Dimenzió vándor

13. fejezet

Lola

Miután kicsengettek az utolsó óráról már mindenki indulásra készen állt. Mindenki szabadulni akart. Én az esti busszal megyek haza, ha Uzziellel kell a történelem tematikát kidolgoznom. Újra játszottam magamban az óra utolsó pár percét.
- Szándékosan nem Bencét választottad párnak - jelentettem ki. Kicsit olyan volt mintha szánalomból választott volna engem. Láttam, hogy Bence ránéz, mielőtt Alexet választotta párnak.
- Direkt nem őt valasztottad- jekentem ki, mintegy vádként. Valamiert nem esik jol a szánalma.
- Bevallom igazad van. De olyan nagy baj, hogy együtt akartam dolgozni veled?
- Miért? -kérdeztem kíváncsian.
- Mert kettes és hármas között lebegek. Ha kapok egy ötöst akkor hármas lennék belőle - válaszolta vigyorogva, de én fele annyira sem találtam olyan viccesnek ezt. A régi sulimban is midig ez volt. Mindenkinek csak akkor kelletem ha jó jegyet akartak. Írjam mg a beadandójukat, a házi dolgozatuk a dogájukat súgjam le nekik. Elegem van már. Hogy is hihettem hogy barátkozni akar velem. Gyorsan leakartam rendezni ezt az egészet és hazamenni.
- Akkor egyedül is meg tudom csinálni ha csak ez kell - mondtam a kelleténél talán kicsit hűvösebben.
- Hé. Csak vicceltem. Szeretném veled megcsinálni ezt. De nem azért mert kell a jó jegy. Az se mellékes, de most csak egyszerűen szerettem volna veled dolgozni - mondta engesztelően, és én nem tudtam rá haragudni, még akkor is ha hazudik. Nem vagyok én olyan jó társaság vagy különlegesen szép, hogy arra vágyjon velem tölthesse az idejét. Komótos tempóban haladtunk a házuk felé. Lola, Lola... Mért nem tudsz nemet mondani ennek a szépfiúnak?
Mikor odaértünk hozzájuk megint elcsodálkoztam a ház méretein. Nem is tudom hogy lehet megszokni, hogy gyakorlatilag egy kastélyba élsz. Beléptünk a szobájába, ami most egy kicsit rumlis volt. Zokni, póló és nadrág szanaszét hevert a padlón. Uzziel sietősen felkapkodta, majd egy kupacra halmozta őket a szoba sarkában. Kissé kínosan éreztem magam, mert már egy ideje nem szólt egyikünk sem.
- Tényleg egyedül is meg tudom csinálni - győzködtem abban reménykedve, hogy beleegyezik, és így még elérem az utolsó előtti buszt ami fél óra múlva indul.
- Ha nem ismernélek azt hinném leakarsz koptatni, hogy még elérd a buszod - nézett rám összehúzott szemekkel, miközben az asztalán próbált rendet rakni.
- Nem ismersz - sóhajtottam. Ha ismerne engem, veszélyben lenne. De senkinek sem mesélhetem el mire vagyok képes. Senkinek sem mondhatom el miért kell mindennap félnem. Ha tudná ő sem lenne biztonságban. Hirtelen keserűnek éreztem a szám izét. Mindenhol szívesebben lettem volna mint vele. Minnél messzebb a fekete szemeitől és a már majdnem hófehér hajától.
- Igazad van. Nem ismerlek - zökkentett ki a a gondolatmenetemből, majd egy babzsákra mutatva folytatta: - De megszeretnélek ismerni. Most pedig vonszold ide a hátsód és essünk neki a törinek - invitált barátságosan. Odamentem a babzsákhoz amire mutatott, ledobtam a táskám majd kotorásztam benne egy kicsit mire elővarázsoltam a könyvem.
- Jó szerintem ezzel kezdjük - mondtam kissé bágyadtan.

