Dimenzió vándor

35. Fejezet

Lola

A plafont bámulom már vagy tíz perce. Nem tudom miért, de nagyon rossz előérzetem van, és még a fejem is fáj. A csengő kis dallama is bosszant most, ami jelzi vége az órának. Az osztály egy emberként indul meg az ajtó felé. Mindenki egyszerre akar kitolakodni, hogy minnel előbb leérjen a büfébe.
- Látványosabban nem is unatkozhatnál - áll felém Betti.
- Parancsolsz? - nézek a szemébe. Dühös, csak tudnám mit vétettem ellene.
- Nem értem minek jársz ide - fonja össze maga előtt a karját.
- Hiszen mindent tudsz. Velünk szemben igazságtalan ez. Mintha az orrunk alá akarnád dörgölni, hogy te tusz mindent, és mi érezzük szarul magunk, hogy nem - néz rám szikrázó szemekkel. Hát ez a csaj tényleg nem tud semmit, az is csoda lesz, ha érettségin átmegy. Vagy a szülei megveszik neki. Szándékosan figyelmen kívül hagyom amit mond. Szeretek ide járni. Otthon ülni, magántanulóként csinálni mindent, nem az én világom.
- Figyelsz te rám egyáltalán? - lép közelebb. Felkapja a füzetem előlem.
- Mégcsak nem is jegyzetelsz az órán, és így is ötöst kapsz a dogáidra - lenget meg vádlón a füzetet az orrom előtt.
- Senkinek se hiányoznál, ha holnaptól nem járnál be - mondja undorral, majd visszaejti a füzetet a padomra.
A szemébe nézek, eléggé csúnyán ahhoz, hogy abbahagyja ezt a fröcskölödést.
- Nekem meg ez az egész hiszti nem hiányzik. Betti szerintem elég idősek vagyunk ahhoz, hogyha az egyikünk nem kedveli a másikat, akkor elkerűlje. Ez is, meg a jegyed is a magas inteligenciádról arúlkodik - mondom bosszúsan sóhajtva.
- Te most lehülyéztél? - kérdezte felháborodva.  Megvonon a vállam, majd hatrahajtom a fejem. A repedezett plafon is szebb látványt nyújt most, mint Betti bosszús feje. Lényegében nem mondtam hogy hülye, szóval nincs miért haragudni.
- Lola - lép oda mostmár Bence is a padomhoz.
- Igen? - nézek rá kedvesen akármennyire is fáj a fejem, vele nehéz bunkónak lenni. Még akkor is, ha múltkor megijesztett. Mindig vidámságtól csillogó szeme most mintha kicsit aggódó lenne. Valami baj lehet.
- Nem jössz le velem a büfébe, valami üdítőért? - kérdezi sokat sejtetően. Vagyis beszélni akar velem négyszemközt.
- Miért is ne? - mosolygok rá, majd feltápászkodom az asztaltól. Egy pillanatra Bettire nézek.
- Sokkal okosabb lány vagy mint hiszed - mosolygok rá elengedve a bosszúságom. Mert tényleg az. Amikor valami kérdést tesznek fel midnig leírja a választ a füzetébe, de sose jelentkezik. Fogadni merek, hogy szándékosan ír rossz válaszokat a dolgozatába. Valami gond lehet a szüleivel otthon, és csak felakarja magára hívni a figyelmet, vagy valami hasonló lehet a háttérben.
- Áruld el mi a francot csináltál Krisszel - kér számon a folyosón kissé halkabbra véve a hangerőt.
- Fogalmam sincs miről beszélsz - és tényleg nincs.
- Egész órán téged bámult mint valami birka, aki legelő lát, de nem mehet oda megtömni a hasát.
- Szóval egy szaftos legelő vagyok. Szép hasonlat - biccentek elismerően.
- Hagyjuk. Csak kérdezni akartalak, hogy nincs e kedved szerepelni a videónkban. Egy társasjáték bemutatót kellene tartanunk, de egy ember még hiányzik.
- És te rám gondoltál? - mosolygok rá hálásan.
- Hát látod milyen jófej vagyok - vonja meg a vállát.
- Hát egye fene, de csak mert én is jó fej vagyok - nevetek rá.
- Mitől ilyen vidám a hangulat? - lép hozzánk Uzziel is mosolyogva. Odatart Bencének egy üveg kólát, hogy vegye el. Bence lelkesen elveszi.
- Ezt neked hoztam - nyújt felém tétován egy szárított gyümölcsmixet. Mazsola meg kesudió van benne. Valószínűleg elárul a mohoságom ahogy rámarok, hogy ez a kedvenc nassolni valóm.
- Köszönöm szépen - nézek rá csillogó szemekkel. Elmosolyodik, majd tétován elpillant rólam lefelé. A lábam nézi. Mint egy kisfiú aki zavarba jött. Komolyan mondom néha nem vagyok benne biztos, hogy tizenkilenc éves emberek vesznek körül. De Uzziel kisfiús zavara esküszöm aranyos.
- A kisasszony most mondta, hogy szívesen szerepel majd a videóban, és ver el  minket a társasban.
- Tényleg? - néz rám csillogó szemekkel.
- Aham - mondom, miközben csatát vivok a zacskóval. Mért kell így lezárni? Azt akarják, hogy a vásárló ne egye meg? A fene vigye el.
- Add ide kibontom - nyújtja a kezét Uzziel.
A női egom viaskodik velem, de tudom, néha jobb ha nem eröltetni a dolgot. A végén még szétszakítom az egész csomagolást, és a finom csemege a földön landolna. Úgyhogy félre tolom a büszkeségem, hogy nem bírok el egy csemegemix csomagolással, majd átnyújtom neki.
Persze, hogy ő elsőre kinyitja, majd büszkén visszaadja nekem.