Dimenzió vándor

22. fejezet

Lola

 A hét második fele pillanatok alatt eltelik.  Lőrincz tanár úr felszólít, hogy keressünk magunknak párokat a szalagavatóra. Mondjuk vannak akinek már van fix párja, de én pár nap elteltével még mindig egyedül vagyok. Mondjuk van két hetem még, hogy kerítsek valahonnan. De ez legyen a legkisebb gondom.
Jóval nagyobb probléma az álmom. Ami nem is igazán álom. Azt hiszem látomás. Tényleg nem tudom, mik az erőm határai, de kezd idegesíteni, hogy mindig van valami új amivel magam is meglepem, vagy veszélybe sodrom. A legutóbb is felelés közben sötétült el minden, és úszott be a látóterembe Nikolaj. Vérben ázva. Egy raktárépületben. Valaki összeverte, és összevagdosta. Szörnyen nézett ki. Ez a látomás tartott a legtovább. A raktárépületben halszag terjengett. A férfi aki előtte állt márkás bőrcipőt viselt, és az erős fűszeres parfümje olyan erős volt, hogy az illata is átérződött a vér fémes szagán is.  A gyomromhoz kaptam a kezem. Nagyon közel voltam ahhoz, hogy elhányjam magam. A tanár aggódó tekintettel kérdezte jól érzem e magam. Kikéredzkedtem a mosdóba és az arcomba fröcsköltem egy kis vizet hogy felfrissüljek.
A jövőt látom. Hogy honnan tudom? Évekkel ezelőtt volt egy visszatérő álmom. Legalábbis azt hittem, hogy az. Egy híd tetején álltam, és zuhantam. Hetekkel később egy busz lesodródott egy hídról. Élőszőr azt hittem véletlen, de láttam a helyszínen készült fotókat. Pont mint az álmomban. Azóta nem fordult elő velem.
De ez más. Intenzívebb, és akkor is rám tör, ha ébren vagyok. Mintha azt akarná, hogy figyelmeztessem Nikolajt. De ne felejtsük el, hogy ő is  figyelmeztetett, mégpedig, hogy megfelelően akarja végezni a munkáját. Talán megesett rajtam a szíve azon a hawaii estén vagy nem tudom, de arra kért kerüljem el. Nem akart a kezükre adni. Elengedett, még akkor is ha fegyvert fogott rám. Tartozom neki ennyivel. De mégis hogyan keressem meg? Az ágyamon ülve elmosolyodtam. Azt mondta Korzika annak a bizonyos tengerpartjára ne menjek. Oda ahol vele találkoztam. A kis ostoba elárulta magát. Ott van akkor az ő megfigyelőhelye.
Felkaptam a lila bikinimet és egy rá egy kötött fekete strandruhát. A kantoklencsém direkt nem teszem be. Azt akarom, hogy kétsége se legyen afelől ki vagyok. Pillanatokon belül ott voltam, ahol legutóbb fegyvert fogott rám. Kifordultam a sikátorból és elindultam a part felé.
Már lassan másfél órája itt vagyok, és még mindig nem láttam. Már a harmadik koktélom iszom annál a bódénál, ahol legelsőnek találkoztunk. A hajam nedvesen tapad a tarkómhoz. Nemrég csobbantam egyet. Kezd elegem lenni ebből a rekkenő hőségből. 

-Repetát szeretnél? - kérdezi közvetlenül a fülem mellet. Kissé összerezzenek, majd elpirulok, amikor rájövök, hogy a csókra célzott.

- Azt hiszem elég világosan fogalmaztam a múltkor - sziszegi oda nekem, miközben leül a mellettem lévő bárszékre és rendel magának is egy koktélt. Megcsap az illata. Pont az amit a látomásomban is éreztem. Erős fűszeres, talán fahéj és kesudió együttese. Kissé csalódott vagyok. Akkor nem a támadójáé.

