Háromszög /BTS-JK+JM/

68.

Reggel a telefonom hangjára ébredtem fel. Nyöszörögve emeltem fel a fejem a puha párnáról, hogy megnézzem a résnyire nyitott szemeimet át, milyen messze van a telefonom. Láttam, hogy arrébb kellene csúsznom a paplanon, hogy elérjem, ezért csak visszaejtettem a fejem és nem törődtem vele. Már majdnem visszasüllyedtem az álomvilágba, amikor még egyszer csipogni kezdett. Sóhajtottam egyet és beledörgöltem a fejem a párnába, hogy felébresszem magam. A mobilért nyúltam, közben pedig az oldalamra gurultam és felkönyököltem, hogy éberebben tudjam megnyitni a kapott üzeneteket. Még fáradtan, ezért elég lassan futottam át a sorokat, amik azt mondták, egy órával hamarabb be kell mennem dolgozni, hogy elkészítsünk egy új koncepciót a mai fotózáshoz.  Sóhajtottam egyet és megnéztem az időt. Hogy egy órával hamarabb beérjek és még otthon le tudjak pakolni előtte és átöltözni meg lezuhanyozni, nagyjából egy óra múlva indulnom kell innen, a szüleimtől. Feltápászkodtam az ágyról és felkaptam egy melegítő alsót és egy egyszerű, minta nélküli, szürke ujjatlant, amiben aznap terveztem lenni, habár csak pár órát munka előtt. A fürdőbe sétáltam, hogy megmossam az arcom és megfésülködjek, mielőtt a konyhába mentem volna, ahol valószínűleg a szüleim voltak már. Biztos, hogy egész este rólam és a srácokról beszélgettek, ugyanis nem tűntek túl boldognak a hír hallatán. 

Lassan belépkedtem a konyhába és a szüleim azonnal rám kapták a fejüket.

- Jó reggelt! - Köszöntem nekik halkan és azonnal elöntött az az érzés, ami akkor, ha valami rosszat csináltam.

Olyan érzésem volt, mintha nekem kellett volna bűntudatomnak vagy lelkiismeret furdalásomnak lennie, amiért szerelmes lettem. Oké, nem szokványos szerelem, de nem tehetek róla. Nem fogok lemondani egyik boldogságomról sem, hiszen ezért küzdött Jungkook hetekig, hogy elfogadjam, csak így lehetek teljes. Mire megértettem, én is sokszor éreztem rosszul magam és csalfának is, de elfogadtam, ahogy a két srác is. Sőt, az egész banda tudta, legalábbis sejtette ezt a háromszöget, mégsem szóltak semmit. Ha szinte idegen srácok elfogadták, nem értettem, hogy a saját szüleim miért nem. 

- Jó reggelt - Köszönt vissza anya, tökéletesen hallhatóan nem valami boldogan. 

Sóhajtottam és a pulthoz léptem. Levettem egy tiszta poharat, aztán a hűtőhöz mentem, hogy kivegyem belőle a narancslevet. 

- Min - Szólított meg anya és kimérten letette a kávés csészéjét az asztalra.

- Igen? - Kérdeztem vissza és a fenekemmel a pultnak dőltem, hogy megtartsam azt a három méter távolságot kettőnk között, amire most igazán szükségem volt.

- Remélem, hogy gondolkodtál az éjszaka - Nézett rám anya.

Belekortyoltam a narancslébe és vállat vontam.

- Aludtam, nem gondolkodtam - Feleltem. - Nem volt min.

- Nem volt min - Nevetett fel idegesen anya, majd visszavette a mérges arcát. - Igenis van min gondolkodni. 

- Számomra nincs, anya - Jelentettem ki, már határozottabban, ahogy elmondtam a történteket és meggyőztem magam arról, hogy velem semmi probléma. - Eleget gondolkodtam rajta, hidd el. Nekem sem volt az első pillanattól fogva természetes. 

- Akkor abba kellett volna hagyni, ha nem volt természetes - Vitatkozott rajtam.

- Ha abbahagytam volna, boldogtalan lennék - Feleltem halkan.

- Nem mondhatod komolyan, hogy így vagy boldog - Ingatta meg a fejét. - Ez nem normális.

- Lehet - Vontam vállat. - Akkor is ez van.

- Használd az eszed, lányom! - ütötte oda kicsit jobban a kávés csésze alját az asztalhoz anya. - Mit fognak szólni az emberek, ha meglátnak? Szerinted milyen fényt vet rád meg az egész családra?

- Ne aggódj, anya! - Sóhajtottam. - A banda miatt nem is tudhatnak a kapcsolatunkról, úgyhogy nem kell félned, hogy nyilvánosan bárki is meglát. 

- Itt nem csak a nyilvánosságról van szó - Ingatta meg a fejét idegesen. - A magánéletedről is. Mi lesz így a házassággal? A gyerekekkel?

- Kétszer annyi esélyed van unokákra - Vontam vállat könnyelműen, holott én sem tudtam a választ.

- Gusztustalan - Húzta el a száját anya. - Hogy gondolhatod, hogy két fiúval leszel egyszerre?

- Nem gondolkodtam - Vallottam be. - megtörtént és nem bánom.

- Én viszont bánom - Bólintott anya. - Úgyhogy leszel szíves átgondolni, melyikkel akarsz lenni.

- Nem fogok választani közülük - Közöltem határozottan, már egy kicsit mérgesen a gondolatra, hogy ilyenre kényszerítenének.

- Amíg nem térsz észhez, addig nem beszélünk - Jelentette ki anya. - Én nem ilyen gyereket neveltem.

Bólintottam egyet és letettem a narancsot a pultra, magam mellé. Ellöktem magam a támaszkodásomból és nemes egyszerűséggel visszasétáltam a szobámba, hogy felvegyem a táskámat, amibe már összepakoltam a cuccaimat, hogy indulásra kész legyek. Igyekeztem visszafogni a könnyeimet és a keserű szájízt, amit a reggeli beszélgetés okozott nekem. Anyám egész konkrétan megszakítaná velem a kapcsolatot, csak azért, mert nem az ő elvárásainak megfelelően viselkedem. Szép. Visszabattyogtam a konyhába, ahol a telefonomat hagytam és elindultam az előszoba felé, hogy a cipőmet és a kabátomat is felvegyem és elindulhassak.

- Most hová mész? - Kérdezte anya idegesen.

- Dolgozni - Feleltem egyszerűen.

- Ezzel nincs lezárva a téma.

- Ha le van, ha nincs, nem fogsz velem beszélni, tehát nem lesz megoldva - Néztem rá szigorúan. - És nem is akarom, hogy meg legyen oldva. Így teljes az életem és nem fogok választani közülük.

- Márpedig addig ide vissza nem jössz, amíg így gondolkodsz - Tette karba a kezeit.

Bólintottam egyet és felhúztam a cipőimet.

- Akkor amíg el nem fogadjátok, hogy a saját lányotok így boldog, azt hiszem, nem találkozunk egy hamar - Közöltem velük.

Azzal fogtam magam és a cuccaimat és kisétáltam a házból.