Dimenzió vándor

39. Fejezet

Nikolaj

Lemosom az arcomról a maradék borotvahabot. Az aftershave-emért nyúlok, majd bekenem az arcom. Jól akarok kinézni ma este, hiszen táncolni viszem. Egy pillanatig elgondolkodtam azon, hogy talán veszélyes, de ha tesz be kontaklencsét, és sok ember lesz körülötte, nem veszik észre. Már ki is valasztottam az éttermet, ahova vacsorázni megyünk , másfél óra múlva kell odaérnünk. Van egy nagyon szép sétány, amin előtte végigmehetnénk.
Előveszek egy sötét öltönynadrágot, és leakasztok a fogasról egy királykék zakot. Az ingem fehér lesz, de a nyakkendőn a hangsúly. Ugyan olyan király kék, mint a zakó, de arany rózsaminta van ráhímezve. Ez a kedvencem. Lolának multkor elejtettem egy célzást, hogy elegáns helyre akarom vinni, igy vaalmi nagyon csinosba jöjjön, de lehetőleg kékben. A szemeit gyönyörűen kiemelné. Kissé reménykedem, hogy nem tesz be kontaklencsét. Este van, és ha fele olyan csinos lesz, mint gondolom, senki sek a szemét fogja nézni. A hajammal elbibelődök még egy tíz percet, mire úgy áll, ahogy én akarom. Nem tudom mikor vacakoltam utoljára ennyit egy lány miatt. Tíz perc van fél ötig. Még felcsatolom az aranyozott karórám a bal csuklómra, majd leülök a kanapéra.
Hoztam két borospoharat, és egy bort, amire rányithatunk üdvözlésképp. Bár ha megisszuk az egészet. Nem kellene mennünk sehová, hanem elüthetnénk máshogy az időt. A borért nyulok. Amíg a kinyitásával bibelődöm, nem kattog ilyeneken az agyam, h9gy milenne ha, Lola tul sokat inna. Milenne ha emiatt ágyba kellene bujtatnom, mi lenne ha megkérne, hogy huzzam le a hátán a cipzárt, mert nem akarna ebben aludni, és ha már ott vagyok a melltartóját is kikapcsolhatnám... Pukkan egyett a borosüveg. Leteszem az asztalra, és a tenyerembe temetem az arcom. Sürgősen kikellene ürítenem az agyam.

-Szia - köszön rám a lágy hangja. Visszafolytom a levegőm, amig félnézek, bár ha nem tettem volna, akkor a látványtól akad el a lélegzetem. A ruhája sötét kék, és a combjáig ér, tökéletesen illik az öltönyömhöz. V alakban van kivágva a nyaka, nem túl kihívóan, de eléggé ahhoz , hogy alig tudjam elvenni onnan a szemem. A nyakrész, és a hosszú új vége fehér gyöngyökkel van kirakva. A haját kontyba fogta, de pár tincset lent hagyott , a fülében pedig apró gyöngyfülbevaló, ami tökéletesen illik a ruhájához. Az arca enyhén kivan sminkelve, a szemhéja arany, ami mégjobban kiemeli a rikitóan kék szemeit. Annyi érzelmet tükröz ez a szempár, a színe két árnyalat között váltakozik, de végül olyan mint legutóbb: Világoskék, apró fekete pettyekel. Titkon örülök, hogy nem rakott be kontaklencsét.
- Lélegzetelállítóan gyönyörű vagy - mondom a szintiszta igazat. Félénken a füle mögé simít egy tincset.
- Köszönöm. Te is kitettél magadért - biccent elismerően.
- Nagyon szép a nyakkendőd - lép oda hozzám, felemelve az emlitett tárgyat.
- Én is annak tartom. Ez a kedvencem. Gyere ülj le. - mutatok a kanapé felé. Töltök neki egy keveset a pohárba a vörös léből, majd felemelem a sajátom és összekoccintjuk.
- Egészség - emelem felé a poharam, majd lehuzom egyszerre. Szükségem lesz rá a ma este folyamán. Az övé még mindig tele, és bizalmatlanul méregeti.
- Kissé rossz érzés tölt el, hogy így nézel a borra amit töltöttem neked. Nem foglak megmérgezni, abban biztos lehetsz.
- Hjaj nem, dehogy. Nem ettől tartok, te is tudod, csak hát... Én nem igazán szoktam inni - mentegetőzik, majd megemeli a poharát, és bizalmatlanul belekortyol. Aztán még egyszer belekortyol, mostmár több lekesedéssel.
-Ez egész jó - teszi le a poharat meglepettséggel az arcán.
- Prémium bor. Persze hogy jó - mosolygok rá, majd töltök még magamnak, de mostmár csak belekortyolok. Nem lenne jó, ha meginnám egyedül. Még a végén berugnék és élőjönne a nyomulos énem, aztán pedig kárba veszne a foglalásúnk.
- Arra gondoltam, hogy sétálhatnánk egyet. A közelben van egy gyönyörű sétány. Ha viszont üldögélni, és borozni van kedved, az is rendben van - tárom fel előtte az opciókat.
- Arrol volt szó, hogy a kártyákból kirakott randim valósítjuk meg - válaszolja azt, amiben reménykedtem.
Rávillantom a mosolyom, majd fel állok mellőle, és felé nyujtom a kezem. Mintha picit magasabb, lenne. Lenézek, és látom a fekete magassarkúját. Gyönyörű lábai vannak benne. Elkopom a tekintetem, mielőtt túl sokáig bámulnám feltűnően. Elég húzós estének nézek elébe.