- Figyelmeztetni akarlak. Az életed veszélyben van - vágtam bele .
- Ez most fenyegetés? - emeli rám a tekintetét a pohara felett.
- Nem, nem az - ellenkezem. - Csak azt akarom, hogy tudd veszélyben vagy - fogalmazom át a mondandóm. Látom rajta, hogy nem győztem meg. Hát jól van. Nem mondhatja később, hogy nem szóltam. Éppen indulni készülök, amikor a karom után kap.
- Mit tudsz? - kérdezte hirtelen támadt érdeklődéssel.
- Veszélyben vagy - ismétlem meg.
- Kicsit konkrétabban? - kérdezte bosszúsan. Körbenézek. Nem tudom vajon figyelnek e. Többen is lehetnek. Most már ostobának tartóm magam amiért idejöttem. Nikolaj látja, hogy kételkedem abban, csak mi halljuk és értjük a beszélgetésünket. Még mindig a csuklóm fogva húz maga után. Elráncigál egy nyilvános vécéig, majd berángat maga után a nőibe. Ránk zárja az ajtót. Kissé szűkös a hej. Akaratom ellenére is eszembe jut a múltkori este, amikor szorosan egymáshoz préselődve táncoltunk. Kissé szaporábban veszem a levegőt, de nem hagyom, hogy a közelsége összezavarjon, és elfelejtsem valójában mért is jöttem.
- Valaki az életedre fog törni. Egy raktárépületben. Összeszabdal és halszag van meg... - össze vissza hadoválok.
- Várj! - emeli fel a kezét, hogy megállítsa a szóáradatom.
- Te ezt honnan tudod? - szegezi nekem a kérdést. A földet bámulom, de ott a cipője van. Szinte összeér az én papucsba bujtatott lábammal.
- Látomásom volt veled - suttogom halkan. Tudom, hogy nem kellene még több információval ellátnom. Tudom, hogy a szervezet, aminek dolgozik kíváncsi mire vagyok képes, mi a limit. Azt várom, hogy mint egy keselyű lecsapjon az információra amit elárultam. De ehelyett azt látom az arcán, hogy elmosolyodik.
- Te komolyan képes voltál ezért eljönni, hogy ezt elmondhasd nekem? Azok után, hogy megfenyegettelek és fegyvert fogtam rád?  - csóválja a fejét hitetlenkedve. Igen. Szerintem is röhejes vagyok. Ki az a hülye aki...  Ja várjunk csak! Én.
- Tudod kiket nyírunk ki. ilyen durván? Akik elárulják a munkánkat. És te veszélyeztetsz a munkám végzésében. Minden egyes pillanatban  amit velem töltesz egyre jobban valószínűbb lesz ez a raktár épületes leszámolás - közli velem kioktató hangon. Teljesen igaza van. Én sodrom veszélybe. Azzal, hogy itt vagyok. Már régen elkellet volna vinnie a főnökeihez, hogy megkínozzanak vagy Isten tudja mi. De nem teszi. Aggaszt, hogy nem tudom mért ilyen jo hozzám.
- Láttad az arcát, vagy valamit ami elárulja. Ki teszi? - kérdezi őszinte érdeklődéssel.
- Nem tudom - hajtom le a fejem csalódottan. Hülye vagyok! Mégis mi a francot képzeltem? Hogy idejövök és elmondom neki, hogy vérbe fagyva láttam egy látomásban, egy raktárépületben? Akkor kellet volna jönnöm ha többet tudok arról aki ezt teszi vele.
- Márkás kígyóbőr cipőt visel - mondom, hátha segít valamit.
- Még valami? - kérdezi, de csak a fejem csóválom válaszképpen. - Hát ez nem túl sok - húzza el a száját. Tényleg nem. Látom rajta, hogy kiakar menni. Önkéntelenül kapok a keze után. Megszédülök és megkel valamiben kapaszkodnom. A karja volt itt a legbiztosabb pont.
- Lola mi a...- hallom Nikolaj hangját. De képtelen vagyok válaszolni. Levegőt is alig veszek. Nem akarom, hogy megint az orromba kússzon a vér és a parfüm illata, de még így is érzem. Minden annyira valóságos. Most én érzem a fájdalmát. Hasogat a fejem, érzem a vérem ízét a számban, de a torkomból felszakadó hang mégsem az enyém. Nikolajé. Látom a bőrcipőbe bújtatott lábat. Erőltetem a nyakam, hogy felfelé nézzek. Érzem, hogy a látomás elakar tűnni de ezúttal nem hagyom. Minden erőm latba vetem és a fejem felfelé irányítom. Homályosan látok. Szőke, de nem látom tisztán az arcát. Mintha cigaretta szag lengné körül. Hallom hogy gúnyosan nevet. Lehunyom a szemem. Nem vagyok képes tovább a látomásban maradni. Mikor ismét kinyitom a szemem, Nikolaj aggódó arcát látom.
- Ez mi a  faszom volt? - kérdezi nyugalmat erőltetve magára, de a hanglejtése elárulja, hogy cseppet sem az
- Szőke. És valószínűleg dohányos - válaszolok. Észre sem veszem, hogy a hangom remeg. Hátrálok egy lépést, elengedem a karját, de a lábam megbicsaklik, és össze is esnék ha nem kapna utánam. Annyira szánalmasnak érzem magam. Nem akarok a karjaiba omlani. Mintha csak azért jöttem volna, hogy lássam, mint egy idióta tinilány, akit vonz a veszély, és ez a macsó. Hazudnék ha azt mondanám "ez a macsó" nem vonz.  ÉN tényleg nem ezért jöttem, de tíz perc alatt elértem, hogy a karját markolászó, karjaiba omló bolond fruskának tűnjek. Zavartan nézek rá, elakarom tolni de keze biztosan tart.
