Dimenzió vándor

42. Fejezet

Lola

Hallom, hogy a telefonom már vagy harmadjára jelzi, Uzziel írt, de nem nézem meg. Még mindig mérges vagyok, de nem rá. Magamra, amiért ilyen gyerekesen reagáltam a szituációra. Hiszen egy nagyon egyszerű kérdést tett fel. Bence néha olyna hülyén tud viselkedni. Ha nem bosszant fel...
Sóhajtok egyet. Végül megnézem mit írt.
Uzziel: Kérlek válaszolj. Nagy gáz van.
Ez az utolsó üzenete. Mégis mire utalhat ezzel? Felállok, hogy behuzzam a függönyöm, aztán a kezem megdermed a levegőben. Az öltönyös férfi lent az utcán. Ez ő. Boss. Nagyon remélem, hogy nem rémlik neki, a koktélbárban lévő találkánk Korzikán. Bár Nikolaj igyekezett elrejteni az arcom,azonban ha mégis látta szerintem gyorsan összerakja a dolgokat. Nem hiszem, hogy olyan ostoba, mint amilyennek kinéz. Inkább kegyetlen. Remegő kézzel huzom be a függönyöm, majd a következő pillaantban már a szobájában vagyok. Léptek zaját hallom, és abból amilyen lendülettel nekiveselkedik az ajtónak, tudom, hogy Uzziel az. Szinte megdermed az ajtóban, mint egy kecses szobor. Látom, hogy mondani akar valamit, de én gyorsabban nyitom szora a szám.
- Sajnálom - sohajtok, mélyen a szemébe nézve. Becsukja az ajtót, nekidől az ajtófelfának, es várakozásteljesen figyel, vagyis ennyivel nem elégszik meg.
- Nem kellet volna így reagálnom, de Bence elég provokatív tud lenni - eresztek el egy félmosolyt, de még mindig, mint egy szobor, csak bámul, megdermedve.
- Van fogalmad róla, hogy mik jutottak az eszembe, miután nem válaszoltál az üzeneteimre. Láttam a kollegiumnál a férfit aki fegyvert fogott ránk. Elég elvetemült figurának tűnik. Mi meg elég bosszusan váltunk el...- de megint a szavába vagok. Nehogy még ő mentegetözzön nekem. En reagáltam túl. Belerángatam ebbe az egészbe.
- Uzziel kérlek halgass végig - lépek közelebb hozzá.
- Bután viselkedtem. Köszönetet kellene neked mondanom. Azt hittem elég erős vagyok, hogy elbírom egyedül ezt az egészet, de te ráébresztettél, hogy nem. Szükségem volt valakire, akivel ezt megoszthatom. Önző voltam amikor beavattalak ebbe az egészbe. Hagyhattam volna, hogy éld a normális életed, felszedd az összes dögös lányt a suliban. Ehelyett te olyan kitartóan próbálkoztál hogy jóban legyél velem, hogy vágytam rá, hogy elmondjam neked a titkom. Őszinte akartam lenni végre valakivel. Viszont úgyérzem hiba volt...- szakad ki belőlem a vallomás.
- Tessék? - villan sötéten a szeme. Nem tudon eldönteni, hogy dühös, vagy csak kíváncsi hova akarok kilyukadni, de magam sem tudom. Átszeli a maradék távolságot kettőnk között, megölel. A karom olyan természetesseggel fonodik köré, mintha mindennap ezt csinálnánk. Lehunyom a szemem, es hallgatom a szívverését a mellkasomon.
- Lola... Én melleted akarok lenni. Nem tudom egyenlőre hogyan segithetnék neked, de melleted vagyok. Azt akarom, hogy megozd velem a fájdalmad, a bánatod - mondja halkan. Nagy levegőt vesz, majd ismét hallom a mély hangját:
- Ezentúl, ha ilyen bosszúsan válunk is el, kérlek akkor is hívj fel, vagy nézd meg az üzeneteim. Nagyon aggódtam érted - folytatja kissé szemrehányóan.
Elenged, majd a szemembe néz. Nem tudom mit mondhatnék neki.

Azok a fekete szénfoltok csak úgy világítanak. A homlokát az enyémnek támassza, majd a fülem mögé tűri a hajam. A közelsége olyan jólesik. Rámmosolyog, de olyan igazi macsósan, amitől az ember lánya az agya helyén hirtelen pudingot talál csak.
Még jobban belekapaszkodom a karjába, de nem a mosolya miatt. Szédülök, és belekell kapaszkodnom ha talpon akarok maradni. Émelygés... Ó csak ezt ne.

****

Körbevettek. Tudom, hogy nincs menekvés. Ebben a ruhában a rugások nem kerülhetnek napirendre. Gyönyörű, hófehér. Legalábbis az volt, úgy tíz percel ezelőttig. Éles fajdalom hasít a tarkomba. Nem látok semmit. Bekötik a szemem, és a karom annyira hátrafeszitik, hogy mozdítani sem bírom. Félek. Sosem féltem ennyire. Leveszik a szememről a kendőt. Boss. Ő áll velem szemben, ő az első, akit a szemem legelsőnek észrevesz, aztán a melletem térdelő Nikolajt. A feje levan eresztve. Alig van eszméleténél. A csinos fekete haja, mégfeketébb a rászáradt vér miatt.
- Mit tett vele? - ordítom kikelve magamból. Próbálok odavergődni hozzá, de egy kéz biztosan tart, nem enged.
- Ez jár egy árulónak. Veled hetyeget ahelyett, hogy behozott volna - lép közelebb hozzá. Megragadja a hajánál fogva, úgy rángatja mint valami rongybabát....