Dimenzió vándor

44.fejezet

Krisztián U.

A termet a fülsiketítő tűzjelző hangja tölti meg. Mindenki ilyedten igyekszik a kijelölt vészkijárat felé nyomakodni, de én nem. Ledermedek, majd égtelen haragra gerjedek, amikor megpillantom a sötét hajú, magas alakot a tömegben. Lola vele volt aznap a kollégiumban, amikor Bence ráijesztett, és elmenekült. Nem tudom miért ennyire unszimpatikus. Talán mert félmesztelen volt a lány mellet, amikor az ajtóhoz lépett. Elég sokáig nézem ledermedve, hogy ő is eszrevegyen. Igyekszik elvegyülni a tömegben, ami foggalmam sincs hogy sikerül neki a maga majd két méterével, és széles hátával. Gyanús nekem valamiért a srác. Nagyon. De még nem tudom, hogy miért.
Kint találkozok Lolával aki az út túloldalán áll. Közben az utca végén befordult már a tűzoltó autó szirénázva.
- Ez mégis mi a fene volt? - kérdezem a vállam felett hátra sanditva az út túlsó felén álldogálló alakra.
- Később mindent elmagyarázok - olvastam le a szájáról. Ebben a zajban semmit sem hallani. A kék szeme világos kékben játszott, fekete kis pontokkal és valamire elég erősen összpontosított a hátam mögött. Most megfordultam, hogy jobban szemügyre vegyem az út tuloldalán várakozó srácot, de a szemem nem rajta akadt meg, hanem a tőle körülbelül húsz méterre lévő két öltönyös férfin. Lola elkapta a tekintetét, mintahogy én is. Felismertem közülük az egyik férfit, akit Lola multkor a sikátorban cselezett ki.
- Lola kicsim, nekem még van egy kis elintéznivalóm. A nyertes ruha már úgyis meg van. Este otthon találkozunk majd - mondta sietve az anyukája túlórditva a tömeg hisztérikusságát és a sziréna zaját. Utat vágott magának a tömegben, majd pár pillanattal később el is tűnt. Hirtelen előrekellet lépnem pár lépést, mert megtaszítottak a vállamnál.
- Nekünk is indulnunk kellene - fogta meg Lola karját ellenkezés nem tűrő arckifejezéssel nézve le rá. Most képzeltem, vagy tényleg meglökött amikor eljött melletem. Az is lehet, hogy a tömeg nyomta őt nekem, de ezt nehezen tudom elhinni.
- Szerintem is elkellene húzzunk innen - pillantok a vállam felett hátra az öltönyös alakokra, akik idegesen pásztázták a tömeget.
- Menjünk hozzánk. Anyu csak este ér majd haza - egyezik bele Lola. A kétajtós srác az épület vége felé kormányozza őt a kisuccákba. Nagyon zavar ahogy hozzáér. Én sietve baktatok mögöttük, így jobban megnézhetem magamnak. Van olyan magas mint én, sőt magasabb is kicsivel. Bár kisportoltnak tartom magam, ő még nálam is izmosabb. Biztos sok időt tölt az edzőteremben. Mikor eltününk az emberek szeme elől Lola kirántja a kezét a szorításából.
- Nem vagyok rongybaba Nikolaj, akit kedvedre rángathatsz - masszirozta meg a karját. Szóval Nikolaj. Oldal profiljából is láttam, ahogy lenézzet a lányra, a gyengéd tekintetét. Lola mellé léptem, megtörve a varázst. Az arca egy pillanat alatt gyanakvó, majdhogynem ellenséges maszkot öltött.
-

Szóval te vagy Uzziel. Lola mesélt már rólad.
- Biztos csak jókat mondott - mosolygok rá. Szívem szerint azt mondtam volna, hogy Lola róla egy szót sem szólt nekem.
- Hm... - hümmög gonoszul rámvigyorogva. Szóval Lola nem csak jókat mondott rólam. Nem hibáztatom. Egy időben tényleg nem voltam vele valami kedves.
- Muszáj őt is belevonnunk? - kérdezi Lolának intézve a kérdést. Mintha én ottsem lennék. Elég bosszantó viselkedik.
- Már amúgy is nyakig benne van. Ne feledd, hogy multkor ő is velem volt amikor az egyik kedves munkatársad ránktámadt fegyverrel - mondja a homlokát masszirozva.
-  Ha nem vonod bele, akkor előbb is eltudtál volna tűnni onnan, és nem sérülsz meg - veti a szemére. Én is kinyitom a szám. Nem beszélhet vele így.
- Mindez megsem történik, ha a beteg főnökeid nem vadásznak rá, mint valami trofeára - sziszegem a fogam közt.
- Te ebbe rohadtul ne szólj bele - fintorog rám, mintha valami bosszantó kis szunyog lennék, akot nem tud lecsapni.
- Fiúk hagyjátok abba. Rettenetesen gyerekesek vagytok. Túl sok a "milett volna ha" - rajzol idézőjelet az ujjával.
- Inkább menjünk hozzám, hogy kiötöljük mi legyen -  int nekünk, majd elindul a házak mögötti kis utcában. Döbbenten nézek utána. De nem cska én, a melletem álló nagydarab kidobóember is megvan lepodve azon, hogy pár mondattal hogy elhallgattatott minket egy lány. Megadoan megvonom a vállam, és megindulok utána.