*****

Ámulva nézi a csillagokat, és ebben az az előny, hogy közben nézhetem nyálcsorgatva anélkül, hogy észrevenné. Bevillan milyen volt a sikátorban megcsókolni. Kisse bosszús voltam de vágytam rá. Most is vagyom a csokjára. Hogy az ajkam az övéhez érjen.
Lassan odaérünk az úszó étteremhez, ahova az asztalfoglalás szól.
- Ez valami csodálatos - torpan meg a hajóra vezető híd előtt. Egy frakkos pincér odalép hozzánk, én pedig elmondom a nevet amire a foglalasunk szól. Odatartom a karom Lolának, mire ő belekarol, majd odakisérem az asztalhoz. A szeme olyan lelkesedéssel csillog, amilyet még sosem láttam.
Miután leülünk, elénk rakják az étlapot.

Nevet az asztal felet egy béna viccemen. Egész este eltudnám nézni. Időközben rendelek mindkettőnknek egy pohár jó olasz bort. Aztán még egyet, majd mégegyett. A szemei mostmár jobban csillognak, amihez valoszinűleg a bornak is közé van. Odaintek a pincért. Talán indulnunk kellene. Miután fizetek felállok, és Lola mellé sétálok. Ő belekarol felé nyujtot kezembe, majd feláll.
- El ne merj ereszteni, mert óriásit zakóznék - súgja a fülembe esdeklően.
- Szívesen vagyok a segítségére egy ingatag lábakon álló hölgynek - kacsintok rá. Megindulunk a kijárat fele felé, és érzem, Lola tényleg mintha jobban kapaszkodna a karomba. A parton visszafelé megállok, és elengedem a karját, majd a kezem a derekára csusztatom.
- Így talán biztosabban megy majd a séta - húzom kicsit jobban közelebb magamhoz, mint kellene. Az illata megcsap. Odaakarok hajolni, megcsókolni a nyakát, de visszafogom magam.
A lifthez érve elmosolyodik.
- Mi olyan mulatságos? - kivancsiskodom.
- Csak... Boss arca, amikor behúztam neki - és elneveti magát. - Életemben nem láttam senkit még olyan bárgyú arcot vágni - nevet tovább. Elmosolyodom én is.
- Megnéztem volna azt az arckifejezést. Nincs hozzászokva, hogy a zsákmányát hagyja kicsúszni a keze közül.
- Szóval én egy zsákmány vagyok? - kérdezi olyan hangnemben, hogy nem tudom hova tenni. A lift közben kinyilik előttünk, majd ő belép rajta, én pedig követem.
- Legalább sokat erő zsákmány vagyok? - kérdezi a melkasomra bökve a mutató ujjával. Elkapom a kis ujjához tartozó kezecskét és magamhoz húzom.
- Elsem hiszed mennyire sokat erő - mondom mélyen a szemébe nézve.
- Nem is tudom mit hitt... A drága és ritka dolgok nem hullanak csak úgy az ölünkbe - méltatlankodik.
- Hát... Én megdolgozom azért, hogy becserkésszem ezt a kis ritka példányt - hajolok le a fülébe súgva.
Az ajtó kinyilik, ő pedig a szobám felé veszi az irányt. Én még mindig kissé lehajolva állok dermedten a liftben. Nagy levegőt kell vennem, majd utána megyek. Kinyitom az ajtót, mire ő meglepő gyorsasággal a kanapéhoz iszkol, és lezuttyan rá. Kicsit sem nőiesen lerugja magáról a cipőt, amit megmosolygok. Majd mezítláb feláll, és tölt még mindkettőnknek az asztalon lévő pohárba bort. Megingaton a fejem.
- Lehet nem kellene többet inni - fogom meg a kezét.
- Csak még egy pohárral iszunk. Abból nem lehet baj - mosolyog rám, majd felém júnytja a poharat. Mosolyogva elveszem tőle. Ebből mi lesz...

*****

Lábait az ölembe nyugtatja, én pedig a vádliját masszírozom. A boromért nyúlok, mert kiszáradt a torkom, ahogy a lábait kényeztetem. Nagyon nehéz megfékezni a kalandozó kezeim. Annyira leköt, hogy ne azon agyaljak, hol jártatnám még szívesen a kezem, hogy leöntöm magam.
- Nagyon vicces arcot vágsz. Nyugi már... Ez csak egy ing - teszi nevetve a karomra a kezét.
- Csak egy ing? Ezt méretre szabják nekem. Most pedig miattad leöntöttem - bosszankodom. Imádom ezt az inget, a bor pedig elég makacs ha arról van szó, hogyan rontson el drága ingeket.
- Miattam? - kérdezi értetlenkedve.
- Igen. Elvontad a figyelmem a gyönyörű lábaiddal - incselkedem vele.
- Nem tehetek róla - vonja meg a vállát.
- Ha tudnád milyen drága volt - mormogom az orrom alatt.
- Eddig azt mondtad, hogy drága... Milyen szót is használtál? - gondolkodik el.
- Óh igen... Drága zsákmány vagyok. Biztosan többet érnék a feletteseidnek, mint a méretre szabott ingjeik - fonja keresztbe maga előtt a karját. Oh... Bár ne tette volna. A gyönyörű mellei mégjobban kidomborodnak.
Sürgősen messzebb kellene kerülnöm tőle, de nem megy.... Valami visszatart. Abbahagyom az ingemen való szörnyűlködést, leteszem a poharam, majd ismét a lábait kezdem el simogatni.
- Ebben igazad van - érték vele egyet.
- Majdnem mindig igazam van, hiszen nagyon okos vagyok - bólogat büszkén.
- És szerény is - mevetem el magam. A kezem egy pillanatra kicsúszik az agyam kontrolja alól, és felfelé indul a lábán. Mostmár a térde felett simogatom. Észre veszem, hogy elpirul, és a kezem nézi.
Én is a kezemre nézek. Hiába szugerálom, nem akarja abbahagyni a cirógató mozdulatot...