Két órával később mindketten zsibbadtan ültünk a kidolgozott téma felett. Ahhoz képest, hogy állítása szerint kettes- hármas között lebeg elég jó történelemből. A feladat felénél összevitatkoztunk az évszámokon, a neveken, meg hogy milyen sorrendben írjuk fel őket. Az anyukája csak egyszer nyitott be, hogy hozzon nekünk szendvicseket. Mosolyogva hallgatta meg a vitánkat, majd ő is beszállt. Aztán kimentette magát azzal, hogy odaég a sütemény amit bekészített, de szerintem csak megunta, hogy a fia ellen kiálljon az igazáért.
- Kificamodott az agyam - mondta a karjára dőlve.
- Ne aggódj. Nálad ez a veszély nem áll fen - vigasztaltam kissé fáradtan. Szemem akaratlanul is megakadt a haján ami előre omlott. Vajon tényleg olyan puha mint amilyennek látszik? Ajaj. Abba kellene hagynom a fantáziálást.
- De akkor is nekem volt igazam - nézett fel, majd összeborzolta a hajam. A vitánk vége felé engedtem neki.
- Hat tudod hogy vam ez. Okos enged... A végét ugyis tudod - vontam meg a vállam. Rá jöttem ha idoben akarom elerni a biszt akkor... A BUSZ. Ijedten pillantottam az órámra. Már 7 óra is elmúlt. Lehet nem csak két óra telt el azóta hogy idejöttem. Ha a kajaszünetünk nem tartott volna fél órán át akkor talán még időben befejeztük volna. Nem fogok odaérni időben.
- A fenébe - mondtam bosszúsan majd sietősen kezdtem el pakolászni. Talán még odaérek.
- Az első szitokszó amit hallok tőled - mosolygott rám bágyadtan az íróasztalról felém pillantva.
- Mi a baj? - kérdezte kissé aggódva amikor rámnézett.
- Csupán elkésem az utolsó buszt ami haza vinne. Ha nem vitatkozol velem annyit, akkor még odaértem volna - néztem rá vádlóan.
- Hívd fel a kollégium portását. Ilyen esetekben bennmaradhatsz úgy tudom- adott készségesen tanácsot. Az ablakba álltam és hívtam a kollégiumom portását. Kinézve az utcára kissé ledöbbentem. A hét ágra sütő napnak semmi nyoma nem volt. Helyette beborult ég, ami sötétszürke palástjából jégdarabokkal záporozta az embereket, a fákat és mindent ami az útjába került. Nyitottam a számat, hogy valami nagyon lányhoz nem illőt mondjak, de az utolsó pillanatban még korrigáltam.
- Hát ez szuper - sóhajtottam kinyomva a telefont, ami üzenetrögzítőre váltott.
- Elviszünk a koleszig ha kell - ajánlotta fel Uzziel az időt látva. Eközben már negyedszerre tárcsáztam a portát, de ismét csak üzenetrögzítő volt. Egyre bosszúsabb lettem. Annyi mesélni valóm lett volna anyukámnak. Hiányzott. Jó csak két hete vagyok itt de akkor is. Mostanában annyira elhanyagoltam őt. Nem akarom, hogy még kevesebb időnk maradjon egymásra. A telefonomon megszólalt egy mély bariton hangon éneklő ember hangján. Bejövő hívást jelzett a telefonom. Kivártam kicsit, míg a kedvenc részemhez ér a dal, és mert reménykedtem, hogy a portás hív vissza. A kijelzőt viszont "Anyu" felirattal villogott.
- Szia anyu - köszöntem kissé szomorúan miután felvettem.
- Szia vízi tündérem - mondta, és hallottam, a hangján, hogy mosolyog.
- Az egész országra kiterjedő vörös riasztás van az idő miatt. Valami hidegfront van. Csak tudni szerettem volna, hogy minden rendben van e veled - folytatta aggódó hangon.
- Igen minden rendben van, csak... Nem értem el a buszt a beadandó miatt ami hétfőre kell. Csoportosan kell csinálni, és azt hittem befejezem még időben... - kezdtem magyarázkodni.
- Semmi baj. A koleszben ott tudsz maradni nem? Majd később kifizetjük ezt az egy plusznapot is - mondta, és akár mennyre is igyekezett én hallottam a hangjában a csalódottságot. Megígértette velem, hogyha hazaérek akkor tartunk egy csajos napot, mindent elmesélek neki, és elmegyünk valahová csak mi ketten a hétvégere. Most biztos azt hiszi direkt nem mentem el.
- Hát a helyzet az hogy - kezdtem de Uzziel kapadozni kezdett a kezével, hogy figyeljek kicsit rá. Egy papírlapot tartott az orrom alá, amire biztosan addig körmölt míg én a kollégiumot csörgettem, és anyuval beszéltem. Olyan csúnyán irt, hogy alig bírtam elolvasni.
- Igen mond vízi tünderkém - becézgetett.
- Egy pillanat anyu. Tartanád egy kicsit? - majd meg sem várva mit mond rányomtam a hangszóró némításra, hogy ne hallja mit beszélek a velem szemben álló hadonászó sráccal. Kikaptam a kezéből a lapot majd elolvastam.
Mond azt neki, hogy a koleszben alszol, de maradj itt estére.
