Dimenzió vándor

48.fejezet

Nikolaj

Nehezen tudom elrejteni az idegességem, amikor mindenki gratulál, hogy elfogtam Lolát. Régóta probálták már behozni, de senkinek se sikerült eddig.
Egyedül Boss az, aki gyanakvó pillantással méreget, de figyelmen kívül hagyom. Inkább úszom a pillanatnyi hírnévben, ami hízelgő, mégis kissé rosszul érzem miatta magam. Nem merek Lolárol kérdezni, hogy mi fog eztán történni vele. Nem tehetem, azzal mindkettőnket lebuktatnám, és félő én huznám a rövidebbet.
  De nem is ez zavar. Lola sosem bocsájtaná meg magának, ha bajom esne, akkor is ha lényegében magamnak köszönhetem, ha galibába keveredek. Nem akarom hogy bűntudat marcangolja. Máskülönben én sem szeretném, ha meghalna miattam valaki. Lola látomásában halott volt Uzziel. Barmennyire is nem kedvelem, semmi kedvem kinyiratni, ugyhogy ez elég szorult helyzet. Egy csöppet sérti az önérzetem, hogy  egy lányon múlik két fiú testi épsége is. Idegesen megdörgölöm a homlokom, amikor egy kicsit végre egyedül maradok. Nem tudok szabadulni a gondolatoktól, a tudatlanságtól. Bármi jobb lenne mint ez. Már eltelt pár nap azóta, hogy behoztam, és  nem sok mindent tudtam meg. Mivel nagy híre van annak, hogy itt van az orvosok is fecsegnek, de eddig még nem ébresztették fel. Annyit tudok, hogy jelen pillanatban felmérést végeznek, az egészségi állapotával kapcsolatban, csináltak eddig egy MR-vizsgálatot, akkor is ha mély altatásban van. Ennyi. Mindössze ennyi információm van róla. Talán jobb is, hogy még nem ébredt fel, és nincs tudatában az egésznek.