Dimenzió vándor

26. Fejezet

Krisztián U.

Hazaérve ledobom a cuccom a földre. Egyszer akarok jó indulatú lenni és így jártok.
Mégis mért kattogok még Lolán?
Leülök a gépem elé és úgy döntök sorozatot fogok nézni.
A telefon rezeg a zsebemben. Kiveszem és látom, hogy Bence írt.
Bence: Holnap Rafi új vidit akar csinálni. Ha ráérsz csörögj rám a részletek miatt.
Most valahogy nincs kedvem felhívni. Úgysem tudnék figyelni.

Bence: Lola már nem orrol ránk. -villog a következő üzenet a kijelzőn.

Krisz: ???

Bence: Rám írt. És a leckét is elkérte.

Összevonom a szemöldököm. Tőlem miért nem fogadta el? Ja meg van: megzavartam őt  meg izomagyat.

Krisz: Fasza.

Gondolkodni sincs időm, olyan gyorsan pötyögöm vissza neki  a választ.

Bence:??? 

Nem írok inkább vissza. Megint olyan rossz érzésem van ezzel kapcsolatban. Valami annyira fura Lolában. Csak nem tudom, hogy mi. Két hang vív csatát a fejemben. Egyik azt mondja, hogy kerüljem el, mert bajom lesz még ebből. De tényleg. Rossz előérzetem van. Megint beugrik, milyen gyorsan ugrott el Alex labdája elől, meg az első nap amikor kidobón szinte ott termett a labda mellet. És a szeme... Oké tényleg kezdek durván rákattani. 

De ott az a másik hang. Ami azt mondja csak beképzelem ezt az egészet. Egy teljesen átlagos lány. Na jó talán nem annyira, mert annyi az IQ-ja mint a 12.-es évfolyamnak összeadva. Meg mondjuk az a borda könyökölés sem valami átlag lány szokás. Végigsimítok a sérülésen, ami még mindig fáj. Savanyúan elmosolyodom. Ennyit arról, hogy kevesebbet kellene gondolnom rá.

*****

Francba. Tudtam, hogy tanulnom kellet volna, sorozatnézés helyett. A tollamat kapcsolgatom ki-be és lázasan gondolkodok a biológia dolgozat felett. Segítségkérően pillantok Bence felé, de egy vállrántással jelzi, ő sem tudja a megoldást. Feladom. Egy kettes bőven meg lesz, de így is elég neccesen. Na mindegy így jártam.

Nem is nézek Lola felé. Nem merek. Így is nehezemre esik. Amúgy is tartozik nekem egy bocsánatkéréssel. 

Órák után én vagyok az első, aki kirohan az osztályból. Ma lesz kosáredzés. Az edző tegnap ért haza a nyaralásából. Sietnem kell, hogy hazaérjek a cuccomért. 

- Uzziel  várj! - kiált utánam az utcán. Nem állok meg. Tudom, hogy úgyis mindjárt utol ér, és bunkósság vagy nem, de tényleg sietnem kell.

- Uzziel várj meg kér... - hallgat el hirtelen. Meg torpanok. Megfordulok, és látom, hogy két öltönyös férfi áll előtte.  Az arca kissé elsápadt. 

Megforgatom a szemem. Sietősen sarkon fordul, és megindul a másik irányba. Ennyit arról hogy : " Uzziel várj meg"... Én is megfordulok és haza felé veszem az irányt. Pár lépés után megtorpanok. Visszafordulok és elkocogok arra amerre ment. Tiszta hülye vagyok. El fogok késni az edzésről. Kifognak nyírni a többiek, ha miattam 10 perces futással melegítünk be.

Lassítok a lépteimen, amikor egy sikátorhoz érek. 

- Komolyan azt hiszitek, hogy két Orionos elég ahhoz, hogy legyőzzön? - kérdezte lefitymálóan Lola. Ajha... Hova tűnt az a kicsit csendes, és vicces lány?