Dimenzió vándor

21. fejezet

Krisztián U.

Amikor kinyitotta a szemét kirántottam a kezeim alóla. Most komolyan berezeltem egy csajtól? És miért is?

- Én csak... Felhoztalak. Elaludtál a kocsiban és... - dadogtam amikor a szemei az enyémbe fúródtak. Minden egyes szónál hátráltam egy lépest. Minél messzebb akartam tőle lenni. Volt benne valami. Valami ami nem megriaszt, hanem. Nem is tudom. Inkább bennem volt valami. Egy hang ami arra int vigyáznom kellene vele.
- Köszönöm, hogy elhoztatok. Mond meg anyukádnak is, hogy hálás vagyok - mondta fáradtan. Biccentettem. A Világért sem tudtam volna egy értelmes mondatot kinyögni. Alighogy becsaptam az ajtót, hallottam, hogy kinevetnek. Jogosan. Röhejesen viselkedtem. Mint egy kis iskolás. Én szoktam lányokat zavarba hozni nem pedig fordítva. Mégis mi a franc ütött belém? Lola közelében valahogy sosem az történik amit én szeretnék. Bosszúsan meredtem a cipőfűzőmre. Persze ennek is most kell kibomolnia. Leguggoltam, hogy bekössem. Nem tehetek róla, hogy meghallatom, miről beszélgetnek. Talán, de csak talán kicsit tovább bíbelődtem a cipőfűzőmmel a kelleténél.
Kezdek gáz lenni. Amúgy is csak szófoszlányokat értek. Betti, díszpéldány. Hm... Ez én lennék? A diszpéldány? Elmosolyodtam. Felálltam, majd meg mielőtt egy lépést is tettem volna elcsiptem még egy mondatfoszlányt:

- Hát azt láttam, hogy... - és ezután nem értettem mit mond a vöröske, de a mondat véget így is elcsíptem- simán neked esett volna miután felébredtél.

Tényleg így van? Lolának estem volna? Visszagondoltam a kék szemeire, ahogyan az enyémbe fúródnak. Az ártatlan arcára, ami kíváncsian fürkészett, és az ajkaira. Igaza van a szobatársának. Neki estem volna. De hülyeség ilyenen agyalnom, ha egyszer távol akarom tartani magam. Vakamiert  mégsem bírtom kiverni a fejemből azt a viharos pénteket. A hátát amit masszíroztam.  A heget. Azt ahogyan átöleltem. Megráztam a fejem, majd elindultam a  folyosón. Lecaplattam a légcsőn. Anyu már járatta a motort. Beültem melle az anyósüllesre, és komoran néztem magam elé.
- Soha többet ne hozz ilyen helyzetbe. Vagy legalábbis ne ilyen nyilvánvalóan - mormogtam.
- Ne jöjjek többet érted a suliba miután te gyakorlatilag egy SMS-ben rámparancsolsz? - kérdezte vissza ugyanolyan gorombán mint ahogy én beszéltem vele. Szuper. Összeveszek anyámmal egy csaj miatt.
- Csak gáz szitu volt. Anya- fordultam felé teljes testtel. Ő is felem fordult. Meg mindig járt a motor, de ő várakozásteljesen nézett rám.
- Nem bírom a csajt. Abszolút nem szimpi, neked bármennyire is az - kezdtem de ő visszafordult és elindultunk. Megkukultan ültem.
- És meg te ócsárolod az osztálytársaid. Csak gondolj bele neki mennyire fura, hogy két évvel idősebb, előítéletes osztályba csöppent - dobolt ujjával a kormányon.
- Cseppet sem olyen rossz az osztályom, mint amilyennek beakarod állítani - néztem rá bosszúsan, de ő továbbra is az utat figyelte.
- Oh akkor biztos nem azért ajánlottad fel neki, hogy leszel a partnere törin, mert mindenki vele akart dolgozni, és megakarta ismerni, mert még nem döntötték el magukban, hogy egy stréber akivel beszélgetni sem lehet, mert minden mondatot úgy fogalmaz, hogy te ne értsd.
- Én csak..- kezdtem volna magyarázkodni de közbe vágott.
- Ne akard bemagyarázni nekem, édes fiam, hogy  a történelem ötös miatt dolgoztál vele. Egymagad is kepés lettél volna a páros feladatra- mondta. Banyek. Anyám nem lehet átverni.
- Ma is biztos nagyon sokat törtek maguk, hogy elkísérjek a kollégiumba mert megrándult a bokája. És abban is biztos vagyok, hogy egy ilyen kisportolt lány egymaga esett el a lábában, és egyik osztálytársad sem segített rá - folytatta bosszúsan. Ajha. Kezd belemelegedni.
- Oké anyu. Vettem a lapot. Nekem vannak a világ legszemétebb és legérzéktelenebb osztálytársai.
- Hagyjuk. Csak azt akartam, hogy ne érezze ilyen rosszul magát. Ennyire egyedül - szusszant egyet mérgesen.
Tudom miért érez iránta ekkora rokonszenvet. Csak ne lássa benne őt. Azt hittem elengedte. Eszembe jutnak nekem is a rossz emlékek. Pedig semmiben sem hasonlít rá. Mindketten komoran bámultunk magunk elé az út hátralévő részében.