Állt a lapon.
- Ne aggódj van vendég szoba. Csak gondoltam ha azt mondanád, hogy a kollégiumba nem tudsz visszamenni, de egy fiúosztálytársad felajánlotta, hogy nála alhatsz. Szerintem lenne ellenvetése anyukádnak.
- Na és a tiédnek?
- Ha a vendégszobában alszol semmi kifogása ellene.
Kételkedtem egy kicsit. De igaza van. Nincs kedvem ilyen időben kinn lenni az utcán, vagy agyonveretni magam a jégdarabokkal. Bele egyezően sóhajtottam, majd fájó szívvel hadartam el a hazugságot, hogy a kollégiumban töltöm az estét. Utálok hazudni annak akit szeretek. Mintha magamat csapnám be. De Uzzielnek igaza van. Nem engedné meg, hogy nála aludjak, még akkor se ha külön szobában.
Uzziel kiment a szobából és megbeszélte addig az ő anyukájával, Hlhogy itt maradok. Szerintem nem tud nemet mondani a kisfiának, de szerinte meg engem kedvel annyira, hogy nem rak ki a viharos éjszakába. Eleinte ragaszkodott hozzá , hogy megbeszélje az én anyukámmal, hogy itt alszok, de Uzziel lebeszélte, mondván ilyen későn már nem illik felhívni senkit.
Megengedtem a csapot a fürdőben. Még párás volt a levegő és a tükör is, mert előttem nem sokkal fejezte be a fürdést Uzziel. Éreztem még a férfisamponján a levegőben terjengeni. Simán hazamehetnék, ha az erőmet használnám, de akkor magyarázkodnom kellene, mégis hogy jutottam haza, és mostanában elég veszélyes is az ilyesmi. Mégis mi értelme ilyen erő birtokában lenni, ha nem használhatom?
  Bosszúsan akasztottam fel a kölcsönkapott törülközőt a fogasra. Minden cuccom koszos volt ami a bőröndben volt. A pizsamám jó lett volna, ma múlt éjjel nem önti le Ana egy adag üdítővel, amikor este sokáig fennmaradtunk. Kissé szánalmasnak éreztem magam. Kikaptam az egyetlen tiszta a fehérneműm a bőrönd legaljáról. Még szerencse, hogy abból mindig többet pakolok, mint kellene.
Amikor beértem a fürdőbe és beálltam a zuhany alá csak akkor jutott eszembe, hogy nem hoztam magammal semmilyen pólót amiben aludhatnék. Diszkrét kopogás zökkentett ki a bosszankodásomból. Elzártam a csapot, majd magam köre csavarva a törülközőt.
- Szabad - engedtem be az ajtó túloldalan állot. Uzziel nyitott be, és előszőr egy szót sem szólt. Lassan végigmért, mint ahogy a húst szokas a hentesnél. Még így is meztelennek éreztem magam. Szorosabbra húztam magamkörül a törülközöt, és akármennyire is próbálkoztam nem elpirúlni, éreztem , hogy nyaktól felfelé egyre jobban felforrósodik a bőröm.
- Csak a fogkeféért meg fogkremert jöttem Vizitündérem - mondta, majd a mosdófelé indulva felkapta azokat a polcról. Biztos kihalatszódott a beszélgetésünkor anyum, amikor így hívot.
A szemem miatt hívott így. Azt mondta egy tenger morajlására emlékeszteti. Sose találta különösnek, hogy váltogatja a szemem a színét, szerinte inkább csodálatos volt. Ezért hívott Vizitündérnek. Mert szerinte természetfeletti. Ha tudná mennyjre közel jár hozzá...
- Nem is hoztál be pizsit magadnak? - nézett a fogasra, ahol csak a fehérneműm logott. Megjobban elpirultam.
- Leöntötte a szobatársam - motyogtam égővörös arcal. Jesszus mit szemezik a fehérneműmmel? Jó tudom elég merész daraba fekete piros csipkés szerelés, de en szeretem az extrém dolgokat. Magabiztosabbnak érzem magam tőle. Ahogy elnézem neki is elnyerte a tetszését.
- Adhatok kölcsön egy felsőt ha gondolod - mondta rámeemelve a tekintetét, amia lámpa fényében mégsötétebben csillogott.
- Azt megköszönném - motyogtam, azzal kisietett a fürdőből. Vártam egy kis ideig, míg visszajön de egy idő után elkezdtem fázni így a csapot megnyitva hátat fordítottam az ajtónak. Mikor befejeztem akkor vettem észre a hosszú kék felsőt a fogasra akasztva. Vajon mennyit látott?
Jézusom. Jó biztos látott már meztelen lányt de na. Áh istenem. Hogy lehetsz Lola ilyen kis szerencsétlen? Próbáltam lehűteni a hideg vízben az arcom, majd felvettem a pólót ami a combom közepéig leért. A hajam félszárazra töröltem, majd kislattyogtam a vendégszobába, amit már előzőleg közösen beavattunk Uzzielle úgy, hogy, szétugrálta az ágyat, míg én próbáltam bevetni. Néha igazán gyerekes. Megint eszembe jutott, hogy bejött míg én zavartalanul zuhanyoztam és éreztem hogy ismét elönti arcomat a pír. Bosszúsan morrantam egyet.

Igen késtem kicsit de igyekeztem nem csalódast okozni a résszel. (🙈❤)