne menj vissza. Semmi nem vár rád ott csak szenvedés - mondja rekedtes hangon. Nem tudom pontosan kivenni az arcát, de nem azért, mert csak a csillagok fénye világít. Változik, folyamatosan. Hol ráncos, és gyűrött, mint egy országút, hol gyermeki gömbölyded, hol pedig furcsán ismerős vonásokkal teli. Egyszer csak abbahagyja a folytonos változást az arca. Egy pillanatig olyan, mintha tükörbe néznék, aztán leesik, hogy ez ő. Vagyis én. Ő én vagyok? Vagy csak egy alakváltó? Hiszen ha létezik olyan, mint én, aki időben ugrál akkor alakváltók is vannak.

- Vissza kell mennem - rántom ki döbbenten a kezem a szorításából.

- Bántani fognak. Higgy nekem - mondja a kezem után kapva,de én időben hátrálok.

- Ki vagy te? - kérdezem, mire megint váltakozva öregszik és fiatalodik az arca, de így is látom, hogy szomorú és kétségbeesett.

- Huszonkettő - mondja ezt a számot olyan áhítattal, mint egy imát. Lehunyom a szemem. El kell innen tűnnöm.

Visszateleportálok a szobámba, de vagy a döbbenettől, vagy a szer miatt amit ők pumpálnak belém, rosszul időzítettem. A doki villámgyorsasággal szorít le és fecskendez belém valamit, ami szinte azonnal kezd elálmosítani.

- Muszáj ezt tennem, különben megint rád fognak támadni mint múltkor. De ne aggódj vigyázok rád - nyugtat annak ellenére, hogy leszorít a földre az egész testével, de kicsit olyan mintha védene, mert a fejem, a mellkasához szorítja. Nekifeszülök erőtlenül a mellkasának, de nem ereszt.

- Mit tett velem? - kérdezem akadozó nyelvvel.

- Csak nyugtató. Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan hozzászoksz ehhez az újfajta keverékhez - mondja miközben dübörgő léptek közelednek és hangosan utasításokat osztogatnak egymásnak. Nem értem őket, összefolynak a szavak. Kétségbeesetten felpróbálok nézni rá. Eszembe jut mi törtét az üvegházban.

- Ne félj, nem engedem, hogy hozzád érjenek - ringat mint egy gyereket. Reszketek. Talán amiatt amit belém fecskendezett, vagy mert félek?