- Használd ki a helyzetet nagylány. Látom, hogy elég szarul vagy. Enged had segítsek. Képes voltál eljönni, hogy figyelmeztess, hozzáteszem fölöslegesen, szóval ennyi jár neked - mosolyog rám pimaszul. Válaszul az én arcbőröm még vörösebb árnyalatot vesz fel. Kinyitja az ajtót, én pedig a  karjába karolok. Figyelembe veszi, hogy a lábaim néha összeakadnak, és már jó párszor elvágódtam volna, ha nem karolna belém. Visszabotorkálunk a bódéhoz, majd, rendel két koktélt. Esetlenül lezuttyantam a bárszékre. Ő a másikat közvetlenül mellém húzza, majd leül rá.
- Ennyire kikészülsz, ha használod az erőd? - kérdezte őszinte érdeklődéssel.
- Amikor más helyekre teleportálok az.. az szinte magától jön. Őszintén szólva ez a jövőbe látos dolog nekem is új... - hirtelen hallgatok el. Mi lett azzal, hogy a szervezettel kapcsolatban infókat húzok ki belőle? Pont fordítva. Én árulok el neki egyre többet magamról. Észreveszi, hogy nem bízom benne.
- Tudod kikkel dolgozom együtt? - kérdezi egy ferde mosoly kíséretében. Akkor most ezt fogjuk játszani? Én elárulok egy pár dolgot az erőmről, cserébe ő is elárul valamit arról a bandáról akiknek ő dolgozik. Hát legyen. Ez csak egy kis áldozat. Kíváncsian figyelek, hallgatok, várom, hogy folytassa. Igen kíváncsi vagyok kikkel dolgozik.
- Bérgyilkosokkal, zsoldosokkal, magánnyomozókkal, politikusokkal, orvosokkal és még sorolhatnám. Tulajdonképpen nehéz meghatározni, pontosan kik is vannak ebben az egészben. Mindenhol ott vagyunk.
Nem túl sok de ez is valami. Ezt viszont egymagam is sejtettem.
- Most volt másodszorra, hogy előfordult ez velem. Nem tudom mi az ami ezt kiváltja nálam. Nem csak a helyszínek között tudok ugrálni - ejtek el megint egy kis információ morzsát. Direkt nem folytatom. Én is folytatásra vágyom az ő mondandójával kapcsolatban. Elismerően rámosolyog.
- Durván játszol. Most tényleg kíváncsivá tettél. Mit tudsz még nagylány? - kérdezi egyik szemöldökét felvonva egy térdrogyasztó mosoly kíséretében. Szándékosan nem veszem figyelembe a perverz célzását. Visszadől a székére.
- Az a célunk, hogy meggyógyítsuk az olyanokat mint te.
- És ha valaki nem akarja, hogy meggyógyítsátok, vagy nem tudjátok meggyógyítani? - kérdezem mérgesen. Meggyógyítani. Mintha beteg lennék. Én ennek a " betegségnek" minden pillanatát kiélvezem. Én nem akarom, hogy újra átlagos legyek. Én ettől érzem különlegesnek magam.
- Nem tudom feltűnt e, de ez nem kívánságműsor. Mi csak segíteni akarunk. Kiakarjuk ismerni a képességeiteket. Azt, hogy mire vagytok kepések. Ahogy látom te sem tudod mire vagy képes. Segítenénk megtanulni, hogyan kontrolláld az erőd.
- Én tudom mire vagyok képes, és uralom az erőm - amint kimondom, tudom, hogy hazudok. Nem tudom miért látok a jövőbe, és a suliban az első napon, amikor kidobóztam Uzzielel, akkor is ösztönszerűen cselekedtem, abban a pillanatban nem voltam ura az erőmnek. De ő is hazudik.
- Ha annyira segíteni akartok mért van nálad fegyver? Meg mondjuk minden ügynökötöknél?
- Elővigyázatosságból. Nem mindenki olyan barátságos az ügynökeinkkel  mint te - mondja. Nem is, szinte dorombólja, miközben közelebb hajol,és végigsimít a karomon. Szándékosan akarja elvonni a figyelmem.
- Ejnye Nikolaj! Ne hagyd hogy a munkádról elvonja a figyelmed - hallok egy évődő figyelmeztetést a háta mögül. Nikolaj arca megnyúlik majd elfordul tőlem.
- Boss. Neked nem erre van az őrjáratod - mondja kissé bosszúsan. Megjátszott udvariasság. Mindkettőjük részéről, látszik, hogy nem kedvelik egymást. Gúnyos kacaj. Megmerevedek. Érzem, hogy a negyven fok ellenére is jeges izzadság száguld végig a hátamon.  Émelygés fog el. Istenem csak most ne. Nem lehet megint látomásom. Nikoláj lopva felém pillant, és az aggódó arca elárulja, hogy szörnyen festhetek. Megszorítja a kezem. Visszafordul a férfi felé. Megfogja a másik kezem is, és a dereka mellet kétoldalt átölelteti magát velem. Az arcom a hátához ér. Érzem, hogy megfeszül a hátizma. Az arcom elé omlik a hajam. Eszembe jut, hogy a szemem elárulhat. Ha a társa meglátja lebukom.
- Jól van már megyek is. Látom zavarok. De ne lássa a munkád kárát - mondta megjátszott barátságos hangon. Minden egyes szava csöpögött a gúnytól. Vagy nem is tudom nagyon mitől. Ahogy elsétált mellettünk a hajzuhatagomon keresztül láttam a bőrcipőjét. A nagyon, nagyon márkás bőrcipőjét. Amint hallótávolságon kívül ér, én még mindig Nikoláj hatának dőlve suttogom:
- Ő az. Ő az aki a raktárépületben félholtra fog verni.