Nikolaj

Minden önuralmamra szűkség van ahhoz, hogy ne rohamléptekben menjek be a kezelőszobába. Lola teleportált, annak ellenére, hogy tettek óvintézkedéseket, hogy ez ne történjen meg. Én mondjuk hasonló képpen meglepődtem mint a dokik, de én azon apropóból, hogy mégis miért jött vissza. Basszus értem, hogy megakar engem és azt a démonszemű srácot menteni Bosstól, de basszus. Nem az egómat sérti ez a fajta önzetlensége, inkább az, amit ez sugall. Soha senkit nem védelmezett ennyire. Vagy talán igen. A nővérét. Egyszer nem figyelt arra, amit az ereje sugallt, és meghalt. Talán emiatt is véd most minket. Talán nemrég volt látomása, vagy valami hasonló, amiből rájöhettek....
Veszek egy mély levegőt. Nem kombinálok, vagy gondolok túl semmit, mielőtt meg nem bizonyosodom tényleg, hogy tudnak e valamit.
Benyitok a szobába. Lola mindenféle műszerre rá van kötve. Innen is látom azonban, hogy a monitorok és zsinórrengetegek sűrűjében a csuklója odavan szíjazva az ágyhoz.
- Oh hát itt van. Már azt hittük sose ér ide - csapta össze a tenyerét boldogan a vezető orvos. Nem is csodálkozom, hogy Lola felügyelete és teljes kivizsgálása az ő feladatköre lett.
- Siettem - zárom rövidre a magyarázkodásom.
- Nikolaj - mondja kétségbeesetten Lola. Felém próbálja kinyújtani a kezét. Hjaj ne...
- Mégis honnan tudja a nevét?
- Bizonyára emlékszik rá, amikor  találkozott velem az üvegházban - mondom egy kis gondolkodás után, magam is meglepettséget színlelve. Gyanítom nem vált be a taktikám, mert úgy néz rám a tökéletes kontya alól ez a nő, mint kígyó az áldozatára, amikor már elkapta, és tudja, hogy ő nyert . Kihúzom magam. Majd veszek egy mély levegőt. Ügyet sem vetek Lola felém kapadozó kezére, pedig megakarom szorítani biztatóan, de nem tehetem.
- Elárulná pontosan, miért ennyire részletbe menő az aktája, ha maga csak egyszer találkozott vele mielőtt behozta volna hozzánk?
- Mire céloz? - kérdeztem mellkasomon összevont karokkal, nehogy elgyengülve ujjaim az övéi közé fűzzem. Kedvesen elmosolyodik, amitől én nagyon kellemetlenül érzem magam.
- Arra, hogy ön hazudott nekünk - szegezi nekem. Én is elmosolyodom, ami egy pillanatra elbizonytalanítja.
- Ugyan már. Nem hittem, hogy minden egyes kis kalandomról bekellene számoljak - dőlök neki az ágy mellet a falnak. Kajánul elmosolyodva fürkészem Lolát, pedig valójában csak megakarok győződni arról, hogy jól van. Annak ellenére, hogy ennyi zsinór lóg ki a testéből úgy tűnik rendben van.
- Szóval nem tagadja, hogy elhallgatott előlünk pár találkozót vele? - kérdezi kissé meglepetten. Pontosan tudom milyen pletyka jár körbe velem és Lolával kapcsolatban.
Veszek egy mély levegőt, kifújom, majd unott arcot vágva nézek vissza rá.
- Az a dolgom, hogy élve hozzam be őket. Bossal ellentétben én nem teszek bennük kárt - biccentek fejemmel a fekvő lány felé. Még mindig nem sikerült meggyőznöm őt.  Ismét veszek egy mély levegőt, mint akinek nagyon elege van már ebből.
- Tudtommal, az én információim alapján indult el a kezelése. Párszor összetalálkozott velem. Próbáltam bizalmas kapcsolatot kiépíteni vele, hátha többet is megtudunk tőle. Lám igazam lett. Mert még csak halvány lila gőzük sem volt arról, hogy Lola a jövőbe lát - magyarázom ki magam, egy nagyon jó érvvel. Leonard mögöttem megköszörüli a torkát, hogy engedjem be. Kelletlenül félre állok. Megszédülök, amikor elhalad mellettem, majd becsmérlően a szemembe néz. Egymást követik a gondolataim. Lola, amikor legelsőnek találkoztunk, a forró tengerparti este amikor együtt táncoltunk, majd a sikátor, amikor lebukott, és elengedtem.
- Mit látsz? Hazudik vagy sem? - kérdezi a a köpenyes kígyó kíváncsian Leonardot. Szóval erre próbált figyelmeztetni Phil vele kapcsolatban.
" -Belemászik a fejedbe ." -mondta akkor este nekem a klubban. Kihúzom magam, próbálom kontrollálni  az emlékeim, de sosem volt még részem ilyen "kihallgatásban". Tovább kutat, úgy tekerve az emlékeim, mint egy film tekercset. Tüzetesen ellenőriz minden emlékem Lolával kapcsolatban. Látta amikor randizni vittem, majd azt is, amikor a kanapén egymásnak estünk.
Elmosolyodik gonoszan, mint aki tudja, hogy most megfogott. Nekem verejtékezik a homlokom, és olyan érzésem van, mintha valaki szét akarná feszíteni a koponyám.
- Nem látok semmit. Igazat mond - mondja amikor épp ott tart, amikor én és a démon szemű osztálytársa Lolának, döbbenten állunk amikor éppen transzba esve jövőbe lát. Felállok, észre sem vettem, hogy térdre rogytam. Kis szarzsák. Legszívesebben eltörném megint az orrát, de csak megtörlöm a homlokom. Miért nem árulja el a nőnek az igazat? Jobb lesz vigyázni vele. A hallgatásának biztosan meglesz az ára...